Mire ezeket a sorokat olvassátok, már lassan a Rise of the Ronin végére érek, azonban a teljes – és nagyon átfogó – tesztünkig nem mehetek bele mélyebben a különféle mechanikákba, viszont egy kis betekintést már adhatok nektek, hogy mit rakott össze újabban a Nioh 1-2 és a Wo Long-ról ismert Team Ninja. A Rise of the Ronin története 1853-ban veszi kezdetét. A Bakumatsu-korszakban járunk, vagyis azokban a vészterhes években, mikor a Nyugat elkezdett betörni a szigetországba, folyamatos kulturális fenyegetést jelentve a tradicionális életvitelre – később ezt követte a Meidzsi-restauráció, amivel egy új kor hajnala köszöntött be. A rendkívül alapos karaktergenerálás után mindjárt az első komolyabb küldetésünk tragédiával végződik, minek után róninként, azaz mester nélküli szamurájként indulhatunk Jokohama városa felé.

Megmondom őszintén, mikor először elértem a város határába, dobtam egy hátast. Elképesztően jól nézett ki Jokohama a távolból, amint szép lassan kirajzolódott előttem. A Ghost of Tsushima hangulat az egész játékot átjárja, viszont ott nem kaptunk nagyvárosokat – itt meg mindjárt hármat is. Ezek nagyszerűen lettek kidolgozva, bár véleményem szerint túl kevés ember járja az utcákat. Valahogy nincs meg az a nyüzsgő nagyváros érzés, ami a szintén hasonló korszakban játszódó Assassin's Creed Syndicate-nél egyből előjött. Ettől függetlenül izgalmas elmerülni a 19. századi Japán kulturális életében és ármányokkal teli időszakában, hiszen azokban az években járunk, mikor a szigetország egyre inkább kezdett nyitni a nyugati hatások felé és ez nemcsak az építészetben, de például a hadviselésben is visszaköszönt. A Rise of the Ronin egy olyan korba visz, amikor egy szamurájnak már nem csupán a katanája volt az egyetlen fegyvere, hanem emellett pisztolyokat, puskákat, sőt, még egy kezdetleges lángszórót is be lehet vetni a harcokban.

Az alapok egyébként egy sandbox akciójáték szintjét képviselik, azaz jövünk-megyünk, küldetéseket teljesítünk bizonyos frakcióknak és közben szépen bontakozik ki a történet. Utazhatunk lóháton vagy siklóernyővel is, a grappling-hook segítségével pedig felránthatjuk magunkat bizonyos épületek tetejére. Akadnak fő- és mellékküldetések, ellenséges táborok, macska-gyűjtögetés (ez a legjobb!), szóval a core-játékmenet már sokkal inkább emlékeztet a Tsushimára, mint mondjuk a Nioh-ra, ami jelen esetben egyáltalán nem hátrány. A soulslike-rész is elhagyható, ugyanis háromféle nehézségi szint közül lehet választani és a legkönnyebbnél aligha jelent problémát bármelyik bossfight. A harc korrekt, egyszerre van meg benne a Ninja Gaiden-széria hack ’n slash élménye és a Nioh taktikusabb harcrendszere, viszont az auto-lock néha elég rendesen kiidegelt. A parry igen fontos, hiszen a jól időzített védésekkel gyengíthetjük az ellenfelek Ki-értékét, ha pedig ez kellően lecsökkent, akkor be lehet vinni nekik egy igen látványos befejező-mozdulatot.

A látványvilág szerintem hozza az elvártat, bár a víz-effekt nem a legszebb, de vélhetően ezt még patchelik a megjelenésig. Rengeteg összeszedhető ruha, fegyver és kiegészítő kapott helyet a játékban, amiket magunkra aggatva a legvadabb róninként járhatjuk az utcákat. Igyekszem kritikus szemmel hozzáállni a játékhoz (erről majd bővebben a tesztben), viszont azt elmondhatom, hogy nem tesz rossz lóra az, aki előrendeli a Rise of the Ronint. Kívül egy szórakoztató sandbox-akciójáték, belül viszont sokkal komplexebb mechanikák jellemzik, amik miatt nemcsak az open-world játékok, hanem az akció-RPG-k szerelmeseinek is érdekes lehet.

A Rise of the Ronin tesztjét hamarosan olvashatjátok!