Ismeritek John Masont? Nem? Na és Pataki Balázst? Ha egyik név sem cseng ismerősen, nem a ti készüléketekben van a hiba. A valójában Pataki Zoltán Balázs néven született magyar úr kizárólag angol nyelven publikálta eddigi Stalker regényeit -- bizony, a Northern Passage nem az első a sorban, akit érdekel, Southern Comfort címen megtalálja az előzményt is, bár hozzáteszem, a Northern Passage az előző kötet ismerete nélkül is teljes élményt tud nyújtani.

Üdv a sivatagban!

Magáról a történetről csak pár szót ejtek, lévén a könyv talán legerősebb részéről van szó. A sztori a játékok eseményeit követően játszódik, és a csernobili Zóna után bemutat egy eddig sosem látott helyszínt, az Új Zónát, mely atomrobbantások eredményeként jött létre a jelenlegi Afganisztán területén, magába zárva egy rakás katonát, afgánt és szerencsevadászt. Az Új Zóna maga a paradicsom a lassan kimerülő ukrán Zóna sztalkereinek, így nem csoda, hogy szép lassan elözönlik a környéket, megtöltve a sivatagos, rideg világot vodka áztatta oroszos virtussal és fegyverropogtató bánattal. Bár sokan örömmel veszik a megannyi új leletet és titkot, akadnak páran, akik nem szeretnék, hogy újdonsült otthonuk az emberek kezére jusson. Olyanok, mint Skinner, a félig ember, félig mutáns sztalker, aki, bár korántsem szörnyeteg, az emberi önzést látva kemény elhatározásra jut...


A regény története rengeteg helyszínt és szereplőt vonultat fel, és talán ez a Northern Passage legnagyobb negatívuma. Időnként nehéz követni, hogy mi miért is történik pontosan, és mivel egy fejezet alig pár oldal hosszúságú, nem jut idő rá, hogy azonosuljunk a karakterekkel, mert egy hirtelen vett, több ezer kilométeres ugrás azonnal egy másik fickó bőrébe kényszerít bennünket. Persze könnyen lehet, hogy szándékos húzásról van szó: az orosz irodalom sosem a könnyen érthető hőseiről volt híres, és ez alól a Northern Passage sem kivétel, még úgy sem, hogy csak szellemiségében követi a ruszki hagyományokat. A megannyi erőszakos és sötét múltú szereplő közül furcsamód pont a közös ellenség válik egyedül szimpatikussá, hisz a többek túlságosan zavartak vagy gonoszak ahhoz, hogy azonosulhassunk velük. A játékok ismerőinek egyébként kellemes meglepetés lesz, hogy a Shadow of Chernobyl hőse, Marked One is feltűnik a színen, bár fontos megjegyezni, hogy ő sem egészen olyan, mint amilyennek annak idején megismerhettük.

Csak rajongóknak?

A történet szövevényes és érdekes, végkifejlete pedig kellően meglepő, így garantált, hogy tetszeni fog... ha szereted a Stalker játékokat és imádod a poszt-szovjet miliőt. Ellenkező esetben zavarni fog, hogy a cselekmény lassan indul be (az első száz oldal olyan, mint valami elnyújtott prológus), és hogy az író már-már fájó részletességgel erőszakolja lelki szemeink elé a különböző fegyvereket, járműveket és eseményeket. Ennek sajnálatos eredménye, hogy ha valaki sosem játszott egyik játékkal sem, nehezen élvezi majd a Northern Passage-t. Ugyanakkor tény, hogy ezt nem lenne fair negatívumnak venni: azért a könyv címében okkal virít a S.T.A.L.K.E.R. szó -- nyilván nem laikusoknak szánták, ők különben is jobban járnak a hasonló témát boncolgató Metro 2033-mal.


Összességében elmondható a Northern Passage-ről, hogy mint könyv, működik, és bár messze van a tökéletestől, a Stalker-sorozat rajongóinak egész biztos, hogy tetszeni fog (különösen a Stalker 2 leállítása után). Ugyan az afganisztáni Új Zóna elég merész húzás, és kicsit szomorú, hogy elhagyjuk a hőn szeretett ukrán környezetet, a szükséges rosszat Pataki remek atmoszférával és igazán sztalkeres kalandokkal ellensúlyozza. Érdekesség, hogy a könyvet egy magyar honvédszázados lektorálta, így a militáns részletekre nem lesz panasz, illetve hogy a névre szóló kötetet hivatalos művészi munkákkal együtt küldték el nekünk, ezek közül láthattok párat a cikkben. Az utolsó kérdés az, hogy lesz-e valaha magyar kiadás. Nos, mivel Pataki úr hajlandó volt felelni pár kérdésünkre, engedjétek meg, hogy alant saját maga adja meg a választ.

Interjú Pataki Balázzsal, a Northern Passage írójával

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak és mesélj egy kicsit magadról!

Pataki Balázs vagyok,  negyvenhárom éves, eredetileg jogász a végzettségem, de inkább a fényképezés és az írás tölti ki a napjaimat. A betevőt elég unalmas munkával végzem, amit nem is neveznék meg mert tényleg annyira unalmas hogy elaludna tőle az összes olvasó, ezt meg nem akarhatod komolyan.

A regényben meglehetősen szabadon kezelted a Stalker-univerzumot. Nem volt sok megkötés?

A GSC csak annyit kért hogy legyen benne egy új vonal, ami azoknak a tengeren túli (amerikai) olvasóknak is felkelti a figyelmét, akik nem ismerik a játékot. Ezen felül nem szóltak bele, teljesen szabad kezem volt.  Ez elég merész húzás volt a részükről, mert írhattam volna mutáns rúdtáncosnőkről vagy a Zónát megtámadó vértengerimalacokról is, de nem hiszem, hogy a végén csalódniuk kellett.

Olvasóinkat biztos érdekli, hogy lesz-e magyar változat...

Beszélgettem erről egy hazai, játéknovellákra és fantasyra szakosodott kiadóval, és arra jutottunk, hogy csak akkor érdemes belevágni, ha a könyv iránt nagy az érdeklődés. Lefordítani egyébként komoly kihívás lenne, mert rengeteg angol popkulturális és természetesen angol nyelvű STALKER utalás van a könyvben, ami magyarul nem biztos, hogy átjön. Például az egyik frakció oroszul "Dolg", angolul "Duty", amit magyarra leginkább "Szolgálat"-nak fordíthatnánk, és egy, a Call of Duty játék rovására elsütött szóvicc szinte lefordíthatatlan.  

Bár egy játék alapján írt könyv után kicsit furcsa a kérdés, de szoktál játszani, és ha igen, mit?

Húsz éve komoly játékfüggő vagyok. Mostanában a World of Tanks és Skyrim a kedvenceim. Leginkább a szerepjátékokat és stratégiákat kedvelem. Meg persze a Stalkert...

Számíthatunk tőled további írásokra, esetleg teljesen saját világban?

Ha úgy vesszük, a könyvben leírt "Új Zóna" végül is pont egy saját világ. Hogy mi lesz belőle, az még a jövő kérdése, mindenesetre a könyveimet jól fogadta a közönség, és a napokban egy nagy amerikai tévécsatorna is érdeklődött a filmjogok iránt. Ha például abból lesz valami, mindenképpen megéri majd az összes energiámat írásra fordítani.