Megmondom őszintén, korábban sosem hallottam a mexikói Halberd Studios-ról, de van egy olyan érzésem, hogy ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül. Az viszont biztos, hogy a csapat első saját játéka egyből fel fogja őket tenni a térképre, mert a nem is olyan régen ismertetett Vernal Edge-hez hasonlóan itt is találkozott a kreativitás és a kemény munka, hogy egy kellően kívánatos végeredményt szállítson az arra éhező játékosoknak. Persze nem definiálja újra a zsánert, sőt akadnak technikai hibák is, mindezek ellenére az elejétől, a végéig játszatja magát a program. Én személy szerint eléggé örülök neki, hogy egyre több ilyen kis szerelemprojekt kerül előtérbe, mert általában bőven megérik a beléjük fektetett bizalmat és vételárat – nincs ez másként a 9 Years of Shadows esetében sem.
Egyszer volt, hol nem volt…
A kaland során főhősnőnk, Europa boldogulásáért vagyunk felelősek, aki kilenc évvel a történet előtt mindent elvesztett egy pusztító átoknak „köszönhetően” – a családját, barátait, de még a világ színeit is. A köztes időt felkészüléssel töltötte, így visszavágásra készen indul a Talos Kastélyba, hogy végleg leszámoljon az átok magjaként szolgáló entitással. Sajnos ezen törekvését csírájában fojtja el egy arra járó, combosabb szörnyeteg, de legnagyobb szerencséjére megmenti az Apino névre hallgató, plüssmackószerű lény, aki mellé is szegődik az incidens után, hogy segítsen a színek visszahozásában és az átok megtörésében. A 9 Years of Shadow alapjai nagyjából megegyeznek a legtöbb hasonló történettel, nem kell tehát nagy csavarokra készülni, a hangsúly azonban nem is a sztorin, hanem a körítésen, tehát a látványon és a hangokon van.
A játék egy tradicionális metroidvania, tehát lépésről lépésre haladunk a kalandoknak helyet biztosító kastélyban. Azt már rögtön az indítás után észrevehetjük, hogy bizonyos helyszínek zárva vannak előttünk, ezeket az akadályokat a történet előrehaladtával, új páncélok és képességek feloldásával tudjuk leküzdeni. A tájékozódáshoz – a stílusra jellemzően – egy térkép nyújt segítséget, ami a felfedezés során rajzolódik ki számunkra, viszont néha mintha furán működne, és elfelejtené, hogy bizonyos szobákban már jártunk, valamint olyan termek között is képes kapcsolatot mutatni, melyeknek valójában közük sincs egymáshoz. Ez fakadhat abból, hogy a játék valós időben generálja nekünk a teret, de mivel sehol sincs megemlítve a dolog, így inkább arra gondolok, hogy egyszerű hibáról van szó.
A harc során (szintén a műfajból adódóan) távolsági és erős támadásból válogathatunk, plusz van kitérés, melynek használatával több lépést is hátra csúszhatunk – ezt véletlenül se felejtsük el, mert sokszor a hasznunkra válhat. Ezek mellett a korábban már említett páncélok is kiemelt fontossággal bírnak, mivel egytől-egyig elementáris erővel vannak felvértezve, a színkódolt ellenfeleket/akadályokat/kapcsolókat pedig csak ezek segítségével tudjuk legyőzni/használni. A páncélokat meghatározott sorrendben tudjuk feloldani, és az igényeinknek megfelelően bármikor váltogathatunk közöttük. A 9 Years of Shadow harcai egyébként meglepően kielégítőek, és mellőzik a zsánerre jellemző nehézséget, így ha kellő odafigyeléssel, jól átgondoltan küzdünk, nem jelenthet problémát a végigjátszás.
Nem mindennapi körítés
Ahogy azt már említettem, a program egyik hatalmas erénye a kinézet és hangzásvilág. A pixelart látványt gyönyörűen megkoreografált, anime stílusú átvezetők váltják a történet során, ráadásul olyan kiváló minőségben, hogy az arra érzékenyek szava egészen biztosan el fog akadni. Van az egészben egy kis Sailor Moon-áthallás, így ha valaki kellemes emlékeket őriz a sorozatról, akkor okvetlenül nézzen rá erre a gyöngyszemre. Viszont nekem sajnos nem sikerült 40 fps fölé tornázni a képfrissítést, pedig az előírt optimális hardvernél erősebb konfigurációval rendelkezem – bízom benne, hogy ez a jövőben javításra kerül. Na, de vissza a pozitívumokhoz. A másik, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, az az audio szegmens, a készítők ugyanis 432 Hz-re hangolták a zenéket – ez egy nyugtató frekvencia, amelyet az úgynevezett gyógyító zenékben használnak. Ennek megvalósításához olyan legendás zeneszerzők siettek a stúdió segítségére, mint Jamanu Micsiru (Castlevania), Macumae Manami (Mega Man) és Hibino Norihiko (Metal Gear Solid), tehát már a muzsikákért felelős csapat is garantálja, hogy füleink igényes kezelésben fognak részesülni. Itt hívnám fel a tisztelt publikum figyelmét arra, hogy kontroller használatán túlmenően a fül- vagy fejhallgató is erősen ajánlott, mert a frekvencia mellett a dallamok minősége sem elhanyagolható!
Ítélet
Nem nehéz azt mondani a 9 Years of Shadows-ra, hogy jó játék, mert valóban az, ráadásul úgy, hogy nincs se ray tracing, se nyílt világ, a 120 fps-ről pedig maximum csak álmodozhatunk. Van viszont felfedezés és kellemes szórakozás egy jól balanszolt kalandban, ezek pedig bőven kárpótolnak az említett "hiányosságokért". Remekül játszható a program, szerencsére a nehézséget sem viszi túlzásba, emellett páratlan látvánnyal és hangokkal szólítja meg a játékost. Sajnos vannak kisebb hibái, mint például a néha furán működő térkép, valamint az, hogy nem igazán sikerült optimalizálni a teljesítményt (a 40 fps-t viszont betonbiztosan tartotta). Ennek ellenére mégis azt mondom, tegyetek vele egy próbát, mert mesés utazásra invitál.
