Ahogy már előző héten említettem, a jelenlegi helyzetben nincs is jobb annál, hogy fantáziánk segítségével lényegében bárhova ellátogathatunk, amiben a jobb társasok is kiváló partnerek. Így jutottunk el Párizsba, valamint így mentünk most Indiába, hogy a közismert hindu rendezvényen, a tavaszköszöntő, több napig tartó színek fesztiválján merüljünk el a festékdobálásban és az absztrakt stratégia mesés élményében és látványvilágában.
Holi: Festival of Colors
- Kiadó/partner: Floodgate Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: átlagosan 20-40 perc
- Korcsoport: 13+
- Nehézség: 2/5
- Ára: a kiadó honlapjáról az alapjáték 40 USD, nagyjából 12 300 forint, a Deluxe Edition 65 USD (19 800 forint)
Bár elsőre volt bennem némi kérdőjel, hogy mennyire fog működni és megragadni a játék, a Floodgate Games logója azért némi megnyugvást jelentett, hiszen a műfajon belül a Sagrada a mai napig nagy kedvenc, színes és élettel teli külseje miatt pedig a Holi: Festival of Colors is hasonló produkciónak tűnt. Maga a játék csak tessék-lássék veszi át a fesztiválhangulatot, azonban ebben az esetben szerintem pont nem ez a lényeg, hanem a színek kavalkádja és ünneplése, ami viszont egy az egyben átjön. Mindehhez jár egy 3D-s torony, mint játéktér, 3 szinttel, mindegyiken egy műanyag tálcával, aminek sarkaihoz az édesség-tokenek kerülnek, magukba a sarkokba pedig a játékosok figurái. Amennyiben pedig mindenki készen áll, mindenki előtt ott a saját színű akciópakli és a token-sereg, mehet is a móka.
Színháború
A játékosok a saját körükben tetszőleges sorrendben ugyan, de mindössze három akciót teljesíthetnek. Elsődleges akcióként egy kártyát játszhatnak ki a kezükből, ami az azon lévő ábra szerint lehetőséget nyújt a saját színtokenek ledobására. Ezeket csak üres mezőre tehetik, másik színre nem, de akár ellenfelet is megdobhatnak, ami egy azonnali győzelmi pontot jelent, plusz az a token az ellenfélhez kerül, ami a játék végén hoz további pontokat. Az ábra mindig mutatja, milyen irányba és hány színt rakhatunk le, sőt van olyan, amikor a helyünket is meghatározza. De azt is megtehetjük, hogy lefordítva játszunk ki egy kártyát, ilyenkor azonban több helyett csak egy tokent rakhatunk le, azt viszont a saját szintünkön bárhova. A második akció a mozgás, avagy a saját szintünkön bármelyik mezőre ráléphetünk, ha nem másik játékos áll rajta, így édességet és színt is begyűjtve, amennyiben szándékunkban áll. És hogy miért mondom mindig, hogy a saját szintünkön? Mert nem véletlenül három emeletes a játéktér, avagy lehetőségünkben áll feljebb haladni, ahonnan már nincs visszaút.
Amennyiben ugyanis foglalt mezők (akár más színe is lehet) vesznek körül, egy szintet felfelé ugorhatunk, ha ott szintén üres mező fogad. Innentől pedig ezen az emeleten tevékenykedünk, avagy érdemes előbb, amennyire csak lehet, beteríteni az alsóbb emeletet. Főleg, hogy ha a második vagy harmadik szinten dobunk el egy színt, meg kell nézni, hogy az alatta lévő mező foglalt-e. Ha igen, akkor a token az emeleten marad, ha azonban nem, akkor leesik. És hogy ez miért olyan fontos? Nos, amennyiben egy szabálymódosítás nem szól közbe, az alsó szinten lévő tokenek a játék végén 1, a másodikon 2, a harmadikon pedig 3 pontot érnek, avagy nagyon nem mindegy, hogy az általunk letett színből hol és mennyit találni.
Könnyed és vidám absztrakt
A Holi: Festival of Colors minden tekintetben hű a kiadó stílusához, tökéletesen passzol az olyan játékok mellé, mint a Sagrada vagy a Bosk. Alapjai rendkívül egyszerűek, egy-egy játék pillanatok alatt lemegy, a 20-40 perc pedig mindvégig élvezetes és pörgős, köszönhetően annak, hogy nincs túl sok akciólehetőség, azokat végrehajtani pedig nem tart sokáig. Lényegében színt dobunk vagy mozgunk, majd jöhet a másik opció, azután a legtöbb esetben maradunk a helyünkön, hogy csak idővel haladjunk egy szinttel feljebb. A vetélkedés (rivalry) kártyákkal ugyan megkavarhatjuk a dolgokat (más pontszámok és extra kihívások), de ezekből egyszerre maximum kettő javasolt, ráadásul inkább megszínesítik a játékmenetet, de nagyon sokat nem változtatnak rajta. Külön vicces a másik megdobálása, amivel és a tokenek felszedésével a végjátékban lehet meglepetéseket okozni, hiszen minden egyes eltérő szín, ami nálunk van, 2 pontot jelent a szín gazdájának, szóval nem árt odafigyelni. Emellett az édességek gyűjtése is javasolt, mert minden játékos után, akinek kevesebbet sikerült összegyűjteni, 5 ponttal gazdagodunk. Méghogy rossz dolog édesszájúnak lenni.
Ahogy színt dobálni sem az. A Floodgate játéka rendkívül szórakoztató a maga egyszerűnek tűnő módján, bizonyos helyzetekben pedig alaposan feladja a leckét, hogy most mivel kéne inkább foglalkozni, mi legyen a következő lépésünk. Nem összetett darab (nem is értem az ajánlott korhatárt), de annál jobb az élmény, amit nyújt, miközben az extra kártyákkal újra és újra fel lehet dobni a színdobálást. Mindehhez pedig a kialakítás, a dizájn és a színvilág is nagyon sokat hozzátesz. A nagyjából stabil 3D-s játéktér eleve nagyon mutatós, miközben maguk az “oszlopok”, avagy a tartók is különböző árnyalatokban pompáznak, de a kis fatotemek is nagyon aranyosak, amik a normál kiadás mellé járnak. És akkor ott a Deluxe Edition, ami hozzánk is eljutott: itt extra figurákat kapunk, a tokenek fából készültek és vastagabbak, a dobozon belül pedig mindennek dedikált helye van, amiről a Game Trayz tárolói gondoskodnak. Baromi igényes csomag, visszafogott áron, de az alap kiadás is bőven megéri a ráfordított összeget. A kártyák mutatósak, szépek, a “belakott” szintekre pedig egyszerűen jó ránézni, mialatt azon versengünk, ki tudja színesebbé varázsolni ezt a kisebb területű, az asztalon álló, de annál jelentősebb és látványosabb sajátos “világot”. Az absztrakt stratégiák és a könnyedebb játékok kedvelőinek mindenképpen ajánlott!
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Floodgate Gamesnek!)
