• A Venom 2 sem lesz R-es besorolású
  • Pedig az egyik legbrutálisabb karakter a főellenség benne
  • Az első rész után ez is az ifjabb közönséget célozza meg

Az első Venom egész szórakoztató mozi volt, legalábbis én élveztem. Ennek ellenére egyvalami engem is zavart, holott alapvetően nem nagyon szoktam ilyennel foglalkozni: a végtagokat kitépő és fejeket leharapó Venomban egy csepp vér, annyi nem csordult ki. Persze mindez a PG-13-as besorolásnak volt köszönhető.

Nos, aki abban reménykedett, hogy a Venom 2 – Vérontó bő vérre ereszti a sztorit, sajnos hiú ábrándot kergetett. A minap ugyanis kiderült, hogy a Marvel képregények egyik legbrutálisabb ellenfelét, Vérontót (Carnage-et) felvonultató film az első részhez hasonlóan PG-13-as besorolást kapott. De legalább lesz benne „intenzív erőszak és akció, durva nyelvezet, felkavaró képek és kétértelmű utalások”.

venom-2-01.jpg

A Venom 2 – Vérontó a tervek szerint október 14-én kerül a magyar mozikba.