Mit nevezünk szorongásnak?

Tartós szorongás esetén érdemes lehet részt venni egy több hetes intenzív terápián a Swan Lake Központban. A program bentlakásos jellegének köszönhetően napi többszöri foglalkozással és a közösség támogató erejével segíti elő a gyógyulást. 

A szorongás egy olyan pszichés zavar, melynek során a szervezet “vészjelző rendszere” rosszul működik, és olyankor is aktiválódik, amikor semmi szükség nem lenne rá. Valódi vészhelyzetekben normális, ha feszültek, idegesek vagyunk, ha viszont látszólag minden ok nélkül aggódunk, vagy olyasmi miatt félünk, ami jó eséllyel be sem következik, az már inkább a szorongás kategóriájába sorolható. 

Ez egy olyan betegség, mely kezeletlenül igen súlyos is lehet, és jóformán teljesen ellehetetleníti a normális életvitelt. Ezért a szorongást sosem szabad félvállról venni, és annyival letudni, hogy “majd elmúlik.” A legtöbb esetben ez magától nem történik meg, hanem szakértő bevonására van szükség.

https-swanlakehu-2022-majus-cikk6.jpeg

Mit érezhet egy szorongó ember?

Ezt az állapotot gyakran nehéz megértenie azoknak, akik még sosem tapasztalták. Ilyenkor kap a szorongó olyan megjegyzéseket, miszerint “csak hisztizik”, “a bolhából elefántot csinál”, “feleslegesen túlagyalja a dolgokat” és így tovább.

A szorongást legyőzni azonban közel sem egyszerű. Akin úrrá lesz az aggódás, az még egy békés, napsütötte kertben is érezhet halálfélelmet, miközben valójában semmiféle veszély nem leselkedik rá. Csakhogy ő a saját mentális börtönének, a sötét gondolatainak a rabja. A túlzott aggodalom pedig hosszútávon felőrölheti.

Mi különbözteti meg a szorongást a jogos félelemtől? Nézzünk egy nagyon egyszerű példát: tegyük fel, hogy a munkahelyünkön az egyik kollégánktól kaptunk egy fülest, miszerint leépítések lesznek a cégnél, és valószínűleg minket is hamarosan elbocsátanak! Ilyenkor érthető, ha stresszesek leszünk. 

Ám ha a cégnél minden a legnagyobb rendben halad, és a főnökeink elégedettek a teljesítményünkkel, mi viszont mégis minden nap amiatt aggódunk, hogy esetleg elveszítjük az állásunkat, az már szorongásnak számít, hiszen semmi nem támasztja alá ezen félelmünk jogosságát.

Mik lehetnek a szorongás tünetei?

A szorongás testi és lelki tüneteket is produkálhat. Fizikailag jelentkezhet remegés, verejtékezés, szapora pulzus, gombócérzés a torokban, légszomj, álmatlanság, szájszárazság. 

Pszichésen pedig előfordulhat nyugtalanság, feszültség, stressz, ingerlékenység, gátlásos viselkedés, illetve a nyugtalansága miatt az illető akár agresszívan is reagálhat egyes helyzetekre.

A folyamatos szorongás jelentősen rontja az életminőséget, ezért minél előbb érdemes terapeutához fordulni.