A játék sava-borsa azonban ezúttal is a többjátékos szekció, ahol igazán kiteljesednek az újítások. Ebben a játékban mutatkozik be ugyanis a második generációs Frostbite grafikusmotor, mely még az eddigieknél is kidolgozottabb karakter- és épületmodellek, illetve az EA Sports részlegtől kölcsönvett technológiák beépítése után valóságosabb animációk megjelenítésére képes, továbbá részletesebb és kiterjedtebb rombolást biztosít, s több, PC-n legfeljebb 64 játékost tud befogadni.
Battlefield 3
A DICE népszerű FPS-sorozatának 2011-es darabjában a Bad Companyval megkezdett vonalat folytatva egy -- kooperatív módot támogató -- szólistakampányt is találunk, ami egy drámai és akcióban gazdag történet festői helyszíneken, mint például Teherán, Párizs, vagy New York.
Azzzal a kérdéssel fordulnék hozátok,hogy:
1.a következő konfig vinné-e ezt a játékot egy alacsonyabb beállításon
Processzor: Intel Dual Core G860
RAM: 8GB
VGA: ATI Radeon HD7750 1/2GB
Mi erről a véleményetek?
Előre is köszönöm.
nagyon köszönöm szépen hogy le irtat nekem majd találkozunk a játékban ha sikerülni fog
köszike csááá!!!!!
Hát nekem egy Intel Core i3-om van amit felhúztam i5-re, az alatt tökéletesen megy a játék Highon, 1920x1080-as felbontáson.A videokártyám egy AMD Radeon HD 6750.
Ha alaplap is kéne arra is tudok mondani egy viszonylag elég jót, Gigabyte GA-H55M-USB3. Nekem is ilyenem van, de ha olcsóbb kéne akkor érdeklődj még egy keveset más fórumokon, de ha nagyon szépen akarod tolni a gamét, ez alá ne nagyon menj. A lényeg, hogy 4 magos 2000MHz-s legyen a CPU-d, a RAM-od 4096 Mb-s, és videokártya legyen egy Shader Model 5.0-s dög és 1024Mb videókártya memóriája legyen. Ez az ajánlott konfig, ha ezeket meghaladod lesz egy elég erős géped, amin remekül fog futni a játék
csak aszt nem tudom hogy milyen épet vegyek bele
mert szeretnék játszani a battlefield 3-mail..
kérem szépen mindenkitől hogy írjátok le nekem
Maga a játékmenet lebutított(sajnos)
Ám a multival játssz, tényleg az a lényeg a Battlefield-be! Más játékokba a Multit erőltetik bele, ebbe meg a Singly-t. Nem rossz, de nem is kiemelkedő. Multi a lényeg.
Az én játék időm 109 óra és 55 perc És úgy tervezem, hogy lesz ez még több is!
4x3.2 GHz L3: 6 MB, 4GB 1600 mhz-s memória, GeForce 9600GT?
Köszi a választ előre!
Van egy problémám a játékkal kapcsolatban.
Játék közben fogja magát és leáll teljesen.
Ez a hiba üzenet jelenik meg: A Battlefield 3 helyes müködése közben hiba történt a windows megoldást keres a problémara.
Szerintetek mi lehet a baj?
Minden játék inditás után pár perc múlva ez történik.
Várom segítségetek.
Ui.:a gépem teljesen megfelel a konfigurációhoz.
-bocs a dupláért-