A Windows 8-at sokan szidják, de úgy látszik, ez nem befolyásolja az eladásokat, hisz a Microsoft legújabb operációs rendszeréből az eltelt fél év alatt majdnem ugyanannyit értékesítettek, mint annak idején a folyton csak dicsért Windows 7-ből.
Számszerűsítve ez 100 millió egyéni licencet jelent, az adat pedig Tami Reller Microsoft-fejestől származik, aki a Reutersszel osztott meg üzleti részleteket. Kiderült többek között, hogy a redmondiak nagy dirrel-durral beharangozott Surface tabletje nem igazán találta meg a saját közönségét, hisz csak 900 ezer darab ment el belőle áprilisig bezárólag, szemben a 19 millió főlé rúgó iPaddel és a közel 9 millió Samsung táblagéppel.
Ez persze nem akkora meglepetés, valószínűleg a Microsoft is számított rá, hogy nehézkes lesz a start. Reller elmondta, hogy készül egy kisebb Surface is, valószínűleg barátibb árral, ami már több embert elérhet. Ugyanakkor a Windows 8 általános szereplése nagyon jót tett a vállalatnak, az augusztusban várható Blue frissítés pedig egy rakás olyan funkciót visszahoz, amit hiányoltak a vásárlók. Többek között a Start menüt, ugyebár.
Ti használjátok a Windows 8-at? Mik a tapasztalataitok?
Pedig a koncepció így jó. Vagyis valahogy így. A probléma az, hogy nem teljes a két oldala a rendszernek ezért folyamatosan ráderőszakolja a másikat. Desktop-on jön a Modern UI, tabon pedid mindig kell az asztal a beállításoknak.
Meg lehetne oldani azzal, hogy egyszerűen elválasztják a kettőt egymástól. A rendszer tudja, hogy most melyik részét használod, letilthatná a másik oldalt, vagy egyszerűen meg lehetne oldani, hogy ne kelljen használni. A két dolog, ami ebben segítene:
- Nyilván a start menüt helyettesíti az egész Modern UI, csak úgy lehet eltávolítani, hogy a helyére tesznek valamit, ami pótolja. Na? Egy régi start menüt, modernizálva (kis modern ui style nem árt oda)
- A Modern UI tableteken bukik ott, hogy funkcionalitásban nem ér fel az asztali nézethez így mindig át kell ugrani. A vezérlőpult teljes tudásával kéne ezt pótolni és a probléma meg van oldva.
- Bónusz: Minden Metro app-nak kéne egy asztali UI-t tervezni, vagy legalább ablakban futtathatóvá tenni őket. Plusz az Marketplace-ből sem kéne kihagyni az öreg desktop gépeket, azt is meg lehetne írni, hogy ne csak teljes képernyőben, hatalmas karakterekkel működhessen.
Ezek csak az én gondolataim. Sok minden, de szerintem még van esély. Ezt kéne tartalmazni a Blue-nak. Azt tudni (azt hiszem), hogy Start menü visszatér. Az pedig alapelv volt már az elején, hogy a Modern UI sokkal többet tudjon.
Nekem rokonom használja, ő azt mondja hogy gyors és stabil. De engem valahogy ez a kezdőképernyő annyira nem vonz.
Ja csak ép azt nem írják hogy hány Win8-as tablet-et meg telefont adtak el. Arról nem beszélve hogy lassan nem lehet úgy laptopot kapni hogy ne ez a valami legyen rajta.
(Egyébként most is van Start menü (két kattintással előhozható), és a W8 nálam a hagyományos asztallal indít...)
csak valamit véletlen bemásoltam
JAH ÉS ATTŐL FÜGG MILYEN JÁTÉK PL FAR CRY 6 the age os diamands
Legalábbis én eddig így tudtam, nem tudom igaz-e, de nem olvastam más jellegű hírt.