A népszerűségéből eredően már hosszú ideje a Call of Duty-széria a csalók egyik legnépszerűbb célpontja, legyen szó a hagyományos többjátékos módokról, vagy épp a battle royale élményt kínáló Warzone-ról. Tudja ezt a franchise felett bábáskodó Activision is, éppen ezért fejlesztette ki a RICOCHET nevezetű programot, amely felettébb jó szolgálatot tesz a "segítséget" használó emberek elleni küzdelemben, bár sokak szerint így is csak a felszínt kapargatja a szoftver mögött álló csapat. Ezúttal azonban elég méretes karcot sikerült ejteni ezen a felszínen, a Team RICOCHET ugyanis X-en számolt be arról, hogy az előző héten nem kevesebb mint 65 000 csalónak kellett könnyes búcsút intenie a Modern Warfare 3-nak és a Warzone-nak.

call-of-duty-csalo-ricochet-activision.jpg

Mindössze néhány nap leforgása alatt ez egy kifejezetten jó eredménynek mondható, és már csak azért is nagy szükség volt egy ilyen szintű purgálásra, mert az MW3 Game Pass-es debütálása óta jelentősen megszaporodtak a tisztesség fogalmát még csak hírből sem ismerő játékosok, akik rengeteg ember életét keserítik meg a meccsek során. A RICOCHET ráadásul Ranked módban is rendet tett egy picit, szóval azok is örülhetnek a hírnek, akik magasabb szinten űzik a lövöldét – más kérdés, hogy ez a küzdelem sajnos így is szélmalomharcnak tűnik egy picit, hiszen minden csaló helyére érkezik vagy három másik.