Két okból kifolyólag is nehezen barátkoztam meg a Star Wars: Knights of the Old Republic című csodával, nem elég ugyanis, hogy akkoriban még egyetlen szerepjátékkal sem volt dolgom, az angollal is eléggé hadilábon álltam, a magyarítás pedig felettébb messze állt a befejezettől. Rendkívül rossz kilátások, ugye? Eleinte nem is nagyon akartam esélyt adni a számomra minden szempontból furcsának és idegennek ható programnak (pláne, hogy nem sokkal előtte vittem végig a teljesen más műfajt képviselő Jedi Academyt), ám az unokatestvérem unszolására erőt vettem magamon, és megpróbáltam hozzászokni ahhoz, hogy a space gomb lenyomása itt nem ugrást, hanem időmegállítást eredményez, a párbeszédek során pedig nekem kell ráböknöm a kívánt opcióra. A játék ismerőinek talán mondanom sem kell, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam akkor, hiszen a KotOR nem csupán a Star Wars-játékok közül emelkedik ki mind a mai napig, de még ennyi év elteltével is az RPG zsáner egyik legjelesebb képviselőjét tisztelhetjük a személyében – nekem speciel máig ez a kedvenc alkotásom, holott született már azóta néhány kimagasló minőségű produkció.
Ha George Lucas magasságokat és mélységeket is megjárt galaxisára terelődik a szó, csakhamar eljuthatunk ahhoz az atmoszférához, ami rajongók (tíz)millióinak okoz örömöt mind a mai napig, és ez az egyik pont, amelyben a BioWare több mint 20 esztendős alkotása igazán brillírozik. Emlékszem, amikor először betettem a lában a jobb sorsra érdemes Taris városába, hosszú percekig nem tértem magamhoz az ég felé nyúló, leginkább a Coruscantot idéző felhőkarcolók láttán – ekkor már nagyjából tudtam, hogy imádni fogom ezt a játékot, csak még nem sejtettem. Az összes létező öltözéken, tereptárgyon, fegyveren és helyszínen érezhető volt, hogy hiába járunk 4000 évvel a Skywalker-éra előtt, ez bizony Star Wars a javából, méghozzá abból a fajtából, amiért nem nehéz igazán rajongani. Az első bolygón ráadásul egyáltalán nem gondoltam volna, hogy később olyan planétákra tudok majd elsuhanni az Ében Héja „szárnyain”, mint a zöldellő lankákat és zongorával kísért dallamokat kínáló Dantuin, a Sith sírokat rejtő Korriban, az óceán nyugalmával kecsegtető Manaan, na meg persze az elmaradhatatlan Tatuin – őszintén szólva, már attól kedvet kaptam az újrázáshoz, hogy belegondoltam, milyen emlékek fűznek ezekhez a helyekhez. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudok sorrendet állítani a bejárható bolygók között, de összességében nézve mindegyik fantasztikus élményeket kínált a maga módján, így maradjunk annyiban, hogy számomra nincs olyan lokáció, ami egy picit is kilógott volna a 10/10-es kosárból.
Mostanra elég jól megtanultam, hogy egy BioWare alkotásnak mindig a protagonistához csatlakozó társak adják a lelkét (a Mass Effect 2 szerintem verhetetlen ebből a szempontból), ez pedig a KotOR esetében sem volt másként. A nagydumás Carth Onasit például már a prológus során sikerült a szívembe zárnom, Bastila Shanért pedig valósággal odáig voltam akkoriban, ahogy a Mission Vao és Zaalbar közötti dinamika is megért egy misét. A kedvencem viszont – sokakhoz hasonlóan – a minden embert húszsáknak tekintő HK-47 volt, akinek az összes megszólalása aranyat ért, különösen akkor, ha inkább a sötét oldal felé orientálódtunk. Apropó oldalak: különösen tetszett, hogy merőben más élményt kínált a két véglet, éppen ezért rögtön (szinte szó szerint, mert már másnap indult az újrázás) a jó befejezést követően meg is mártóztam a Sith tanok tengerében, hogy aztán a második végigjátszás után harmadszorra is nekivágjak Revan csavaros históriájának – mostanra körülbelül 13 vagy 14 alkalommal láttam a játék stáblistáját, ami talán jól mutatja a mérhetetlen rajongásomat.
Szintén a jól ismert csúszkához kötődik, hogy nemes egyszerűséggel odáig voltam a Knights of the Old Republic mellékküldetéseiért, melyek messze túlmutattak a szerepjátékos berkekben akkoriban népszerű (a Morrowind erről tudna mit mesélni) „szedj össze hat virágot” és „ölj meg négy patkányt” jellegű missziókon – már csak azért is, mert szinte minden alkalommal eldönthettük, hogy szeretnénk-e szarvakat és patákat növeszteni. A kedvenc mellékes sztorim egyébként a hajónkat ellepő Gizkákhoz kötődik, akiktől még akkor is nehezen tudtam csak megszabadulni, amikor vérvörös árnyalattal izzott a fénykardom. Rövid időn belül az első körben rendkívül furcsa (mint mondtam, nekem kimaradt a Baldur’s Gate első és második része) harcrendszert is sikerült megszoknom, sőt, igazából megkedvelnem, éppen ezért sajnálom, hogy a szebb napokat is látott BioWare sanszosan kukázni fogja ezt a megoldást a Dragon Age: Dreadwolfban – rendkívül örülnék, ha kiderülne, hogy tévesek voltak az ezzel kapcsolatos szivárgások. Végső soron persze egy RPG-ről beszélünk, így az összecsapások csak a másodhegedűs szerepét töltötték be a sztori és a dialógusok mellett, melyek terén túlzás nélkül kimagasló munkát végeztek a csapat írói. A történet ugyan mutatott 1-2 rokon vonást a filmekkel, de az a bizonyos fordulat azért így is akkorát ütött, mint Luke Skywalker és Darth Vader ezerszer látott jelenete, a cselekményt előrébb görgető karakterek pedig éppoly szerethetők (vagy épp utálhatók) voltak, mint a klasszikus mozik szereplői.
Több ezer karaktert gépelhetnék még arról, hogy kis túlzással szerencsejáték-függővé váltam a véget nem érő Pazaak játszmáknak köszönhetően (remélem, az Outlaws során nem fog elkapni a Sabacc-láz), vagy hogy mennyit szenvedtem Calo Nord miatt, de a lényeg végső soron az, hogy máig nem találkoztam olyan videójátékkal, amely le tudta volna lökni a trónról legújabb visszatekintőnk alanyát, amelybe majdnem bele sem kezdtem az akkori szűklátókörűségem miatt. A Star Wars: Knights of the Old Republic egy korszakos mestermű, melynek második része is ott csücsül a legjobbak között – kár, hogy idő hiányában az Obsidian sajnos nem tudta befejezni a programot, így a teljes élményhez szükség volt a Restored Content Modra. Ahogy arról a legutóbbi cikkemben már értekeztem, én lennék a legboldogabb, ha az alsó hangon is nehézkesen készülő remake képes lenne felérni az alapműhöz, de erre sajnos vajmi kevés esélyt látok. Kész szerencse, hogy az eredeti ma már akár telefonon is játszható, így az égvilágon semmi akadálya annak, hogy újra (vagy épp először) belevessük magunkat Revan és Darth Malak felejthetetlen históriájába. Mivel a naptárra pillantva minden rajongó tudja, hogy milyen nap van ma, én is az ilyenkor szokásos szavakkal búcsúznék: may the 4th be with you!
A rovat korábbi darabjait IDE kattintva tudjátok elérni!
