Nem kis vállalkozás egy olyan harctéren megvetni a lábukat, ahol a Battlfield és a Modern Warfare az uralkodó. A 2 Dawn Games emberei a könnyebbik utat választották, és újítások helyett előre gyártott elemekből építették fel üdvöskéjüket. Vajon van esélye a Ravagednek nagyokkal szemben, vagy esetleg jobb lenne, ha a ringbe se lépne? Jóslatokba nem bocsátkoznék, de a béta alapján nem fogadnék a programra.

Posztapokalipszis most

Az első, és sajnos egyetlen dolog, amiben a Ravaged különbözik a hasonszőrű FPS-ektől, az a körítés. Nem a modern hadszíntéren, se nem a második vagy a vietnami háborúban, és nem is a jövő high-tech csataterein dúl a harc, hanem a világvége után. Mondhatni a Battlefield és a Rage szerelemgyermeke, ami igen jó hangulatot kölcsönöz a játéknak.
A pimaszul közhelyes, lábjegyzetnyi sztori szerint 2012-ben napszelek képében jött el a világvége, így az emberiség elvesztette csodás technológiáit, a Föld pedig az élővilágát. Minden elsivatagosodott vagy jégbe fagyott. Persze az emberek ahelyett, hogy nyugodt szívvel hátradőlve kipusztultak volna, inkább háborúzni kezdtek a megmaradt erőforrásokért.

Két frakció küzd egymással életre-halálra. A Resistance, azaz az ellenállás, akik szeretnék visszaállítani a régi világot, és a Scavangers, vagyis a fosztogatók. Az ő céljuk éppen az ellenkezője: pusztítani, rabolni, a világvégén túl úgysincs jobb dolga az embernek.

Harminckét kicsi Mad Max

Az egyes frakciók oldalán 5-5 kasztból választhatunk. A Resistance-nél van a Recon, a Soldier, a Weapon Specialist, a Sniper és a Support, a Scavangersek oldalán pedig a Bandit, a Warrior, a Bodyguard, az Assassin, valamint a Grunt. A kiskatona, a nagykatona, a rakétavetős, a mesterlövész és a tank, minden online lövölde alapja, szóval eredetiséget itt sem érdemes keresni. Ez persze még nem lenne akkora tragédia, ha legalább frakciónként eltérnének egymástól. Sajnos erről szó sincs, úgyhogy legfeljebb az játszhat szerepet a választásunkban, hogy kikkel szimpatizálunk: a jól fésült, vagy a szakadt brigáddal. Az sem javít a helyzeten, hogy a kezükbe adható fegyverek is csak nevükben térnek el egymástól, vagyis az egyik oldalon az AK-47-es pont ugyanolyan tulajdonságokkal bír, mint a másik félnél az M4-es. Apropó, mindenkinél négy célszerszám lehet: elsődleges, másodlagos, dobó- és közelharci fegyver, természetesen kasztonként más-más típus.


Ha a lövöldözés nem, akkor majd talán a járműhasználat mutat valami érdekeset. Hiú ábránd! Nyolc földi és két légi jármű várja, hogy a kormánya vagy a rájuk aggatott gyilokeszközök mögé pattanjunk. Addig nincs igazán baj, amíg a földön maradunk. A különféle roncsautók kezelése nem bonyolultabb, mint a Need for Speedben, és elég nagy a különbség köztük ahhoz, hogy kedvünk legyen végigpróbálni mindet.

Az alkalom szülte sofőrök akkor kapnak agyérgörcs-rohamot, ha botkormányt ragadnak. Nekem az első próbálkozásnál sikerült fejjel lefelé a földbe fúródnom; a másodiknál már jobb volt a helyzet, akkor elkönyvelhettem azt a kevés sikert, hogy orral előre zuhantam le. Igen, a helikopterek jószerivel irányíthatatlanok. Sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy egyáltalán előre elinduljunk, nemhogy forduljunk vagy manőverezzünk. De ha mégis rendelkezünk elég türelemmel, és végre sikerül az égen maradnunk, akkor jön a következő csapás, bár ez a másik félnek probléma, nem a pilótának: a helikopterek túl erősek.


A levegőben köröző madarak rakétákkal vagy onnan ledobott gránátokkal pusztítják az ellenfelet, mindezt szőnyegbombázás-szerűen, célozni tehát nem igazán kell -- viszont ahhoz, hogy leszedjük őket, legalább mesterlövésznek kell születni. A nyomkövető rakéták AHS (ahogy sikerül) szabvány szerint fogják be a célt, és ha véletlen utána erednek, akkor is könnyen kimanőverezhetők. A legjobb eredményt akkor értük el, amikor egyszerre ketten zúdítottunk zárótüzet egy körök óta a bázisaink felett lézengő madárkára. A kilőtt hat-hét rakétából végül egy célba talált, a heli lezúdult az égről, mi meg örülhettünk, míg egy perccel később meg nem láttuk a kollégát újra a felhők között. Gondolhatnánk arra, hogy akkor ne lövöldözzünk rá rakétával, de sajnos mással még nehezebb vagy lehetetlen leszedni a helikoptereket, mert igen fürgék, a fegyverek pedig pontatlanok.

Azt azonban hozzáteszem, hogy a tesztelés alatt a játékban összesen kilencen voltunk, és csak egyikünk tudott repülni a helikkel, így nem volt lehetőségem légi harcban részt venni, se azt látni -- ámbár a borzasztó irányítást figyelembe véve egy égi összecsapásnak valószínűleg előbb vetne véget a fizika, mintsem ellenséges találat.

A hadak útján

A játékmódok között kutatva az embert biztos nem fogja el a bőség zavara, és nem keríti hatalmába az újdonság varázsa sem. Kettő, azaz két darab játékmód van. A Thurst az Unreal Tournamentből ismert Domination mása: kontrollpontokat kell elfoglalni, és ha sikerül az összest bevenni, aztán egy percig megtartani vagy az ellenfeleket mind egy szálig lemészárolni, vége a mérkőzésnek. A második a Resource Controll, ez a jó öreg Capture the Flag helyi változata. Ebben üzemanyagot kell szállítani a bázisainkra, amikből elfoglalhatunk újakat, vagy elmarhatjuk az ellenségét, így megkönnyítve a kannák célba juttatását.


Nyolc különböző pályán hadakozhatunk, a helyszínek az olajfúrótoronytól a ledőlt Szabadság-szoborral tarkított sivatagon át (apró tisztelgés a Majmok bolygója előtt) a jégtáblák között megrekedt konténerszállító hajóig terjednek. A szép méretes pályákon rengeteg tereptárgy, épület és út áll rendelkezésünkre, hogy az ellenséget megközelítsük, bekerítsük, hátba támadjuk. Az egyetlen, ami ezen a téren kifogásolható, a homok és a hó. Ezeken kívül más környezet nincs.

A grafika egy bétához képest szép, legalábbis amíg az összképet nézzük. A kidolgozottság ugyan nem üti meg a Battlefield 3 szintjét, de különösebb szégyenkeznivalója sincsen. A havas pályákon érzek némi elnagyoltságot, néhol igen alultextúrázottak az elemek, viszont a sivatagi térképek már most gyönyörűek. Az ember akkor szisszen fel, amikor a részletekbe pillant bele. A fegyvereknek nincs torkolattüze, a találatok után nem marad nyom, mi több, még a föld sem mindig porzik fel. Belső nézetben a helikoptereknek nincs műszerfala, de még a karakter végtagját sem látni, így olyan, mintha emberünk maga repülne. Ezek az apróságok, amik belerondítanak az összképbe -- igaz, a végleges játékig bőven pótolhatják a készítők eme hiányosságokat.

A kevesebb néha tényleg kevés

A Ravageddel egyetlen nagy baj van: nincs benne semmi új tartalom. A posztapokaliptikus környezet hangulatos, de ez kevés lesz ahhoz, hogy kitűnjön a tömegből. A két játékmódra nagyon hamar rá lehet unni, a frakciók között nincs lényeges eltérés, így nincs motiváció arra, hogy a másik csapattal is harcba szálljon az ember. A kasztok, a fegyverek és a feladatok az unalomig ismertek, a járművek pedig csak jól néznek ki, de ennél több pluszt nem adnak hozzá. A fejlesztők ugyan esküdöznek, hogy ez tényleg béta, még javában fejlesztik, megítélésem szerint azonban nagyon sokat kéne változtatni ahhoz, hogy a 2 Dawn Games tényleg a nagyok közé léphessen, mert így egy középszerű játéknál több nem lehet a Ravagedből.