A múlt héten az EA bejelentette a legújabb szolgáltatását, aminek röviden és tömören az a lényege, hogy egy fix összegű havidíj ellenében a kiadó játékait élvezhetjük -- jelen állás szerint nem az összeset, hanem néhány korábbi darabot, de még így is érdekes az ötlet. Ha félretesszük egy kicsit az EA iránti átható, bár szerintem egy kissé már túlzásba vitt utálatot, akkor be kell látni, hogy ez egészen jó üzlet, hiszen havi 5 dollárért már egész jól el lehet szórakozni, kipörgetve néhány olyan játékot, ami kimaradt a szórásból, arról már nem is beszélve, hogy az EA Access-szel kedvezmények is járnak, sőt még idő előtt is rátehetjük a kezünket bizonyos jövőben megjelenő programokra.

Nem tagadom, az EA Access beindította a fantáziámat, s nem csak azért, mert így, első ránézésére jó ajánlatnak tűnik, amit a megacég kínál, hanem azért is, mert valami sokkal nagyobb előszele lehet, olyan paradigmaváltásnak, amelynek az első lépéseit nem az EA és nem is az egyik nagy konzolgyártó tette meg.

Felhőben a szórakozás

Hogy megértsétek, mire akarok kilyukadni, egy kicsit vissza kell tekerni az órát, egészen a 2000-es évek közepéig, ugyanis ekkor tűnt fel a színen két olyan cég, amelyek olyat kínáltak, mint még előtte senki. Ez volt az OnLive és a Gaikai, az ötlet pedig azonos volt: szerették volna egy az egyben megszüntetni a lemezes és a digitális formában terjesztett játékokat, hogy az egészet az akkoriban még nagyon is idegennek hangzó felhőbe helyezzék. Az egész hatalmas őrültségnek hangzott, s igazság szerint nem is igazán működött -- ki lehetett próbálni, a demók még most is élnek, sőt még innen, a messzi Európában is beindítható az egyik amerikai szerveren csücsülő játék, de az egész még nagyon darabos, kiforratlan volt. A világ, vagyis pontosabban az internet egész egyszerűen nem volt felkészülve arra, hogy játékokat a világhálón keresztül streameljük a monitorjainkra, s szépen lassan mind a két szolgáltató kikopott a köztudatból, látszólag teljesen a feledés homályába taszítva az egész játékstreamelés egyébként nagyon érdekes koncepcióját -- aztán jött a Sony.

A japán cég 2012-ben jelentette be, hogy 380 millió dollárért szőröstül-bőröstül megvásárolta a Gaikait, s ezzel újra beszédtéma lett a játékstream, a cég ugyanis később közölte, hogy a kaliforniai fejlesztők ötletét arra fogják felhasználni, hogy a PS4-en technikai okok miatt nem futó régebbi játékokat elhozzák, vagyis megoldják a visszafele kompatibilitás hiányosságát -- ám egy lépéssel még tovább mentek, s azt mondták, hogy ez a technológia nemcsak a legújabb asztali konzoljukra, hanem PS3-ra, PS Vitára, okoskészülékekre, sőt még tévére is elérhető lesz. A halottnak hitt ötlet így egy csapásra újra valóságnak tűnt, ma már pedig ott tartunk, hogy megy a nyílt bétatesztelés és bárki (na jó, csak az, aki Észak-Amerikában él) belekóstolhat abba, milyen lehet a játékipar jövője.

playstation-now-alt.jpg

Bérlem a játékot

Jövője, ugyanis régóta pedzegetik nálam okosabb emberek, hogy az ipar pontosan ebbe az irányba tart, ahol nincsenek többé a felhasználó birtokában lévő programok (jogi értelemben azért ez a birtoklás sem egyszerű dolog, úgyhogy most inkább hagyjuk is), hanem ehelyett a játékok, mint szolgáltatások lépnek elő. Ha egy kicsit belegondolunk, nem annyira vad ötlet ez, hiszen valami egészen hasonló zajlik éppen most a film-, sorozat- és zeneiparban; egyre nagyobb teret nyernek a streamelő szolgáltatások, a Netflix, a Hulu, a Spotify, a Pandora, az HBO GO, az Amazon és így tovább, melyekkel egy alacsony összeg vagy havidíj ellenében azt nézünk/hallgatunk, amit akarunk, anélkül, hogy lemez egyszer is érintette volna a kezünket. Ismerős, ugye? Pont ezt kínálja az EA Access, a PlayStation Now és végső soron a PS Plus „ingyen” játékai is, azt, hogy a játék feletti kontroll a kiadó, a terjesztők kezében marad, miközben a játékosok csak bérlik a kiszemelt terméket.

Belátom persze, hogy a film/zeneiparhoz hasonló méretű változás sokkal lassabban és nehezebben fog bekövetkezni a gamerek körében, egyrészt a technikai korlátok miatt, másrészt pedig azért, mert egészen más a gondolkodásmód. Szeretjük a polcunkon látni, a kezünkben fogni a kedvenc játékainkat, de minimum egy csokorba szedni őket digitálisan a Steam vagy urambocsá az Origin, esetleg a Uplay digitális polcain, így keserű pirula lesz, ha tényleg beindul a szolgáltatás felé való menetelés, hiszen nagy ellenkezés volt már akkor is, mikor felbukkant a Steam a digitális kánaán ötletével -- de aztán azt is megszoktuk és végül meg is szerettük, annyira, hogy ma már sokan inkább a letöltéseket részesítik előnyben, szimplán kényelmi szempontból.

Még ne kezdjétek egyenesíteni a kaszákat

Nyilván ahhoz, hogy megvalósulhasson egy ilyen, most még távolinak és szinte lehetetlennek tűnő váltás, a technológiai korlátok megugrásán túl olyan alternatívát kell nyújtani, ami jobb a mostani megoldásánál; az áraknak, a szolgáltatásoknak, a korlátozásoknak és minden más, kisebb-nagyobb tényezőnek olyannak kell lennie, ami elnyeri a mindenért fanyalgó köz tetszését. Az EA már próbálgatja a szárnyait, de bátortalanul, a Sony streames ötletének terjedését az Egyesült Államokon kívüli, finoman szólva is nem kielégítő internet infrastruktúra hátráltatja, s noha a Microsoft is megpróbálkozott a digitális tartalmak előtérbe helyezésével, hatalmas pofonba szaladtak bele, s azóta nem is nagyon mozgolódnak ezen a téren. Hogy ki lesz, aki megteszi az első nagy lépést, az még nem látszik, és szinte biztos, hogy nem a közeljövőben lesz a nagy váltás, de a mostani jelekből az olvasható ki, hogy ebbe az irányba tartunk. Aztán, hogy ez jó-e vagy sem (az is benne van a pakliban, hogy teljesen rossz az elmélet), azt már mondjátok meg ti.

ea-access.png