Nanea Reeves, a Gaikai egyik főistennője a CES-en tartott előadást, melyben kitért a konzolpiac átalakulására is. Ha valaki nem tudná, a Gaikai egy felhőrendszer, ami lehetővé teszi, hogy távolról streamelt játékokkal szórakoztassuk magunkat a böngészőn keresztül. Érthető tehát, hogy a cég nem rajong a konzolokért, Reeves mostani kijelentése azonban több mint bizarr volt.
"Nem az összes jelenlegi gyártónak lesz új generációja. Ez lesz az E3 legnagyobb híre."
Reeves szerint a konzolháború a végéhez közeleg, már nincsenek győztesek, csak vesztesek és még nagyobb vesztesek. Mivel pedig a Nintendo már bejelentette a következő gépét, nyilván a Sonyt vagy az MS-t érinti a jóslat. Ti mit gondoltok, igaza lesz?

Bár az is igaz, hogy így csak egy konzolt kell megvenni, ha az ember mindennel játszani akar.
Kivéve persze, ha feltámad mondjuk hamvaiból a Sega, vagy valami új gyártó bukkan fel.
Eléggé kacsa hír szerintem -.-
Ez a felhőrendszeresdi nekem egyáltalán nem tetszik sőt irritáló.
De kiváló lehetőség a számára, hogy kicsit magára és a termékére irányítsa a figyelmet. Hülye lenne nem kihasználni...
Csak a szája jár Nanea Reeves-nek is.