Korai, de aggasztó
Ha van valami, ami miatt ezt a játékot a jövőben (értsd: kész állapotában) egyszer érdemes lehet kipróbálni, az a humor, mert bár a szituációk és a párbeszédek sokszor gyermekdedek és sablonosak (sőt egy ponton, amikor banánokról és régi pizsamákról csacsognak, mert az a kalóznyelv, na, akkor kifejezetten idegesítő is), a Gemini 3-at mégis ez viszi el a hátán. Az ember akaratlanul mosolyog Bold és ADAH civakodásán, és kellemes hangulatban vág neki az újabb és újabb lövöldözésnek. Ráadásul a történet ezúttal egész egyedi, jót ötlet volt a fejlesztőktől a világmegváltó sztorit egyetlen karakterre és egy családi drámára szűkíteni. Jobb, ha egy kis csapat kicsiben gondolkodik.
Ezzel azonban sajnos kifújt minden pozitívum, amit a Gemini 3-ról így első ránézésre el tudok mondani. Az űrhajósdi a legalapvetőbb sémára épül: repülj ide, lőj szét mindent, szedd fel, amit fel lehet, aztán repülj tovább. Ráadásul így visszagondolva az az érzésem, hogy a 88 perc felét szövegelés és egyik navigációs ponttól a másikig történő unalmas repkedés töltötte ki, ezt szakította meg jó esetben 1-2 percnyi akció.
A hajót persze lehet fejleszteni, a törzset, a fegyvert, a pajzsot, a szkennert, még a szárnyakat is lecserélhetjük, mert azzal növelhetjük a sebességet. Érted, az ŰRhajó sebessége változtatható a szárnyak formájától és elhelyezésétől függően!
Izgalom? Zéró! Ennyit már az X-Wing Alliance is tudott, pedig húszéves játék. Rendben, a Gemini 3 még nagyon kezdetleges állapotban van, de semmi jele annak, hogy a fejlesztők ennél többet szeretnének villantani, márpedig ez egyelőre kevesebb, mint amennyi az előző részekben volt. Példának okáért a taktikai elemeket teljesen száműzték a játékból. Ami eléd úszik, azt lődd, amíg fel nem robban, aztán jó napot. Taktikázni egyedül a négyféle fegyverrel (gépfegyver, sugárfegyver, meg kétféle rakéta) lehetne, ám ezek váltakoztatása is felesleges, mert a legalapabb gépágyú képes bármilyen ellenséges gépet ízekre szedni néhány másodperc alatt. Olyan pofon egyszerű ez a program, hogy még egy teljes tár rakétát sem küldtem el, sőt amint fejlesztettem kicsit a hajón, valóságos terminatorrá változott.
Ám ezen még javíthatnak, némi játék a kiegyensúlyozottsággal, itt kicsit megerősítik az ellenséget, ott gyengítik a fegyvereinket, és kész. A nagyobb probléma az, hogy már ez az első másfél óra is unalmas, és nem csak a kihívás hiánya miatt. Egyszerűen nincsen semmi, amire az ember akár csak rácsodálkozhatna. Főleg azok a szakaszok altatóak, amiknél az űrhajó helyett ADAH-t kell irányítani, aki egy drónnal önálló küldetésekre mehet űrállomásokra és roncsokra. Ez pedig olyannyira izgalmas és összetett, mint a liftezés. ADAH bár lebeg, csak sík térben képes mozogni, emellett lassú és az egyetlen dolgunk vele az, hogy A és B pont között meghekkeljünk X panelt. A hekkelés meg annyiból áll, hogy odalibegünk a panelhez, és pár másodpercig nyomva tartjuk az 1-es gombot.
Mindössze két ilyen szakasz van jelenleg a játékban, de amikor a másodikként meglátogatható roncsban harmadszorra lebegtem be ugyanabba a csőbe gombot nyomogatni, akkor elejtettem pár színpompás kifejezést a fejlesztők felmenőit megcélozva.
Technikai oldalról sem biztató a helyzet. Az űrhajók szépek, de a bolygók és az emberek bántják a szemet. A bolygók távolról pofásak, ám ahogy közeledsz feléjük, úgy jössz rá, hogy valójában csak alacsony textúrával felvértezett golyók az űrben – a múlt havi számban tesztelt Rebel Galaxy Outlaw-ban sokkal jobban nézett ki az űr, ahogy az égitestek is mutatósabbak voltak. És ha leszálltál a felszínre, még rosszabb lesz a helyzet. Mindezek tetejében az átvezető animációk az alámondásos filmek legszebb pillanatait idézik, mert ajakszinkron az éppen nincsen, amin az amatőr színészkedés sem segít. Sem az, hogy nincs arcjáték, avagy olyan minden, mintha laza 15 évet visszaugrottunk volna az időben.
Menthető?
Valószínűleg unfair dolog ilyen korai állapotban lévő játékot máris leírni, de sajnos ez a demónak éppen csak elég Early Access-verzió kiölte belőlem a lelkesedést – pedig a humor miatt az elején még megvolt. Próbáltam szemet hunyni a hibák felett, mondogattam magamban, hogy ez csak egy nagyon kezdetleges állapot. Aztán eszembe jutott: ezért pénzt kérnek, többet, mint amennyit most ér. Mégis megpróbálok optimista lenni. Ha a fejlesztők az elkövetkezendő hónapokban képesek lesznek javítani a karaktereken, az átvezető videókon, az ADAH-s küldetéseket változatossá tenni, valamint kiegyensúlyozzák a játékot, akkor a Starpoint Gemini 3-ból még lehet egy jó iparosmunka.
És jelenlegi állapotában még azt a 17 eurót is sokallom, mert ez csak egy demó, hiába lehet a kampány mellett free roam módban is röpködni. Talán egy fél év múlva… Bár nem sokkal több pénzért ott a már említett Rebel Galaxy Outlaw, ami ugyanezt kínálja, sőt többet is, ráadásul az készen van és szórakoztató játék.
Ha mindezidáig nem hallottál a Starpoint Gemini-szériáról, azon nincs mit csodálkozni, ugyanis a Little Green Men Games űrhajós sorozata nem tudott kiemelkedni a szürke átlagából, még inkább a szódával elmegy kategóriából. A 2010-ben megjelent első rész rengeteg sebből vérzett, és semmi újat nem villantott. A második rész hozott némi újdonságot, ugyanakkor sajnos megtartotta az elődje hibáit is, és végül a spin-offként megjelent Warlords sem tudott többé válni a korrekt iparosmunkánál.
Mi lehetett a gond? Nos, talán az, hogy a fejlesztők az eredetiség szikrája nélkül, más játékokból nyúltak le elemeket. Ezzel önmagában még nincs baj, sok nagyszerű dolog született már így, de ahhoz az átvett elemek sajátságos és hatásos mixelése kellett, valamint az sem árt, ha az új, divatos dolgokat csenik el, nem pedig a 15-20 éve elavultakat. Ez hiányzott az előző epizódokból, és a harmadik rész Early Access változatának kipróbálása után azt kell mondanom, még mindig hiányzik a Starpoint Geminiből.
A világmegmentés elmarad
Míg az előző két felvonásban háborúkról és forradalmakról szólt a fáma, a Little Green Man ezúttal sokkal személyesebbé tette a történetet. A főhős, Jonathan Bold kapitány, egy igen gazdag és kihalófélben lévő dinasztia egyik utolsó élő tagja. Ennél fogva meglehetősen kapós agglegény, egy hölgynek sikerült is behálóznia, ám a jó kapitány az oltár felé menet pályát módosított, és ellopva az első útjába eső hajót megpattant. Nosza, a hoppon maradt mennyasszony vérdíjat tűzött ki a fejére, úgyhogy kalózok és fejvadászok szegődtek Bold nyomába, hogy élve az oltárhoz kísérjék.
Hősünk nem egyedül van a bajban, ugyanis a lopott hajón egy éles nyelvű mesterséges intelligencia, ADAH lakik. Az MI-nek nincs kifogása az egyoldalú kölcsönzés ellen, sőt nagyon hamar összehaverkodik a lökött Bolddal, olyannyira, hogy miután a hajó a nyitányban a kalózokkal vívott csatában lesérül, maga lop el egy újat, méghozzá azt, amelyik megtetszik neki. A probléma az, hogy az meg egy nagyhatalmú cég járműve, szóval innentől már ez a banda is Boldra pályázik. Ezért nem szabad hagyni, hogy az MI-nk tetszési alapon lopjon hajót.
Na, innen indulhatna be igazán a játék, főleg miután kiderült, hogy a dinasztia alapítója talán mégsem halott. Ám sajnos az Early Access-verzió ezután nem sokkal véget ér. Még átugorhattam egy másik naprendszerbe, ahol két frakció egymás között pingpongozott Bolddal, aztán a 88. percben jött az „ez a verzió itt véget ér, folytatása következik” szöveg. S ez a játék ott és akkor olyannyira véget ért, hogy az exit menüpontra kattintva a program összeomlott, és többé nem volt hajlandó újra elindulni. Sajnos azt hiszem, jobb is így.
