Ha ez a 2.1 es rendszer még réginek is számít nekem akkor is újnak tűnik a jelenlegi telefonomhoz (gombos kiadás) képest.
Amúgy egy ilyen okostelefon működés közben mennyire támaszkodik az internetre? Csak azért kérdem mert feltöltőkártyásan akarom venni, de az internet elérésének a lehetősége egyáltalán nem fontos szempont. Csak már nem igazán kapni olyan telefont ami nem okostelefon és elnyerte a tetszésemet.
Hát maga az Android az nettközpontú mondjuk inkább úgy hogy ahhoz hogy teljesen ki tudd használni a telefonod képességeit kell az online kapcsolat. Persze mehet wifi-n is ha van a közelben nyílt hálózat. De meg lehet lenni nélküle is. Ugyan ez elmondható a többi rendszerről is.
Azért nem sokára várható rá a 2.2 is. Persze jóféle custom rom-ok vannak rá szóval nem muszáj várni Sőt mint általában jobbak is szoktak lenni a gyári hivatalos rom-nál. A 2.1 meg már elég régi androidos berkeken belül hidd el 2.3.4-nél tart a rendszer, de nem sokára jön a 2.4 is.
Ha ez a 2.1 es rendszer még réginek is számít nekem akkor is újnak tűnik a jelenlegi telefonomhoz (gombos kiadás) képest.
Amúgy egy ilyen okostelefon működés közben mennyire támaszkodik az internetre? Csak azért kérdem mert feltöltőkártyásan akarom venni, de az internet elérésének a lehetősége egyáltalán nem fontos szempont. Csak már nem igazán kapni olyan telefont ami nem okostelefon és elnyerte a tetszésemet.
Köszi a felvilágosítást. Úgy tudom hogy android 2.1 es operációs rendszerrel adják ki. Az meg viszonylag még új operációs rendszer. Nem vagyok fanatikus okostelefon-felhasználó úgyhogy ha most beérem egy ilyen készülékkel akkor jövőre sem fogok ráunni.
Azért nem sokára várható rá a 2.2 is. Persze jóféle custom rom-ok vannak rá szóval nem muszáj várni Sőt mint általában jobbak is szoktak lenni a gyári hivatalos rom-nál. A 2.1 meg már elég régi androidos berkeken belül hidd el 2.3.4-nél tart a rendszer, de nem sokára jön a 2.4 is.
Hàt hogy nem nagyon szeretnek szoftver frissítéseket kiadni. De ennek ellenére is a Defy-t ajánlom. Sokkal jobb készűlék a többinél.
Köszi a felvilágosítást. Úgy tudom hogy android 2.1 es operációs rendszerrel adják ki. Az meg viszonylag még új operációs rendszer. Nem vagyok fanatikus okostelefon-felhasználó úgyhogy ha most beérem egy ilyen készülékkel akkor jövőre sem fogok ráunni.
És az alatt mit értesz hogy szar a supportja? Akkor milyen telefont javasolnál a lentebb leírtak közül még a galaxy s -en kívül, mert az már nem fér bele a rá szánt összegbe.
Hàt hogy nem nagyon szeretnek szoftver frissítéseket kiadni. De ennek ellenére is a Defy-t ajánlom. Sokkal jobb készűlék a többinél.
Persze jó készűlék az. De a Moto supportia az egy rakás szar legalàbb is az USA-n kívül.
És az alatt mit értesz hogy szar a supportja? Akkor milyen telefont javasolnál a lentebb leírtak közül még a galaxy s -en kívül, mert az már nem fér bele a rá szánt összegbe.
Nekem is a Defy a nagy esélyes, de nem népszerű telefongyártó, illetve Magyarországon annyira nem elterjedt ez a telefonmárka. Lehet ettől még jó ez a készülék?
Persze jó készűlék az. De a Moto supportia az egy rakás szar legalàbb is az USA-n kívül.
Ezek közül én inkább az Android-os készülékeket nézegetnék. A Bada az nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szóval a Wave-k kiesnek. Az Androidosok közül meg egyértelműen a Galaxy S a nyerő. Esetleg a Defy sem rossz választás.
Nekem is a Defy a nagy esélyes, de nem népszerű telefongyártó, illetve Magyarországon annyira nem elterjedt ez a telefonmárka. Lehet ettől még jó ez a készülék?
Sziasztok.
Tanácsotokat szeretném kérni telefonvásárlás ügyben.
Kinéztem mezeket a telefonokat és nem tudom eldönteni melyikkel járnék a legjobban.
LG P500 Optimus One, Samsung S8530 Wave 2, Samsung S5830 Galaxy Ace, Samsung GT-S8500 Wave, Motorola Defy, Samsung GT-i9000 Galaxy S 8GB.
Maximum 65.000 tudnék rászánni. Úgyhogy ha a felsoroltakon kívül van ennyi pénzért jobb telefon, akkor azt is írjátok le.
Ezek közül én inkább az Android-os készülékeket nézegetnék. A Bada az nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szóval a Wave-k kiesnek. Az Androidosok közül meg egyértelműen a Galaxy S a nyerő. Esetleg a Defy sem rossz választás.
Sziasztok.
Tanácsotokat szeretném kérni telefonvásárlás ügyben.
Kinéztem mezeket a telefonokat és nem tudom eldönteni melyikkel járnék a legjobban.
LG P500 Optimus One, Samsung S8530 Wave 2, Samsung S5830 Galaxy Ace, Samsung GT-S8500 Wave, Motorola Defy, Samsung GT-i9000 Galaxy S 8GB.
Maximum 65.000 tudnék rászánni. Úgyhogy ha a felsoroltakon kívül van ennyi pénzért jobb telefon, akkor azt is írjátok le.
Rom azaz operációs rendszer akar lenni(ha jól tudom), pl az Android 2.1, 2.2, stb.
Nem minden készülékere adják ki hivatalosan az újakat, ilyenkor a "Rom szakácsok" főznek hozzá nem hivatalos custom romot. Pl a ZTE Blade-re is csak most jött hivatalos 2.2, de sokaknak már rég fent van custom romként.
Lényeg, hogy ha nem tetszik a hivatalos, vagy nincs akkor is találhatsz neked megfelelő romot, ha valaki csinált.

"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Nem laggol az Amikkor megjelent kétségtelen volt némi optimalizálatlanság benne, de azt javította a HTC már rég. S már 2.3.3-nál jár hivatalosan a rendszer.
S ráadásul a "rom szakácsok" körében is elég népszerű készülék egy csomó profin elkészített custom rom van rá.
Nrobesz97: Hát nem kérdés hogy az LG-vel jársz a legjobban. Én azt venném ha e kettő készülék közül kéne döntenem. Mindenben jobb az. Kijelzőben is
Az 1GB az meg az adatforgalmadra vonatkozik. Ebben benne van a sima böngészés is és természetesen minden más tevékenység is. Beleértve a Youtube-ot is.
Simba írta:

Mert amúgy ezek mik lennének? Mi a jó bennük?
(szerk.: Kicsit gugliztam, de nem sok értelmes leírást láttam...)
Nem laggol az Amikkor megjelent kétségtelen volt némi optimalizálatlanság benne, de azt javította a HTC már rég. S már 2.3.3-nál jár hivatalosan a rendszer.
S ráadásul a "rom szakácsok" körében is elég népszerű készülék egy csomó profin elkészített custom rom van rá.
Nrobesz97: Hát nem kérdés hogy az LG-vel jársz a legjobban. Én azt venném ha e kettő készülék közül kéne döntenem. Mindenben jobb az. Kijelzőben is
Az 1GB az meg az adatforgalmadra vonatkozik. Ebben benne van a sima böngészés is és természetesen minden más tevékenység is. Beleértve a Youtube-ot is.
Ebben az LG optimusban már kétmagos a proci nem?Vagy az másik?Egyébként most tényleg jobban megéri az LG.Nekem Galaxy S Gti 9000 van de arra sincs panasz az biztos gyors mint a villám,de tegnap olvastam egy Tesztet a Galaxy S 2.röl és hát nagyon kemény telefon lett.Múlt évbe a Galaxy s nyerte a dijat,idén megint magasra tették a lécet.
A HD-ről azt olvastam néhány helyen, hogy "laggol". Ez mennyire igaz?
(Ez a Sensation jól néz ki. )
Nem laggol az Amikkor megjelent kétségtelen volt némi optimalizálatlanság benne, de azt javította a HTC már rég. S már 2.3.3-nál jár hivatalosan a rendszer.
S ráadásul a "rom szakácsok" körében is elég népszerű készülék egy csomó profin elkészített custom rom van rá.
Nrobesz97: Hát nem kérdés hogy az LG-vel jársz a legjobban. Én azt venném ha e kettő készülék közül kéne döntenem. Mindenben jobb az. Kijelzőben is
Az 1GB az meg az adatforgalmadra vonatkozik. Ebben benne van a sima böngészés is és természetesen minden más tevékenység is. Beleértve a Youtube-ot is.
Telenor. Egy alap előfizetés (kártyás is lehet) + mellé a MobilOnline Flexi adatcsomag. Nem korlátlan, bár böngészésre az. De az egyéb-re (Youtube, online rádiók stb.) ott van 1,5GB/hét. Nekem egy darabig az volt, de mivel többet használom wifi-vel ezért leváltottam 1GB-ra.
Hali!
Melyikkel járnék jobban?
1.Samsung Galaxy S-t megveszem függetlenbe 78k+praktikum csomag a telenornál(ugye ez az ami a dominó csomag telenoros megfelelője? )+Mobil online 1GB(ez az 1gb a youtube-ra és a letöltésekre vonatkozik?)
2.LG Optimus 2X 85k +okostarifa 90 és ez havonta 2800FT a telenornál
Hát ma az a menő nem tudod? Csak tudnám mi haszna van böngészésen kívül az ilyen cuccoknak, még főleg hogy amíg az app.ok csak 1 szálra vannak írva. És maga a rendszer sincs rá optimalizálva.
Jó talán leghamarabb a játékok profitálhatnak belőle. 720p-s flash már nem probléma az én DHD-mnak sem igaz van egy kis kódolási probléma kicsit kockázza a képet a gyors mozgásoknál. Ez a 10.3-as verzió sem tökéletes még.
Főleg tudva azt, hogy a 720p-s flash úgy megy pl a Blade-en is, hogy ebben pl nincs is ugye támogatás, szóval szoftverből kell a procinak mindent átszámolni. Röhejes. Meg az is, hogy lassan ott tartunk, hogy telefonnál a 480p feletti felbontás már HD-nek számít.
..vagy egy Optimus 2X-et, had húzzanak le a kamu kétmagos cuccokkal
Hát ma az a menő nem tudod? Csak tudnám mi haszna van böngészésen kívül az ilyen cuccoknak, még főleg hogy amíg az app.ok csak 1 szálra vannak írva. És maga a rendszer sincs rá optimalizálva.
Jó talán leghamarabb a játékok profitálhatnak belőle. 720p-s flash már nem probléma az én DHD-mnak sem igaz van egy kis kódolási probléma kicsit kockázza a képet a gyors mozgásoknál. Ez a 10.3-as verzió sem tökéletes még.
Hát nincs túl nagy különbség a két készülék között. Hardverileg ugyan az mind a kettő. Formailag meg méretben van némi eltérés. A Desire S az inkább a Desire újra tervezett változata. Stílusjegyei az első generációs Desire-t tükrözik. Méretre is 3,7"-os kijelzőt kapott.
Az Incredible S az meg a Desire HD-ra hajaz mondhatni egy kicsinyített variánsa 4"-os kijelzővel. Én ezt venném de ízlések és pofonok
Még gondolkodok rajta. Az biztos, hogy mindenképpen HTC-t szeretnék venni.
4 éve (első telefonom óta - SE K510i még mindig működik) ugyanaz a SIM kártya a Vodafone-tól. Gondolom ez bőven belefér a "nem váltogatom sűrűn a szolgáltatómat" kategóriába.
Amúgy HTC Desire S és Incredible S mobilokról vélemény?
Hát nincs túl nagy különbség a két készülék között. Hardverileg ugyan az mind a kettő. Formailag meg méretben van némi eltérés. A Desire S az inkább a Desire újra tervezett változata. Stílusjegyei az első generációs Desire-t tükrözik. Méretre is 3,7"-os kijelzőt kapott.
Az Incredible S az meg a Desire HD-ra hajaz mondhatni egy kicsinyített variánsa 4"-os kijelzővel. Én ezt venném de ízlések és pofonok
Az attól függ hogy sűrűn váltogatod e a szolgáltatókat. Ha nem akkor a szolgáltató függő készülék jobb ár szempontjából.
4 éve (első telefonom óta - SE K510i még mindig működik) ugyanaz a SIM kártya a Vodafone-tól. Gondolom ez bőven belefér a "nem váltogatom sűrűn a szolgáltatómat" kategóriába.
Amúgy HTC Desire S és Incredible S mobilokról vélemény?
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.