(Fizetett promóció)

Jó előjelekkel várhatták a magyar játékosok a V4 Future Sports Festival Gran Turismo Sport-versenyét, hiszen már a selejtezők is mutatták, hogy nagyon erős pilótáink vannak, Tápai Ádám például világcsúcsot ment a kvalifikáció során.

v4-gtsport-blazsan.jpg

A V4 második napján tartott fináléban végül a selejtezőkből bejutó három magyar (Vida Benedek, Tápai Ádám, Horváth Olivér), a két meghívott játékos (Blazsán Patrik, Báder Benjámin), valamint két lengyel, két szlovák és egy cseh pilóta vett részt, ahol bebizonyosodott, hogy nem hiába reménykedtünk magyar győzelemben. A 11 körös futam a Nürburgringen zajlott, méghozzá a futurisztikus Red Bull X2019 járgányokkal, a hazai játékosok pedig kihozták a maximumot a versenyből, hiszen elvitték az első öt helyet, totális dominanciát mutatva a régió többi versenyzőjével szemben.

v4-gt-sport-vegeredmeny.png

A versenyt a két meghívott játékos, Blazsán Patrik és Báder Benjámin zárták az első két helyen, bizonyítva, hogy nem véletlenül kaptak kitüntetett figyelmet a szervezőktől. A dobogó harmadik fokára pedig Tápai Ádám állhatott fel, de Horváth Olivérnek és a mindössze 13 éves Vida Benedeknek sincs oka szégyenkezni.

vz62965.jpg

Patrik nyereménye 2500 euró volt, Benjámin 1500 eurót vihetett haza, Ádám pedig 1000 euróval lett gazdagabb kiemelkedő teljesítményének hála. Hazánk legjobbjai pedig ismételten bizonyították, hogy Magyarország egyértelműen a legjobbak közé tartozik a szimulátor műfajban.