• Egy volt alkalmazott szerint a Rocksteady nem veszi komolyan a szexuális zaklatást
  • Ezt azonban cáfolták az ott dolgozók
  • Akik szerint a vezetés azonnal reagált a problémára, amikor felmerült

Még kedden robbant ki egy igen komoly botrány a Batman-játékokat jegyző Rocksteady körül, amikor egy egykori alkalmazottjuk azzal vádolta meg a csapatot, hogy nem veszik komolyan a szexuális zaklatás problémáját. A volt alkalmazott szerint 10 női dolgozó még 2018-ban írt egy levelet a stúdió vezetőségének, felsorolva a nemkívánatos közeledéstől kezdve egészen a szexista megjegyzésekig egy csomó problémát, azonban ennek a levélnek szerinte nem lett semmi foganatja.

rocksteady-vad-01.jpg

Most viszont reagáltak azok az alkalmazottak is, akik részt vettek a levél megírásában, és még mindig a stúdiónál dolgoznak, és szerintük ez a vád egyáltalán nem igaz. A Rocksteady által is közzétett válaszban leírják, hogy a vezetőség a panaszok meghallgatása után azonnal lépett, hogy egy biztonságosabb környezetet teremtsen minden alkalmazottjának, egyben pedig azt is megígérték, hogy az eredeti levél és annak tartalma nem kerül a nyilvánosságra.  Épp ezért a válasz írói úgy érzik, az eredeti botrány kirobbantója nem vette figyelembe a kérésüket, mikor a nyilvánosságnak is beszélt a 2018-as problémákról.