Half-Life 2: Episode Three
Készül a harmadik, és egyben befelyező része a Half-Life 2 szappanoperájának, melyben remélhetőleg választ kapunk végre a nagy kérdésekre. Az már biztos, hogy az egyik célunk a Black Mesa konkurenciájának számító Aperture Science szupertitkos fejlesztését becserkészni. Az érdekesség ebben, hogy az Aperture Science állomásán játszódott a Portal is, mely könnyen előfordulhat, hogy csak felvezette azt a bizonyos Portal Gun-t és a HL2: Ep3-ban Gordon Freeman is a kezébe veheti ezt a zseniális találmányt.
Na ezt kiszámítva a HL2 és az ep 2 között 35 hónap van. Ha ezt hozzá adjuk a az ep2 megjelenéséhez akkor 2010.09.10-e körüli dátumot kapunk.
Akkor viszont már meg kellett volna jelennie. Persze mondták hogy több telik el, de mennyivel több?!?!
Azért ennyi idő után már valami NAGYON pofás dolgot kell letenniük az asztalra!
Ha valami 4-6 óráis kis szösszenet játékot kapunk, valami lapos történettel, akkor ki se jöjjön! Mert ha már ennyi időt beleöltek, akkor a játék idő is ahhoz méltó legyen. Legalább az ep1 és ep2 játékideje együtt véve, de még annál is több.
Remélem lassan megjelenik!!!
megjenenés: soha gondolom én, hiszen mégiscsak ez a HL
de amúgy nagyon hajrá nekik