Igen érdekes cikket publikál Jon Hochschartner újságíró az egyébként elég sok témát boncolgató Salon.com portálra. Az írás rámutat, hogy a The Legend of Zelda: Ocarina of Time (a mellékelt kép a kapcsolt adatlapon szereplő 3DS újrakiadásból származik) című időtlen klasszikus, amit sokan a világ valaha készült legjobb és az ipart legtovább befolyásoló videojátékának tartanak, rasszista, szexista, elitista, és mindennek a tetejébe még a reklámkampánya sem úgy használta az okarína szót, ahogy a hangszer esetében szokás.
Mielőtt a megrögzött Nintendo-fanatikusok asztalokat borogatnának, érdemes elolvasni a cikket -- persze angolul van, így itt most gyorsan summázzuk nektek Jon legfontosabb érveit. Először is, a játékban szerepel egy munkavezető, aki a melósait lusta, semmirekellő alakoknak állítja be. Mi tagadás, azok is, egyedül a főnök akar valamit haladni a város felújításával, ám ez a sztereotípia Jon cikke szerint egybeesik a kommunizmus eszméjének egyik (bár közvetett) megalkotója, Karl Marx közgazdász azon elméletével, amiben a szakállas tudós a dolgozó és dolgoztatott viszonya között a rabszolgaság viszonyait látja felelevenedni, csak épp törvényes, modern köntösben, ahol a vezetőnek joga van abuzálni szerencsétlen munkásokat, mert azok úgyis buták, ostobák, és pénzért bármire kaphatók.
Ami a rasszizmust illeti, Jon rámutat, hogy a jó oldalon álló szereplők mindannyian fehérek (vagy hát ugye világos bőrűek, ami belefér a japán köztudatba is), míg az ügyeletes gonoszoknak színes bőre van, Gannon például zöld. Bár a kommentelők a cikk alatt rámutattak, hogy Hyrule-ban is élnek más bőrszínű lakosok, egyikük sem kap szerepet a történetben, olyanok, mintha csak alibiből pakolták volna őket a játéktérre.
Természetesen a szexizmus is adott; Zelda hercegnő védtelen, gyenge, és csak arra vár, hogy Link, a bátor férfiú a megmentésére siessen. Ugyan a játék egy pontján mint harcos is szerepel, de csak addig, míg álruhában van -- mihelyst fény derül a személyazonosságára, elrabolják és tömlöcbe vetik. Ez egyébként igen érdekes, állandó toposza a Nintendo franchise-ainak: Mario is mindig Peach után szaladgál, pedig a rózsaszín kis tündibündi sosem csinál mást, mint messziről levelezik vele és mindenen nyavajog.
Hochschartnert rengeteg támadás érte a cikk megjelenése óta. Pedig az írás végén remekül summázza mondanivalóját: maga is nagy Zelda-rajongó, és mindenkit arra biztat, hogy most, felnőtt fejjel vegye elő újra a nagy klasszikust, kicsit más szemmel nézve a programra. Ezek az észrevételek ugyanis sok más dologgal is magyarázhatók (pl. a mesék általános elemeinek újrakeverésével, vagy a japán mitológia felhasználásával), és semmit sem vonnak le a játék értékeiből, de azért még kitüremkednek, láthatók, és egy érett embert akár meg is mosolyogtathatnak -- természetesen minden rossz gondolat nélkül. Ti mit gondoltok, Jon túlságosan is messzire ment?
