Igazad lehet hogy a magyarítás kavar be, de nem biztos.Először vizsgáld meg a végigjátszást, amit a linken találsz meg amit Othala küldött.Közben próbáld meg úgy hogy leveszed a magyarítást.Utána majd visrosszakod!
hát finoman szólva is úgy sz*r ez az egész, ahogy van -.- sztem ma le is törlöm, és elkezdem a 3-at.
Igazad lehet hogy a magyarítás kavar be, de nem biztos.Először vizsgáld meg a végigjátszást, amit a linken találsz meg amit Othala küldött.Közben próbáld meg úgy hogy leveszed a magyarítást.Utána majd visrosszakod!
Ne haragudj, de nagyon nem tudom, hol vagy Pedig már sokszor végigvittem. SEbaj, megadtad rá az okot, hogy újból nekiessek a Gothic 2-nek
Ha semmiképp se tudsz továblépni, próbáld meg ezt, hátha segít!!!!
Hát én nem emlékszem olyan részre, mikor nem nyílt volna fel az ajtó, és át kellett rajta sétálni Amúgy még mindig fogalmam sincs, hogy hol vagy Legalább a pontos helyszínt írd le Jó, legvégén, de hol a legvégén? Amikor már elhajóztál????
a legeslegvégén, a templomban, közvetlen a főmonszta legyakása előtt.
DragonHunter: nemjó úgyse amúgy nemlehet, h a magyarítás kavar be?
Hát én nem emlékszem olyan részre, mikor nem nyílt volna fel az ajtó, és át kellett rajta sétálni Amúgy még mindig fogalmam sincs, hogy hol vagy Legalább a pontos helyszínt írd le Jó, legvégén, de hol a legvégén? Amikor már elhajóztál????
Én asszem tudom mi van!Meghúzod a kart, vagyis mind a kettőt és egy rácsnak felkéne nyílnia ugye?Ha ez a probléma akkor ne parázz.Menj szépen át rajta, mert ez egy bug.Nem nyílik fel de áttudsz rajta menni!Próbáld meg.Ha nem ez a probléma akkor írd le tényleg hogy pontosan most mi is van meg hol vagy!
Légyszíves áruld el pontosan, hogy hol vagy, akkor talán tudok segíteni
ööö... a legvégén lévő kapcsolós részre gondolok aminél elvileg a 2 kapcsoló lenyomásával kilehetne nyitni a másik 4 teremben lévő kaput, amikben majd újabb kapcsolókat kell sorban lenyomni.
az ugye nem bug, hogy amikor a 2-nek a végén lenyomom a két kapcsolót (amik 2 külön szobában vannak egymással szemben) nem történik semmi? ugye csak kihagytam valamit?
Légyszíves áruld el pontosan, hogy hol vagy, akkor talán tudok segíteni
az ugye nem bug, hogy amikor a 2-nek a végén lenyomom a két kapcsolót (amik 2 külön szobában vannak egymással szemben) nem történik semmi? ugye csak kihagytam valamit?
Marciiiiiiiiiiiiiiii!! Az unokatesómnak is volt ilyen gondja a kettesnél. Azt mondta, hogy semmit sem tudott megölni, még egy birkát sem. Telepítsd újra a játékot, hátha fog működni (neki az újratelepítéssel megoldódott ez a probléma).
Én is teljes mértékben Gothic-fan vagyok. Eredeti Gothic-fan. Amúgy engem sem zavartak a bugok, sőt nem is nagyon találkoztam velük, vagy nem is figyeltem fel rájuk.A tereptárgyakba beleakadó embereket nagyon megszoktam.Szinte nem is kezelem azokat bug ként!
Van egy nagy bug az első részben.Szerintem arra gondolsz.Az ork temetőben, lent a barlangban, mikor összeszeded a tekercseket és összerakod.Odaviszed a gurunak és mondja hogy most keressük meg a bejáratot.Itt elkéne neki indulni, de nem megy sehova, pedig kéne neki is menni, de semmi.Nekem ilyenkor azt tanácsolták hogy változzak át valami gyors és erős állatnak(én tarnarák lettem ), na akkor elkezd üldözni, becsalod őt a terembe a négy oszlop közé és akkor gyorsan visszaváltozol.Na ekkor elkezd beszélni és jó minden
Othala: Hol beszéljük meg?
DragonHunter: háát, ott van pl. az e-mail.... De legjobb lenne, ha megdobnál egy MSN címmel
On: nah, abban az ork temetőben engem se akart követni Baal nemtomki... Én azt csináltam, hogy visszafutottam, majd az egyik teremben rátaláltam, és onnantól már követett. Nem is kellett átváltoznom Inkább az után szenvedtem, miután bejött utánam a terembe. Nem tudtam, hogy a fal elé kell menni És mivel cseh nyelven volt, azt sem tudtam, hogy mit kell csinálni... Ki a franc tudta, hogy a svitek az magyarul varázstekercs?
Marcikám!Akkor gyorsan rakd fel és játszál vele!!!Még mindig itt vagy?Én már játszanék a helyedben!
off Végre egy ember,aki lehagyta a 19,92-tőt!Kösz,a többiek is tehetnek így off
Játszanék vele,csak nehéz kicsit az írányítás,meg nem tudom kinyírni az ellenséget.Hiába ütöm-vágom,semmi.Haver meg mondja,hogy neki minden rendben ment.
Én azt se tudtam,hogy mi az Gothic(csak néhány képet láttam róla),haverom kérdezte,hogy még mindíg az Obliviont nyomom?Mondom igen,erre mondja,hogy ad egy jobbat,és ideadta a Gothic 3-at,ami szaggatott neki(meg nekem is).A 2.részt is ideadta,de nem játszottam vele sokat.
Én is teljes mértékben Gothic-fan vagyok. Eredeti Gothic-fan. Amúgy engem sem zavartak a bugok, sőt nem is nagyon találkoztam velük, vagy nem is figyeltem fel rájuk.A tereptárgyakba beleakadó embereket nagyon megszoktam.Szinte nem is kezelem azokat bug ként!
Van egy nagy bug az első részben.Szerintem arra gondolsz.Az ork temetőben, lent a barlangban, mikor összeszeded a tekercseket és összerakod.Odaviszed a gurunak és mondja hogy most keressük meg a bejáratot.Itt elkéne neki indulni, de nem megy sehova, pedig kéne neki is menni, de semmi.Nekem ilyenkor azt tanácsolták hogy változzak át valami gyors és erős állatnak(én tarnarák lettem ), na akkor elkezd üldözni, becsalod őt a terembe a négy oszlop közé és akkor gyorsan visszaváltozol.Na ekkor elkezd beszélni és jó minden
Othala: Hol beszéljük meg?
Ha felrakod a legújab patch-et, annyira nincs is sok bug... Nem tudom, hogy miért mondja mindenki olyan rohadt bugosnak a játékot, én mindössze falba lógó hullákkal, meg bokáig földbe süppedt emberkékkel találkoztam, azokkal sem sűrűn. Szóval, patch-el együtt egyáltalán nem zavarók (főleg, ha Gothic fan vagy ).
Hát én teljes mértékig Gothic fan vagyok, ezért is írtam, hogy az előző részekben fellelhető hibákon csak szórakoztam egyet Jaj, az elfelejtettem mondani, hogy olyan hiba is volt, hogy egy láthatatlan farkas harapdált engem
Igen, úgy lesz összerakatva a gépem, de sztem ezt beszéljük meg máshol, mielőtt ránkszólnak.......
Úgyhogy jöjjön egy kis ON: A Gothic 3-ban nagyon zavaróak a bugok???? Mert az előző részekben is voltak, de én némelyiken csak jót szórakoztam, nem fektettem rájuk akkora hangsúlyt. És a templomos résznél melyik az a hiba, aminél el lehet akadni??? Mert nekem nem tűnt fel Simán átverekedtem magam rajta, már amennyire simán túl lehet jutni a szektásokon.... Az egyik haverom mesélt egy hibáról: mikor a sámánok sziveit kelett átszúrni, akkor az alvó megdobta egy tűzgolyóval, és a hősünk felállt. A szívet nem szúrta át, de a gép úgy vette, hogy az már át van szúrva, így kezdhette előről a küldetést.... Vki meg azt mesélte nekem, hogy az alvó fogta magát, és elkezdett sétálni a hősünk felé
Ha felrakod a legújab patch-et, annyira nincs is sok bug... Nem tudom, hogy miért mondja mindenki olyan rohadt bugosnak a játékot, én mindössze falba lógó hullákkal, meg bokáig földbe süppedt emberkékkel találkoztam, azokkal sem sűrűn. Szóval, patch-el együtt egyáltalán nem zavarók (főleg, ha Gothic fan vagy ).
Othala: A gépet te is összerakatod?Na és mennyi pénzből?
Igen, úgy lesz összerakatva a gépem, de sztem ezt beszéljük meg máshol, mielőtt ránkszólnak.......
Úgyhogy jöjjön egy kis ON: A Gothic 3-ban nagyon zavaróak a bugok???? Mert az előző részekben is voltak, de én némelyiken csak jót szórakoztam, nem fektettem rájuk akkora hangsúlyt. És a templomos résznél melyik az a hiba, aminél el lehet akadni??? Mert nekem nem tűnt fel Simán átverekedtem magam rajta, már amennyire simán túl lehet jutni a szektásokon.... Az egyik haverom mesélt egy hibáról: mikor a sámánok sziveit kelett átszúrni, akkor az alvó megdobta egy tűzgolyóval, és a hősünk felállt. A szívet nem szúrta át, de a gép úgy vette, hogy az már át van szúrva, így kezdhette előről a küldetést.... Vki meg azt mesélte nekem, hogy az alvó fogta magát, és elkezdett sétálni a hősünk felé
Azt mondják hogy kell bele legalább még egy giga, vgy legalább egy 512-es memcsi!De nem baj.Azon már nem múlik.Az ajánlottnál már így is jobb procit és videókártyát veszek!
Nah, ezek szerint ugyanolyan gépünk lesz Aztán majd meséld el, hogy milyen teljesítményen fut rajta a Gothic 3. Az volna érdekes, ha mindkettőnk gépén máshogy viselkedne
+1 GB RAM-ot csak olyan augusztusban kapok... De meglesz
A neten találtam pár videót a Gothicról. Az egyikben azt láttam, hogy a hősünk először kinyírta Rhobar királyt, aztán nekiugrott Xardasnak, végül Lester-t sem kímélte.... Ezt most miért???? Ha a válasszal lelőnétek a poént, akkor inkább ne feleljetek Csak minimálisan
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.