• Már nem a Halo-sorozat kreatív igazgatója Frank O'Connor
  • Joseph Staten egy vadonatúj AAA játékon dolgozik

A Halo Infinite ugyan egész kellemes rajtot produkált 2021 végén, azonban azóta nem igazán sikerült a kellő ütemben és formában tovább bővülnie, az utóbbi időben pedig a 343 Industries egyre több veteránja hagyja el kvázi süllyedő hajóként a stúdiót. Nemrég Joseph Staten jelentette be távozását, most pedig LinkedIn profilja alapján a Halo-sorozat kreatív igazgatója, Frank O'Connor is lelépett, és már egy másik franchise kreatív igazgatójaként tevékenykedik, bár új pozíciójáról pontos részleteket egyelőre nem közölt.

frank.png

O'Connor 2004 óta dolgozott a szérián, kezdetben a Bungie alkalmazásában íróként és közösségi menedzserként, a nagy szakítás után azonban inkább a Microsoft oldalán folytatta a munkát. Mindeközben Staten bejelentette, hogy a Netflix Games csapatához csatlakozva folytatja karrierjét kreatív igazgatóként, ahol egy vadonatúj, eredeti IP-n alapuló, multiplatform AAA játékon dolgozik.