A Microsoft a héten eltörölte az Xbox One szigorú szabályait, ám a konzol első bekapcsolásakor így is szükségünk lesz egyszer az internetre kapcsolódni. Ez részben a beállítások miatt kell, részben pedig azért, mert egy hibajavítást is telepíteni kell.
A gyártó cégtől Marc Whitten elmondta: erre azért van szükség, mert a konzol gyártási ciklusa és a gépre írt szoftver fejlesztési tempója nincs teljesen szinkronban. „Már a kezdetektől az volt a terv, hogy az Xbox One megjelenésének napján egy patch is ki fog kerülni” -- mondta a Microsoftnál vezető termékmenedzser pozíciót betöltő Whitten.
Természetesen a dobozból kivetett Xbox One tartalmazni fog egy operációs rendszert, nem egy csupasz gépet kapunk, de ez kezdetleges lesz, s csak akkor éri el a végleges formáját, ha telepítjük az első nap megjelenő tapaszt. Whitten kihangsúlyozta, hogy ezt követően egyetlen egyszer sem kell többet az internetre kapcsolódnunk, ha úgy akarjuk.
2. Milyen adatokat tud megszerezni az aktiváláskor csupasz konzolodról, amit te nem adsz meg gamer profil készítéskor vagy nem tud leszedni facebookrol?
Mert tud. Egyáltalán nem mindegy, hogy az USA-ban, vagy Európa széléről játszol.
Kétlem, hogy sikerül megértened, mivel számtalanszor bizonyítottad, hogy borzalmasan buta vagy. :< De legalább ez a tesózós, 8 általánost végzett segg stílus passzol.
Az meg azért eléggé szép, ahogy ezt kitalálták, de felfoghatjuk tényleg az egészet úgy, hogy "telepítés". A számtógépeket sem úgy rakják össze az emberek, hogy már minden repül egyből. :)
Viszont érdemes tudni, hogy ez nem egy játék. Nem 1 hónappal a megjelenés előtt kerül aranyra. Simán lehet, hogy jöbő héten már gyártják, vagy már most is azt teszik, az alatt a fél év alatt a szoftver viszont fejlődhet.
Steamnek is kell online lennie, mikor egy játékot regelsz, nem értem, ez az IP ellenőrzés hogy a francba vághatja ki bárkinél is a biztosítékot. Ha az IP-d miatt aggódsz, már rég baj van veled.
Az meg tök jó, hogy "biztos ügyeskedés van mögötte", de konkrétan mi? Csak kíváncsi vagyok, hogy miért fáj az, hogy egyszer online kell lenni az életedben. Nem mintha utána nem lennél fent 24/7.
Szánalmas ahogy az emberek primitív módon próbálnak még ebbe is belekötni.Ráadásul ezek még hihetetlen buták is. IP ellenőrzés. Nem tudom, nevessek-e, vagy sírjak.

Komolyan, day 1 hibajavító patch egy konzolnál ami majd fél év múlva jelenik meg? Van aki beveszi?