A Carmageddon kezdeti sikerei és visszhangja kiváló példa arra, hogy a negatív reklám is reklám és olykor bizony komoly felhajtóerővel bír. Az 1997-es megjelenéskor a média egyes tagjai nehezen tudták feldolgozni, hogy halálsikolyok és kiloccsanó belek a fő vonzereje egy autós játéknak, ahol ráadásul a gyalogosok elgázolását ráadásul még jutalmazzák is. Nem tetszésüknek pedig hangot is adtak, melynek eredményeképp Németországban, Brazíliában és egy időre az Egyesült Királyságban is betiltották, csak cenzúrázott változata jelenhetett meg, ahol a járókelőket zöld vérű idegenekre cserélték. A játéksajtó ezzel ellentétben relatíve pozitív képet festett a játékról, ami részben moddolhatóságának hála hamar elkötelezett rajongóbázist épített maga köré.
Autókalipszis
A Carmageddon játékmenete bot egyszerű és roppant repetitív: versenyeket kell teljesíteni, melyeken vérmérsékletünktől függően magunk választhatjuk meg, miként leszünk elsők. A kézenfekvő megoldásnak a körök teljesítése tűnik, de mivel a többi ellenfél minden mással el van foglalva, így ez hamar unalomba fullad. A sokkal mókásabb roncsderbit is választhatjuk, vagy esetleg teszünk az amúgy sem létező szabályokra és a pályán található több száz gyalogos levadászásával vívjuk ki a trófeát.
Igazából veszíteni nem lehetett, csak ha elfogyott az időnk, melyet a kreditekkel egyetemben ütközésekért és a járókelők kilapításáért kaphattunk. Ezen felül a pénzt maximum a javításokkal és helyreemelésekkel fecsérelhettük el, melynek egyetlen következménye, hogy nem mászhattunk feljebb a ranglétrán. Az egyre erősödő ellenfelek legyőzésében a saját verdánk fejlesztése, esetleg lecserélése és a pályán elszórva található powerupok segítettek (vagy épp hátráltattak). Új járgányokhoz véletlenszerűen juthattunk hozzá, csak a játék végeztével volt játszható az egész járműpark, melyek között mindenféle eszement darabok is előfordultak. A sikert meglovagolva, a kilencvenes évek trendjeinek megfelelően a játék nem maradhatott kiegészítő nélkül: a Splat Pack új pályákat, új autókat adott az amúgy is tágas és eszement kínálathoz.
A második részre az alapokon ugyan nem változtattak, de igyekeztek finomhangolni a játékmenetet. Itt már pályacsomagokat kellett teljesítnei, melyek végén egy-egy küldetés várt ránk, melyek alkalmanként igen nehézre sikeredtek. Máig él emlékezetemben a tetőkön való ugrálással teljesíthető parabola-vadászat és az utolsó küldetés, melyben egy atomerőművet kellett felrobbantanunk a szűkösre szabott időkeret alatt. A gyalogosok már három dimenzióban kerültek elén, mely bár elsőre jól hangzik, leginkább félresikerült Lego-figurákra emlékeztettek, cserébe viszont megszabadíthattuk őket végtagjaiktól külön-külön is.
Félresikerült újjászületés
A Stainless Games kirobbanó sikernek őszintén aligha nevezhető autós őrülete két folytatást is szült, a harmadik rész negatív visszhangja után viszont tetszhalott állapotba került és éveket kellett várni a reinkarnálódásra. A Kickstarteren elindult gyűjtést látván a fejlesztők úgy látták, nem csak ők szeretnék újra szabadjára engedni a lóerőket és kimeríteni a közúti veszélyeztetés fogalmát (ha csak virtuálisan is).
Nos, talán igazuk volt, de a játék hibái az elhúzódó fejlesztés végére túlsúlyban voltak, olyannyira, hogy a nosztalgia rózsaszín köde is kevés volt azok palástolásához. Az elmaradt grafika aligha támasztotta alá a botrányos teljesítményt még a legbivalyabb gépeken is, így a negatív kritikák maguk alá temették, ezért aztán a tervezett frissítéseket jobbnak látták nem megjelentetni. Ami viszont mindenképp a csapat javára írható, hogy a korábban beígért pályák és járművek végül csak megjelentek, egy újracsomagolt kiadásban, ezúttal jóval jobban optimalizált – még ha nem is sokkal szebb – játékmotorral. A Max Damage alcímet viselő kiadást az előző rész vásárlói grátisz meg is kapták, ami gesztusnak szép volt, de sajtóvisszhang híján a játék eltűnt a süllyesztőben.
A kockás zászló
A Reincarnation balsikere és a Max Damage gyengus fogadtatása után aligha valószínű, hogy valaha is újra próbálkozik a Stainless Games a játékkal. De soha ne mondd, hogy soha, elvégre majd húsz évvel később született meg a folytatás, ki tudja, hogy még húsz év múlva lesz-e valaki, aki fantáziát lát a koncepcióban. Addig is marad a klasszikus rész mobilokon, és a szép emlékek nekünk és a fejlesztőknek.
