Az idén nyáron nagyot robbant Deadpool & Rozsomák után a jövőre mozikba kerülő The Fantastic Four: First Steps lehet a Marvel Moziverzum következő nagy dobása. A képregénykiadó legnépszerűbb szuperhőscsaládját középpontba állító film fontos mérföldkő lehet a franchise-nak, már csak azért is, mert az előző három élőszereplős adaptáció nem sikerült valami fényesen (és akkor még finomak voltunk), no meg az MCU 4-5. fázisa is főleg negatív fogadtatásban részesült, szóval van mit helyreállítania a stúdiónak. Mindenesetre az bíztató, hogy a produkció forgatása már véget ért, valamint nemrég kikerült egy fotó és egy videó is, rajtuk egy rejtélyes színésszel, akit láthatóan nagyon titkolni akarnak a készítők.

A film forgatása július végén kezdődött meg a londoni Pinewood Studiosban: a felvételek nagyjából öt hónapot vettek igénybe, szóval az eredeti tervek szerint haladtak a munkálatok, és emellett az angliai Dorsetben és a spanyolországi Oviedóban is dolgozott a stáb. Utóbbi helyszínen készült az előbb említett videó, amelyen valakire kabátot terítenek, aztán gyorsan átfutnak vele a platformon. Emellett ott van ugye a forgatást záró bulin készített fotó is, amelyen a Mr. Fantasticet játszó Pedro Pascal pózol egy színész mellett, akinek arcát egy korona és egy pixeles kocka takarja ki. Persze ez még nem tisztázott, de a rajongók úgy vélik, hogy a két anyag között van kapcsolat, szóval ugyanazt a személyt rejtegetik rajtuk. Meg is indult az elméletgyártás, a legtöbben Robert Downey Jr.-t hozták fel, akiről egy ideje köztudott, hogy Doctor Doomként tér vissza az MCU-ba, és korábban felmerültek olyan pletykák is, hogy már a Fantasztikus Négyes-filmben feltűnhet.

Ugyebár az alkotás főgonosza Galactus lesz, de ettől függetlenül egy stáblistás jelenetben még simán beköszönhet Doom is, azonban néhány rajongó rámutatott arra, hogy a rejtélyes színész nem lehet Downey, mivel ő nem iszik alkoholt, márpedig a képen az illető előtt ott van egy sör. A másik tipp Oscar Isaac alias Holdlovag.

A The Fantastic Four: First Steps 2025. július 24-én érkezik a mozikba.

A borítóképek forrása: Marvel