• Több új játékkal is készül a Ubisoft a PS5 bemutatójára
  • Az Assassin's Creed mellett a állítólag a Prince of Persia és a Splinter Cell is visszatér

A CES-en a Sony bemutatta a PS5 logóját, ám a konzol a rendes leleplezésére továbbra is várunk, amire a híresztelések szerint februárban fog sor kerülni. És ha hihetünk a pletykáknak, akkor a Ubisoft is erre az eseményre összpontosítja erejét, állítólag három játékot is itt fognak ugyanis bemutatni.

pletyka-uj-prince-of-persia-splinter-cell-es-assassins-creed-leleplezes-a-ps5-bemutatojan.jpg

Az új Assassin's Creed kapcsán már korábban is hallottunk olyan pletykát, hogy a PS5-tel közösen fogják leleplezni. Most azonban egy állítólagos Ubisoft Belgrade forrás további két játékról számolt be, melyek a Prince of Persia és a Splinter Cell szériákat fogják feltámasztani.

A pletyka szerint az új Prince of Persia a The Sands of Time-trilógiát folytatja majd játékmenet és történet tekintetében. Az új Splinter Cell pedig - melynek létezésére már korábban is számos jel utalt - szintén lineáris játék lesz, Ubiék tehát felhagynak az open-worldösítéssel, a Blacklist folytatására számíthatunk.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mindez csak pletyka, akárcsak a februári PS5 leleplezés, de mivel a dátum közeli, ezért viszonylag hamar ki fog derülni, hogy mennyi mögöttük az igazság.