• Több belsős fejlesztésű játék megjelenését is elhalasztotta a Sony
  • Így azok már csak a következő pénzügyi évben fognak befutni
  • Konkrét címeket természetesen nem közölt a cég
  • De ez talán magyarázatot ad arra, hogy miért volt olyan szegényes a PlayStation Showcase

Emlékeztek még a május 24-én tartott PlayStation Showcase-re, amiről szinte mindenki azt gondolta, hogy az lesz az év egyik legnagyobb videójátékos rendezvénye? Nyugi, nekünk is csak halványan dereng valami, hiszen az előzetes várakozásokkal ellentétben szinte alig akadt olyan cím, amitől dobtunk egy hátast. A Marvel's Spider-Man 2 bemutatója persze mindenkit ámulatba ejtett (kivéve azokat, akiknek megint sikerült fennakadniuk a víz-effekten), ahogy az Alan Wake 2 előzetese is felfokozta a várakozásokat (a Snake Eater felújításának bejelentéséről már nem is beszélve), de lényegében egy olyan alkotást sem láttunk, amiről azt gondoltuk, hogy bemutatásra kerül a prezentáció során. Ez pedig egyáltalán nem véletlen.

psshowcaselogo.jpg

A Sony legfrissebb pénzügyi jelentéséből ugyanis kiderült, hogy a japán cég több belsős fejlesztésű játékánk megjelenését is elhalasztotta, így azok már csak 2024 márciusa után fognak napvilágot látni. Konkrét címeket természetesen nem emeltek ki a beszámolóban, de a The Last of Us multiplayer spinoffja egészen biztosan az áldozatok között van, emellett pedig valószínűsíthető, hogy az egyelőre még csak pletyka szintjén létező Twisted Metal visszatérését is a meglehetősen rosszul sikerült adaptációhoz akarták igazítani (csak aztán jött a fejlesztőváltás). Ezeken túlmenően már csak találgatni tudunk, hogy milyen címek kerültek halasztásra, de tekintve, hogy a Bend Studio (Days Gone), a Bluepoint Games (Demon's Souls) és a Team Asobi sem mostanában adott ki játékot, talán már az ő projektjeik is előrehaladott állapotban vannak. Remélhetőleg lesz még egy PlayStation Showcase idén, ahol már nem a mutatós CGI előzetesek kapják a főszerepet – plusz ne feledjük, hogy az augusztus végén megrendezésre kerülő Gamescomon is villanthat a Sony.