• Martin mesélt a sorozatról
  • Elárulta, miért kellettek az időugrások
  • Összesen négy évaddal terveznek

A Sárkányok háza azon túl, hogy előzménysorozat, a Trónok harcához tökéletesen illeszkedik a helyszínek, a brutalitás és a történetvezetés tekintetében is. A sorozatot azonban az időbeli ugrások különböztetik meg elődjétől, amelyek George R. R. Martin szerint szükségszerű kiegészítések voltak. A sorozatban eddig két nagyobb időugrást láthattunk, és számos további kisebbet. Az első nagyobb volumenű az évad közepén Rhanerya és Alicent színészeit cserélte le, a második pedig a gyermekeiket alakító színészeket.

dragons.jpg

(Kép forrása: mashable.com)

Bár a Trónok harcában ez sosem fordult elő, George R. R. Martin úgy véli, hogy az előzménysorozatban jó választás volt. Az időugrás védelmében azt írta: "A Maffiózóknak 13 epizódja volt évadonként, de alig néhány évvel később a Trónok harcának már csak 10. Ha a Sárkányok házának 13 epizódja lett volna évadonként, talán meg tudtuk volna mutatni mindazt, amit át kellett "ugrani" az időben". Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a sorozat jelentősen belassult volna, ha ezeket nem lépik meg. Ezen kívül egy érdekes információt is elejtett, amelyben elárulta, hogy Viserysnek és Alicentnek négy gyermeke van, szemben a sorozatban eddig bemutatott hárommal. Martin szerint a negyedik gyermek, Daeron jelenleg Óvárosban van. Továbbá azt is megemlítette, hogy összesen négy évaddal terveznek a teljes történet bemutatására.