A FromSoftware alkotásai egyáltalán nem arról híresek, hogy megkímélnék az ember idegeit, és bár a 2016-ban debütált Dark Souls 3 már több könnyítést is tartalmazott az első részhez képest, azért a trilógia zárása sem egy séta volt a parkban – pláne akkor, ha a két DLC-t (Ashes of Ariandel, The Ringed City) is belevesszük a szórásba, hiszen Darkeater Midir például rengeteg emberen kifogott anno. Persze tény és való, hogy a kihívás csúcspontjainak számító főellenfelekhez igénybe vehetjük mások (vagy esetleg az NPC-k) segítségét, miután a boss-ok életerő-csíkja eléri a nullát, ideiglenes társunknak is búcsút kell intenünk. Eddig legalábbis így volt, Yui Seamless co-op nevezetű modjának köszönhetően ugyanis végre a tutorialtól az epilógusig végigtolhatjuk a Dark Souls 3-at egy ismerősünk (vagy épp ismerőseink) oldalán, jelentősen csökkentve ezzel az agyvérzés vagy a kontrollertörés kockázatát.

A jelenleg alfa állapotban lévő nem hivatalos adalék telepítését követően akár hatan is nekivághatunk Lothric kegyelmet nem ismerő világának (ha valaki meghal, szimplán újraéled a legközelebbi bonfire-nél), a modder ráadásul az NPC-k dialógusait is ehhez igazította, és még a peer-to-peer kapcsolaton is javított, tehát nem csupán annyit csinált, hogy lehetővé tette a közös kalandozást. Nem mellesleg attól sem kell tartania senkinek (legalábbis elméletben), hogy a mod miatt esetleg lecsap a ban hammer, mivel a program megakadályozza, hogy a játék csatlakozzon a FromSoftware matchmaking szervereihez, ezzel elejét véve a kitiltásnak. Bugok és kisebb hibák természetesen előfordulhatnak, ám ha így is érdekel titeket a zökkenőmentes kooperatív mód, akkor ERRE tessék.

A borítóképek forrása: PlayStation Store, Steam