Sandy Petersen neve talán ismerős lehet a videójátékosoknak is, elvégre a dizájner olyan címeken dolgozott, mint a Civilization I, a Doom 1-2, a Quake és az Age of Empires-sorozat. Még ezelőtt a Chaosiumnál a Call of Cthulhu asztali szerepjátékon tevékenykedett, majd ezután saját stúdiót alapított és társasjátékok fejlesztésébe kezdett, melyek közül a Cthulhu Wars vagy a Planet Apocalypse esélyesen ismerős lehet. Persze ezek mellett van számos másik játéka is a stúdiónak, sok esetben Sandy-hez nem köthető címekkel, és ezek sorát erősíti a most sorra kerülő Evacuate.
Evacuate
- Partner/kiadó: Petersen Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-6 fő
- Játékidő: átlagosan 15-30 perc
- Korcsoport: 12+
- Nehézség: -.-/5
- Ára: a kiadótól rendelve 40 dollár, nagyjából 12 400 forint
Érdekes alapfelütéssel indít az Evacuate: egy rondábbnál rondább idegen lényektől hemzsegő űrállomásról kell kimentenünk saját lényeinket, miközben azokat egy agresszív, még idegenebb (?) faj, a Nomia támadja meg. A pángalaktikus szociális érzékenyítés azonban elmarad, és olykor mások kárán kell a saját bundánkat (csápunkat, tárolónkat) mentenünk a mentőűrhajó felé rohanva (csúszva, ugrálva). Persze, miközben vadásznak az emberre, nem érdemes lemaradni, de az elsők is könnyű célponttá válhatnak.
Állomást elhagyni
Először mindenki választ egy szimpatikus fajt, majd megismerkedik annak különleges képességeivel – a játékban szereplő népek mindegyike egyedi passzív képességekkel és egy vagy több különleges kártyával is rendelkezik. Akad köztük olyan, aki csak akkor nyerhet, ha mindenki elpusztul; vagy van olyan, aki az elhullottak után növelheti saját túlélőinek számát; egy másik saját mentőűrhajót is kaphat bizonyos feltételek teljesülése esetén... de mindet felsorolni nem fogom, roppant változatosak és egyediek. Ezután összeállítjuk a Nomia kezdőpaklit és az állomás első három lapját, majd magunkhoz veszünk annyi túlélőt, amennyit a civilizáció-kártyája diktál, és plusz egy minit lerakunk az űrhajó elemeit tartalmazó pakliból vett kezdőkártyára.
Innentől pedig a vándorló kezdőjátékos-tokennek megfelelően felváltva kezdjük a kört, és titokban kijátszunk egy-egy mozgáskártyát, majd miután mindenki döntött, ennek megfelelően haladunk a lapokon előre. Ha valamikor a játék során csak két lapunk marad kézben, az eldobottakat újra felvehetjük. Egyes lépések további akciót is jelölnek, ezek végrehajtása a körsorrend szerint történik, és tovább manipulálhatjuk vele magunk vagy társaink pozícióját; vagy kijátszhatjuk egyszer használatos spéci kártyánkat is, mellyel újfent megmásíthatjuk az eseményeket. Az első játékos, aki elhagyja az utolsó mezőt, felfedheti a soron következő állomás-kártyát, és titokban választhat a következő kettő közül. Az állomás egyes elemei különféle hátráltató tulajdonságokkal bírhatnak, a leomlott falakon túl a vaksötét is nehezítheti az előrehaladást.
Miután mindenki lépett, támadnak az idegenek: húzunk egy lapot a Nomia-pakliból, mely lehet semleges, pozitív, de leginkább negatív hatás is (magyarán valakit megzabálnak). Ha valaha két semleges lap kerülne a kijátszottak közé, mindet visszakeverjük a veszélypakliba. Azok a játékosok, akik túlélőt vesztettek, egyik minijüket elhelyezik az erre szolgáló mentőkabin-lapon, majd kiválaszthatnak egy kártyát a még be nem kevert Nomia-lapok közül, és folytatódhat a móka. Amint a mentőkabin-lap megtelik, a Nomia-pakliba bekerül a mentőűrhajó és többet nem keverjük vissza az eldobottakat. Ha a mentőűrhajó kihúzásra került, az nyer, akinek a legtöbb túlélője maradt, döntetlen esetén pedig aki a legmesszebbre szaladt.
Inkább az Ishimura
Az alulméretezett dobozba beszuszakolt elemek minősége változó: a minik nagyon jók, de ugyanez nem mondható el a tokenek és kártyák anyagáról. Előbbiek szakadnak, utóbbiak könnyen sérülnek, vékonyak. Az Evacuate működik két játékossal is, de ebben az esetben semleges paklik kerülnek be, amik valamelyest tompítják a párharcok élét, hiába rendezzük az automata játékost középre, ha veszít egy lényt. Ebből látszik, hogy a játék igazán négy főnél kezd el működni, de tipikusan a legjobb és egyben legkaotikusabb, ha hatan játszanak vele.
Leginkább talán dedukciós társasnak illik be, hiszen a játékosok egymás lépéseit, és a másik által lehelyezett kártyákat próbálják meg kitalálni, és a falka közepén maradni. A lehető legbiztonságosabb hely azonban könnyen válhat a legveszélyesebbé is a különböző fajok és speciális kártyák, valamint a zsákutcák következményeképpen. Az ötlet, hogy idegen lényekkel menekülünk jópofa, az illusztrációk is igényesek, de a fajokról ránézésre, vagy elnevezésre sem tudjuk meg, hogy mire is képesek. Maga a játék roppant szórakoztató, de az embernek nincs meg az az érzése, hogy a győzelmet a kikezdhetetlen taktikájának vagy ötletes időzítésének, trükkjeinek köszönheti. Éppen ezért leginkább talán akkor kerül majd elő, ha egy kicsit komolyabb, amolyan "borderline" partijátékra vágyunk – felmarkolását is azoknak javasolnám, akik az átlag partijátéknál egy fokkal sötétebb hangvételű, de nem túl mély játékmenettel bíró kikapcsolódást keresnek.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Petersen gamesnek!)
