Már évek óta keresem és várom azt a játékot, ami hangulatában és mechanikáiban a lehető legközelebb áll a Crusaderhöz (No Remorse és No Regret alcímmel kettő is volt). Ha esetleg nem tudnátok, miről is beszélek, akkor röviden legyen elég most annyi, hogy a kilencvenes évek egyik kult-klasszikusa. Az izometrikus twin-stick shooterben a vörös páncélban feszítő lázadó véres és brutális bosszúhadjáratba kezd a világot uraló cégbirodalom ellen, miközben katonák, robotok és mechák az ellenfelei. Disztópikus, hangulatos és brutális, tizenéves fejjel egyszerűen imádtam. Lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, de eddig egyik követő vagy klón sem felelt meg igazán, és az igazat megvallva a Synthetik 2 sem minden téren tökéletes pótlék. A vérengzés, valamint a sztori alapfelállása például nem igazán stimmel, de hangulatában talán ez közelíti meg a legjobban az 1995-ös, '96-os példaképeket.
Alternatív múlt
A Synthetik 2 elődje nyomdokain járva egy alternatív múltba kísér. A nyolcvanas évek derekán a technológiai fejlődés egészen más irányt vett, és ahogy az lenni szokott, a géphadsereget vezérlő mesterséges intelligencia úgy döntött, hogy jobb lesz neki a húszsákok nyaggatása, követelőzése és főnökösködése nélkül. Neki is áll szépen a hatalomátvétellel egybekötött népirtásnak, az emberiség pedig jobb ötlet híján ráereszt egy rég elfelejtett prototípust, mely ember-gép hibridként (nem, nem a robotzsaru) nem áll az MI irányítása alatt, viszont rendelkezik harcosainak erejével, így könnyedén felveheti a harcot. Na, ezek leszünk mi, az egyszemélyes hadsereg.
Mivel komolyabb sztori nincsen, így nem is nagyon volt mit folytatni, inkább azt mondanám, hogy a Synthetik 2 inkább technológiai folytatása az előző résznek. A klasszikus, rajzolt izometrikus megjelenést teljesen lecserélték, a játék immáron teljes három dimenzióban pompázik – mégis sikerült átmenteni a korábbi felvonás esztétikáját, hangulatát és megjelenését. Érintetlenül megmaradt a tűzharc legfőbb eleme, a Gears of Warból is ismerős tárcsere: a tárat manuálisan kell kioldanunk, és az újratöltésnél van egy rövid időintervallum, mikor az újratöltés gombját újra megnyomva hamarabb tudjuk befejezni a tárcserét. Az esetleg félig tele tárat eldobva pedig a benne levő lőszert is eldobjuk, ami a későbbiek során már komoly lőszer- és időpazarlásnak bizonyulhat.
Fegyverből már most elképesztő mennyiség áll rendelkezésre, és mindegyik más és más, nemcsak fajtára (pisztolytól a rakétavetőig minden van), hanem viselkedésre is. Van, amelyik közelről hatékony, van, amelyikkel távolra csak rövid sorozatokkal lehet hatékonyan dolgozni, a tűzharc ennek és a tárcsere mechanikájának köszönhetően megfontoltságot követel. Mindezt a korábbi rész osztályrendszerét félig-meddig lecserélő, három választható kaszt három-három alosztálya variálja tovább, egyedi aktív-passzív képességekkel.
Ki korán kel, bugokat lel
Az új motorral azonban új kihívásokkal kell szembenéznie a fejlesztőknek, még szerencse, hogy a Synthetik 2 korai hozzáférésben rajtol, mert bizony lesz mit kijavítani. Nálam a legsúlyosabb gond az volt, hogy az első főellenség után rendszeresen összeomlott a játék, így az ötödik pályánál sosem jutottam messzebb. Emellett eltörpülnek az olyan apróságok, mint a random táreldobás, újratöltés, a levegőben megfagyó rakéták, hogy a legszembetűnőbbeket említsem. A menüvel sem vagyok kibékülve, a mentés folytatása és a karakterváltás sem túl intuitív, ahogyan a karakter mozgásán és a nehézségi görbén is lenne még mit csiszolni.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nálunk még az Early Access előtti, pre-alfa fázisban zajlott a tesztelés java része – abból kiindulva pedig, hogy a csapat milyen hosszú támogatást biztosított az első részhez, a mostanit sem hagyják majd veszni. Addig viszont ki tudja, mennyi idő telik el (a megjelenést jelenleg 2022-re datálják), így nyugodtan csak azoknak merem ajánlani, akik fel vannak készülve arra, hogy ez még egy hosszú és rögös út.
