Októberben adtuk hírül, hogy a Hitman alkotói is beálltak a Grand Theft Auto-széria egykori vezető fejlesztőjének (valamint a Rockstar North korábbi elnökének), Leslie Benzies-nek az új akciójátéka mögé, amely a MindsEye névre hallgat, és ez lesz az első fecskéje az Everywhere nevezetű platformnak, amelyben különböző portálokon át juthatunk el teljesen más élményt és látványt kínáló világokba – nem meglepő, ha a leírás láttán egyből a Roblox jut az eszetekbe. Noha az imént ecsetelt „játszótér” nem került szóba a MindsEye State of Play-en levetített előzetesében, maga a kémthriller azonban továbbra is parádésan fest, és minden esélye megvan arra, hogy a nyár legfontosabb megjelenése váljon belőle.
A Build A Rocket Boy alkotásának leírása szerint Jacob Diazt követhetjük nyomon a történet során, aki egy MindsEye nevű idegi implantátummal van felszerelve, amely zavaros visszaemlékezéseket okoz neki a hadseregben töltött idejéről. Mivel ez nem épp ideális állapot, a főszereplő a fejébe veszi, hogy kideríti az igazságot a múltjáról, ám ez nem lesz egyszerű mutatvány, mivel a mesterséges intelligenciával is meg kell küzdenie, útja során pedig kénytelen megismerkedni a vállalati kémkedés és a politikai korrupció fogalmával. Érdekes felütés, nemde? Hamarosan kiderül, a trailerből kiindulva mindenesetre úgy fest, Leslie Benzies ezúttal sem okoz majd csalódást a játékosoknak, a MindsEye ugyanis egy rendkívül látványos akcióorgiának ígérkezik, amelyben – bár lehet, hogy ezt csak én látom bele – a GTA találkozik a Cyberpunk 2077-tel.
A borítóképek forrása: Steam