Augusztus elején jelentkeztem először és utoljára a kisebb és radar alatt maradt Switch-címeket, -portokat összegyűjtő új rovattal, amiben havonta 5-7 játékot terveztem boncolgatni, de legalábbis meghozni hozzájuk a kedveteket. Ugye mindehhez nem kell más, csak egy Nintendo Switch, avagy a konzol tulajdonosai gond nélkül válogathatnak – természetesen nem gondolom, hogy ezek a játékok segítenek majd a döntésben, miszerint valakinek Switchre van szüksége, de ha már ott a masina, akkor a bemutatott programok többségével nem nagyon lehet félrelőni. Lássuk is, mit hozott az elmúlt néhány hét!
Sega Ages: Puyo Puyo és Space Harrier
Sonic The Hedgehog, Lightening Force, Alex Kidd, Out Run, Gain Ground és a többi – impozáns lista a Sega klasszikusaival, amik Nintendo Switchre is megjelentek, méghozzá új opciókkal, tökéletesen futtatva, a repertoár pedig augusztus végén további két címmel bővült. Ezek közül az egyik a Puyo Puyo a kilencvenes évek elejéről, amikor a különböző gépek mellett a játéktermeket is megjárta ez az elismerten a Tetris és Dr. Mario inspirálta ügyességi/logikai játék. Ezúttal azonban nem simán alakzatokat, hanem színpárokat helyezünk el, a különböző színű pacákból pedig négy egymás melletti kell ahhoz, hogy egyezve eltűnjenek. Amennyiben nagyobb mennyiségben sikerül berobbantani a kis mitugrászokat, akkor van igazi öröm, mert ezzel az ellenfelünk, avagy a másik oldalon tevékenykedő alak dolgát nehezítjük, elvégre lehulló kövek foglalják el a pacák helyét és nehezítik a párosítást. Természetesen mi is szívhatunk így, szóval érdemes odafigyelni. A fura karaktereknek és pályák között esedékes párbeszédeknek van egy elvont, szürreális bája, ami dob az élvezeti értéken, bár bevallom, nekem nem zsánerem ez a kétpacás dolog. | 75%
Az Out Run, a Virtua Fighter vagy éppen a Shenmue alkotójának klasszikusa az 1985-ös Space Harrier, ami esélyesen sokaknak lehet ismerős, pláne, hogy itthon is lehetett találkozni vele, méghozzá több formában. Lényegében egy külső nézetes rail shooterről van szó, amelyben egy nagyon színes, szürreális világban kell pályáról pályára haladni, leginkább repkedni, miközben gombák, kőfejek, kukacok támadnak és lövöldöznek. A játékmenet kimondottan egyszerű, szimpla shooterként működik, kihívás pedig bőven van benne, és bár manapság az irányítás már egy kicsit fura, összességében még most is rendkívül élvezetes programról beszélhetünk, ami ajánlott az régi arcade játékok szerelmeseinek. | 77%
Fell Seal: Arbiter’s Mark
A 6 Eyes Studio alkotása szinte már minden platformon tiszteletét tette, így végre Switchre is eljutott, ami különösen nagy örömöt jelenthet azoknak, akik a klasszikus taktikai RPG-ket kedvelik. A történet szerint Teora világát egykoron egy gonosz erő pusztította és tartotta rettegésben, mígnem hét hős össze nem fogott, hogy legyőzze, majd a halhatatlanok megalakították a Tanácsot, amely innentől a rendért felelt és azért, hogy a szörnyeteg soha ne térhessen vissza. A földeken fenntartott békéhez és rendhez azonban több őrző kellett, így kerültek a képbe a halhatatlanok megbízottjai, akik innentől a szent inkvizíció mintájára szemei és kardjai lettek a Tanácsnak. Egy ilyen őrzőt irányítva kell csapatot menedzselni és harcolni a domborzati viszonyokkal rendelkező helyszíneken, illetve az egészen nagy térképen, ahol mindig van mit tenni. Emellett a komor/komoly sztori is tartogat meglepetéseket, miután szinte már az induláskor jön egy kellemetlen csavar, hiszen egy elfogott gyilkos leszállítva a Tanács teljhatalmú embere lesz, így állandó fenyegetést okozva elfogóinak. A kérdés pedig az, hogy a bűnöző hogyan kaphatott ilyen hatalmat a rend őrzőitől? Tartalmas, egészen nehéz, 30 órára tökéletes elfoglaltságot biztosító játékról van szó, gyönyörűen megrajzolt helyszínekkel és karakterekkel, ami rendkívül sokat hozzáad az értékéhez. | 85%
Vambrace: Cold Soul
A Headup berkein belül, a Devespresso által fejlesztett Vambrace járt már a magazinban, méghozzá a Radar alatt rovatban, ám a PC-s megjelenés után immáron konzolon, Switchre is ellátogatott a Darkest Dungeon nyomában járó kaland-RPG. Az alap erős, miszerint egy város teljesen el lett zárva a külvilágtól, az átok része ráadásul a teljes fagy, amit kevesen éltek túl, miközben a helyet szörnyetegek terrorizálják. Aztán egy nap feltűnik egy rejtélyes idegen, aki valahogy mégis bejutott, Evelia pedig ezzel a reményt is visszahozta a kijutáshoz, de természetesen addig még egy csomó tennivaló van. A felemás szemű, szépen rajzolt (és persze erőteljes női jelleggel megáldott) hölgyemény a középpont, mellé lehet társakat fogadni, azután négyesben róhatják a pályákat a különféle épületekkel és csapdákkal, miközben lehet craftolni, Eveliát fejleszteni, plusz időnként nem árt letáborozni. A program eléggé szőrös szívű, néhol nem túl igazságos, pedig kihívás alapból bőven van benne, ráadásul valahogy a rendszer sem működik jól, ami egy-egy esetben elvesz az élményből. Ellenben a rajzok és helyszínek, karakterek miatt szerethető, a stílus kedvelőinek kellemes órákat okozhat, de nem sok mindent nyújt, amit még nem láttunk. | 70%
Far: Lone Sails
Az indie Okomotive játéka már tavaly májusban megjelent, de csak most jutott el a Nintendo konzoljára, ami egyébként mindenképpen öröm, mert egy egészen különleges, emellett nagyon hangulatos darabról van szó. A címben lényegében minden benne van: magányos utazásról van szó egy kiszáradt, élettől szinte teljesen mentes világban, ami a civilizációnak csak maradványait mutatja, de leginkább épületek és egy kevéske jármű képében. Nincsenek zombik, nincsenek borzalmasan izgalmas pillanatok – egy különleges kasztniban megindulsz előre, azután felfedezed és átéled a megmaradt világot. Néha állatokat pillantasz meg, máskor romokat jársz be, de leginkább a gépedet fejleszted, hogy jobban tudj haladni. A vitorlával befoghatod a szeleket, hogy kevesebb energiát fogyassz, ami véges, mindig újra kell tölteni, emellett el kell oltanod a tüzeket, amik a berendezésben keletkeznek, de később még javító felszerelést is szerezhetsz, amivel a tönkrement irányítópultot vagy a járgány egy másik részét hozhatod helyre. Az egész egy csendes, de varázslatos utazás, ami olyan, mintha egy festményen haladnál, ráadásul rendkívül nyugtató az egész. Néhány óra csak az életedből, de ha a különlegesebb elmesélések híve vagy, ez a játék neked szól, ráadásul a Switchhez is tökéletesen illik. | 90%
Spyro Reignited Trilogy
Szintén tavalyi megjelenés, de esélyesen jóval ismertebb: a régi Spyro-játékokat, vagyis a három klasszikus fejezetet tartalmazó Reignited Trilogy 2018-ban jelent meg a nagyobb testvérekre, most pedig itt a Switch-verzió, aminek egyébként semmi oka a szégyenkezésre. Az első epizódban ugye sárkányokat kell menteni, a másodikban máshova idéznek meg minket, hogy segítsünk a helyieknek, míg a harmadik résznél a nagy sárkánycsalád tojásait viszik el illetéktelenül, a megoldást meg természetesen tőlünk várják el. Szóval Spyro, a kis sárkány három teljes kalandban teljesíthet, a 3D-s akció és gyűjtögetés nagyszerűen működik, még felnőtteknek is szórakoztató, de alapvetően a kisebbeket célozza meg, akik nagyon jól szórakozhatnak a kedves arcú lény társaságában. Természetesen kicsivel gyengébben muzsikál a Switchre írt változat, de nincs óriási különbség, egyedül handheldként indítva mutatkoznak meg a jelentősebb eltérések, de azok is csak a részletek terén. Így nyugodt szívvel ajánlható a nagyjából 20 órányi játékidőt, emellett rengeteg humoros és aranyos pillanatot tartalmazó gyűjtemény, ami egy utazás során tökéletes társ lehet. Pont úgy, ahogy a kis sárkány. | 85%
Második nekifutásra ezeket a játékokat sikerült kipróbálni, de a digitális felhozatal ennél jóval színesebb, amit érdemes még gyorsan átvizsgálni, bepótolva az elmaradásokat. Már csak azért is, mert van egy olyan érzésem, hogy néhány hét múlva már mindenki óriásrobotokkal fog repkedni, már ha sikerül kirobbantani a Zelda mellől, amire azért elég kevés esélyt látok.
