• A Bungie és az Activision útjai még idén januárban váltak el
  • Az Activision ezt viszont nem jelezte előre a részvényeseinek
  • Ezzel pedig félrevezette őket a Kuznicki Law PLLC szerint

Nagyon úgy tűnik, hogy az Activisiont hamarosan a saját részvényesei perelhetik be, méghozzá azért, mert a kiadó nem tájékoztatta őket arról, hogy a Bungie hamarosan távozik, és ennek jelentős negatív hatása lesz a részvényekre is. Legalábbis ezt állítja a Kuznicki Law PLLC, aki Kaliforniában nyújtotta be a keresetet a kiadó ellen.

Az egész ügy még nagyon kezdeti stádiumban van, jelenleg még csak az adatgyűjtés folyik, illetve a sértett részvényesek jelentkezését várják, akiknek egészen március 19-ig van idejük jelentkezni. A cég álláspontja szerint az Activision mindenkit félrevezetett a Bungie kiválásával kapcsolatban, akik 2018 augusztus 2. és 2019 január 10. között vásároltak részvényeket.

activision-birosag-01.jpg