Annak a generációnak a szülötte vagyok, amely épp középiskolás volt a Need for Speed Underground megjelenésénél, szóval még élénken él bennem az emlék, ahogy otthon, 2003 végén, néhány osztálytársammal feltelepítjük a játékot, és várjuk a csodát. A Halálos iramban-filmeken edződött, és a tuning-kocsik iránt elapadhatatlan lelkesedésünk mindjárt az első versenynél testet öltött, és egymást túlkiabálva szurkoltunk az éppen az adott futamot leküzdő haverunknak, hogy elsőként érjen a célba. Mivel akkoriban egy Geforce MX400-as kártya duruzsolt a gépemben, erősen le kellett butítanunk a grafikai beállításokat, nagyjából közepesre (vagy az alá), hogy élvezhető sebességgel fusson a játék. Ehhez a részhez kapcsolódik egyik osztálytársam máig emlegetett, azóta kínosan viccessé vált elszólása, mikor is pont a visszavett látvány miatt egyszerűen nem volt közönség a versenyeknél, és ő azt találta mondani, hogy "Biztos csak azért, mert még nem vagy elég híres!" – nyilván itt arra gondolt, hogy még csak a játék elején tartottunk, egy viszonylag olcsó verdával. Az Underground megvett minket kilóra, amit az Underground 2 csak tovább fokozott, azonban nekem nem ez volt az első találkozásom az NFS-szériával. Ehhez egy kicsit még távolabb kell menni a múltban.
Még általános iskolás koromban egyszer meghívtak egy születésnapi bulira. A gyerek igen nagy kocka hírében állt, ezért én egy eredeti, dobozos Settlers 2-vel állítottam be a buliba. Nem kellett hozzá sok idő, hogy az egész meghívott társaság kikössön a srác szobájában, ahol bekapcsolta végre a PC-jét. Az első játék, amit megmutatott, a Need for Speed 2 volt, és emlékszem, mennyire lenyűgözött az akkor etalonnak számító grafika és a versenyek adrenalindús mámora. Csak az epres csokitorta vett rá arra, hogy sikeresen elszabaduljak a monitor elől, hazafelé pedig nem győztem lelkendezni öcsémnek, hogy mennyire valósághű autóversenyzős játékkal játszhattam. Pár évvel később, a már említett Underground 1-2 rántott vissza a sorozatba, és bár magam is játszottam vele, de azon kevesek közé tartozom, akiknek a Most Wanted kevésbé tetszett. Nem úgy a Carbon, amit viszont 100%-ra pörgettem ki, és a zenéit néha még a mai napig meghallgatom. Ezután én is nyomon követtem az NFS lejtmenetét, a szimulátorok felé elkanyarodását (ProStreet, Shift 1-2) és sokáig az utolsó rész, amivel még toltam, a 2008-as Undercover volt.
Itt jegyezném meg, hogy az újkori NFS-játékok nekem már egyáltalán nem tetszenek. Megítélésükön hiába javított valamennyit a Heat, az előtte lévő epizódok (igen, elsősorban rátok nézek, Payback és 2015-ös Need for Speed!) a béka hátsója alá húzták az EA egykori üdvöskéjét. Viszont itt érkezünk el két kevésbé ismert, ám annál korrektebb részhez: az egyik a sztorimóddal is megáldott, 2011-es The Run, a másik pedig az egy évvel korábbi, 2010-es Hot Pursuit. Ez utóbbi nekem mind máig a kedvencem az összes eddigi megjelent NFS közül, és ha hiszed, ha nem, még manapság is előfordul, hogy leülök elé egy-egy versenyt lejátszani, természetesen az Arany-medálra hajtva. Az ok nagyon egyszerű: itt még megvolt a játékban a klasszikus arcade autóversenyzés élménye, de annyira magas szinten, hogy némelyik húzósabb futam után azon kaptam magam, hogy konkrétan izzad a tenyerem a kontrolleren. Itt nincs felesleges tuning, a kocsiknak is csak a színe állítható (némelyiknél még az sem), és az open world játékteret is kihagyták. Fontos megjegyezni, hogy egyrészt a 2010-es Hot Pursuit szolgalelkű követője az 1998-as NFS 3: Hot Pursuit és 2002-es Hot Pursuit 2 részeknek, másrészt ezt az epizódot már az a Criterion Games csinálta, akik a Burnout-szériával kimaxolták a porrá zúzható verdák és frontális ütközések magasiskoláját.
Kezdésképp rögtön be kell jelentkeznünk az Autologba. Ez azért jópofa, mert kilistázza a barátaidat, akik szintén játszanak vagy játszottak korábban a játékkal, és egyből láthatod az eredményeiket, legjobb idejüket, egyszóval a statisztikáikat. Ezeket aztán sorra meg is döntheted (mármint az idejüket, nem a barátaidat) és akár még fotókat is posztolhatsz az online faladra, amit ők megnézhetnek és kommentelhetnek hozzá. Itt jegyezném meg, hogy egy több mint 10 éves játékról lévén szó, a szerverek már egyáltalán nincsenek telítődve, így ha az online jutalmakat is ki akarod szedni a programból, akkor érdemes megkérned rá egy havert vagy ismerőst, hogy szálljon be. Én ezzel a módszerrel alig néhány óra alatt kiszedtem az összes online trófeát a PS3-as változatból, szóval eltelt évek ide, haldokló szerverek oda, még bőven kivitelezhető a dolog. Az Autolog után egy szép nagy térképen találjuk magunkat, amit Seacrest County-nak neveznek. Tulajdonképpen ebbe Dél-Kalifornia, Arizona és Colorado jellegzetességeit gyúrták bele, így a változatosságra egyáltalán nem lehet panasz.
Kétféle versenytípus van: gyorshajtó és rendőr. Ennyi. Nincs túlbonyolítva azzal, hogy külön kategória van a driftelésre, meg külön a gombnyomkodós gyorsulásra. Nem, itt egyszerűen csak baromi izgalmas arcade versenyek vannak, és az egyikben az a célunk, hogy elsőként érjünk a célba, a többiek előtt (klasszikus verseny), a másikban pedig az, hogy rendőrként lezúzzunk lehetőleg minden gyorshajtót, mielőtt azok kereket oldanának. Oké, akad még időre beérős kihívás is mindkét oldalon (illetve az 1 vs. 1 Duel), de a játék lényegi részét a száguldozók vs. rendőrök párharcai teszik ki, mert ezek egyrészt iszonyú látványosak, másrészt akkora aadrenalinfröccs mindegyik, hogy leteszed a hajad! Mindkét félnek rendelkezésére állnak olyasféle eszközök, amikkel akadályozhatják, szerencsés esetben pedig végleg kilökhetik a másikat, de ezekből csak korlátozott darabszám áll rendelkezésre, úgyhogy érdemes megfontolni, hogy melyiket mikor használjuk el. Az én kedvencem például a szögesdrót, amit, ha sikeresen dobunk le, visszanézhetjük, amint valaki épp belerongyol, aztán kicsúszik. A gyorshajtók oldalán legalább ennyire hasznos a Turbo és az EMP is, előbbivel ugyanis jókora előnyre tehetünk szert (már ha tudjuk közben megfelelően kormányozni a verdát!), utóbbi pedig találat esetén megzavarja az ellenfél elektronikáját, aki így néhány pillanatra elveszíti az irányítást a járgány felett. Az EMP-t egyébként a yard is előszeretettel használja, velük játszva pedig lehetőségünk van útzárat és helikoptert is hívni. Mivel a cuccot a Criterion fejlesztette, eszméletlenül durva és látványos ütközések kerültek bele, mindemellett pedig roppant szórakoztató kilökdösni a másikat, vagy épp teljes sebességgel belezúzni valakibe (már ha az illető nem egy civil autós... ez ugyanis minden esetben inkább idegesítő). Törik a karosszéria, repkednek a lökhárítók, és ez ugyan nincs hatással a sebességünkre, de itt nincs végtelen élet, a kocsi pedig néhány nagyobb ütközés után végleg beadja a (slussz)kulcsot.
A látványvilág még mai szemmel nézve is megállja a helyét. Emlékszem, mikor először találkoztam ezzel a játékkal egy haveromnál, épp egy őszi tájba burkolózó pályán játszott, ami azonnal elnyerte a tetszésemet. Nagyvárosok itt nincsenek, helyettük viszont helyet kapott pár tengerparti üdülőfalu, hóval borított hegység és forró, kietlen sivatag, hogy az esőtől felázott autópályákról, óriási fenyvesekről és ide-oda kanyargó szerpentinekről már ne is beszéljünk! Autófelhozatalból is igen impozáns a lista: akad a játékban Audi TT RS, Audi R8 Spyder, Aston Martin One-77 (helló, Mr. Bond!), BMW M3 E92 és M6, Chevrolet Camaro és Corvette egyaránt, Dodge Viper, Ford GT500, Lamborghini Gallardo, Mazda RX-8, Porsche 911, Nissan 370Z, de még Mercedes SLS AMG is. Jópár kocsinak van rendőr megfelelője is, mondjuk a zsaruk oldalán a Ford Crown Victoria szerintem verhetetlen, mind kinézetben, mind irányíthatóságban. Itt jegyezném meg, hogy kijött azóta pár DLC is a játékhoz, amik mind tartalmaztak új verdákat. Ezekkel érkezett a Porsche 911 GT2 RS, a GUMPERT Apollo S, és a Bugatti Veyron 16.4 Super Sport, de az utolsóban jött a Lamborghini Diablo SV, a Lamborghini Countach LP5000 QV és a Lamborghini Sesto Elemento is, kiegészülve a Porsche 911 Turbo (1982 Edition), a Porsche 959 és a 911 Speedster kocsikkal. A lista meglehetősen szép (természetesen nem soroltam fel az összes, a játékban helyet kapó járgányt), amire a versenyek alatt hallható zenék még rádobnak pár lapáttal. Az EA mindig is élen járt a licencelt zenék kiválasztásában (nézd csak meg bármelyik FIFA OST-t!), és ez itt sincs másképp. A játékban hallható dalok listája így fest:
- Edge of The Earth – 30 Seconds To Mars
- The Resist Stance – Bad Religion
- Cinema – Benny Benassi feat. Garry Go
- Conscience Killer – Black Rebel Motorcycle Club
- Opposite of Adults – Chiddy Bang
- Sofi Needs A Ladder – Deadmau5 feat. Sofi
- All The Same – Does It Offend You, Yeah?
- Giant Song – Funeral Party
- Live Like You Wanna Live – Greenskeepers
- Bombshock – Hadouken!
- Get A Rise – Killa Kela
- Echoes – Klaxons
- Twin Flames – Klaxons
- Stronger – Lazee feat. Dead By April
- Big Weekend – Lemonade
- Shining Down – Lupe Fiasco feat. Matthew Santos
- Groove Me – Maximum Balloon feat. Theophilus London
- Born Free – M.I.A.
- Yeah Yeah Yeah – New Politics
- Watercolour – Pendulum
- Nothing From You (Redanka Remix) – Pint Shot Riot
- Stay Too Long (Pendulum Remix) – Plan B
- Devil’s Music – Teddybears
- Superbad (11:34) – Travie McCoy
- Divisive (Tom Starr Remix) – We Have Band
- Bigger Than Us – White Lies
- Ruling Me – Weezer
A Nintendo Wii változatban hallhatóak pedig:
- Bombshock – Hadouken!
- Born Free – M.I.A.
- Divisive (Tom Starr Remix) – We Have Band
- Frisky (Instrumental Mix) - Tinie Tempah
- Get A Rise – Killa Kela
- Turn The Lights Out - Hadouken!
- Nothing From You (Redanka Remix) – Pint Shot Riot
- Opposite of Adults – Chiddy Bang
- Shining Down – Lupe Fiasco feat. Matthew Santos
- Superbad (11:34) – Travie McCoy
- The Connector - The Futureheads
- The Hammer - !!!
- Yeah Yeah Yeah – New Politics
Érdekesség, hogy a Marilyn Manson által feldolgozott Tainted Love (ami az E3-as előzetesben is szerepelt) végül el lett távolítva a végső változatból. További érdekesség, hogy a Hot Pursuit 2 óta NFS-játékban itt hallhatunk újra kommentárt a kocsik tulajdonságairól, egy női narrátor által. Őszintén sajnáltam, hogy a 2012-es Most Wanted már kinyitotta a világot, és kvázi open worlddé tette az egész, egykor szebb napokat is látott arcade autóversenyzős stílust, amit utána igen sokan próbáltak koppintani (a The Crew kevés sikerrel, a Forza viszont annál jobban) és bár most, 2021-re eljutottunk odáig, hogy a Heat valóban képes volt visszaadni egy kis reményt mindazoknak, akik a korai évek óta követik az NFS alakulását, én még mindig azt mondom, hogy a régi részeket már sosem fogják tudni felülmúlni, függetlenül attól, hogy az EA jóságos nagybácsi képében éppen kinek adja oda a fejlesztési jogokat.
A 2010-es Hot Pursuit olyan, mint egy házi készítésű hamburger. Elmehetsz te a Mekibe is, ahol ehetsz hamburgert menüben, nagy sültkrumplival, kólával, fagyival és szósszal (bár ha az EA-ről van szó, ők mindet egyenként kifizettetnék veled, mint mikrotranzakciót), de mégis sokkal finomabb és kevésbé művi, kevésbé mesterkélt az, amit otthon csinálsz magadnak. Nem kínál ugyan sokat, de jóval ízletesebb, és az is biztos, hogy pár órával később nem leszel újra éhes. Mert a Hot Pursuitban letolni pár versenyt akkora élmény, hogy ilyesmit ritkán élhetünk át autóversenyzős játékban és bizony abszolút ott a helye a klasszikusok között (a Porsche Unleasheddel egyetemben, persze!). Háromféle helyezést (pontosabban: medált) érhetünk el a futamok után: Bronz, Ezüst és Arany. Ezek boostolják a profilunkat, és az előrehaladásunkat is segítik. Nagyon-nagyon nem egyszerű ám Arany-medálra hozni minden versenyt, holott a 100% eléréséhez bizony ez kell.
Szóval elmondható, hogy még kellő kihívás is szorult a programba, úgyhogy akár évekkel később is vissza lehet térni hozzá, hogy előbb-utóbb csak kimaxoljuk végre – én speciel jelenleg is ezen ügyködöm. Számomra ez az utolsó, igazán élvezetes Need for Speed mind közül, ezután még a The Run fogott meg valamennyire, utána viszont nálam végleg elveszített a sorozat. 30-40 órám már biztos van a Hot Pursuitban, de gyanítom, hogy mire minden meglesz, ez a szám felkúszik bőven 100 fölé. Ez persze egyáltalán nem gond, sőt az újabb epizódok helyett én nagyon szívesen játszom ezzel továbbra is, amikor csak időm engedi. És pont ez egy jó versenyjáték ismérve, nemde? Hogy az embert visszacsábítsa maga elé, egy újabb próbatétel , egy újabb megmérkőzés erejéig. Ebben pedig a Hot Pursuit verhetetlen.
