Május 21-ig várnunk kell arra, hogy a Microsoft hivatalosan is leleplezze a következő generációs konzolját, így addig marad a megszokott rend, tehát egymás érik a pletykák természetesen névtelen, de állítólag az ügyhöz nagyon közeli forrásokból.
A friss szóbeszéd ezúttal az, hogy az új Xbox valamikor novemberben elején fog megjelenni. Ezt a Windows IT Pro szerkesztője, Paul Thurrott hallotta, aki még azt is megtudta, hogy a gép kezdőára 500 dollár lesz, de havonta 10 dolláros részletfizetéssel 300 dollárért is elvihető, sőt még egy két éves Xbox Live Gold előfizetést is kapunk.
A gép állítólag Windows 8 alapú lesz, tartalmaz Blu-ray olvasót, s mégiscsak folyamatos internetkapcsolatot követel meg (ezt más források megerősítették, míg megint mások cáfolták), de egyáltalán nem lesz olyan szigorú, mint amilyennek az emberek elképzelték -- persze részleteket már nem tudtunk meg, hogy pontosan miért is lesz ez kellemes csalódás.
Továbbá a madarak azt csiripelik, hogy a Microsoft idén egy olcsóbb Xbox 360-at fog kiadni, de az még nem tisztázott, hogy ezzel mi a célja a gyártónak. Az egyik elképzelés, hogy ezzel az olcsó modellel akarják megoldani a Durango visszafele kompatibilitásának hiányát, de az is lehet, hogy csak egy multimédiás dobozt kívánnak piacra doni, ami még játékokat is lejátszik. Az új Xbox 360 a Stingray kódnevet kapta.
A WiiU meg miért bukott volna el? Még csak most adták ki és még nem elég nagy a játék választék, majd beindul az is :)
Egy telefon lehet 200k is, vagy 50k is. Attól függ, hajlandó vagy-e hűséggel előfizetni plusz szolgáltatásokra, amiből végül jobban jössz ki, feltéve ha használod is azokat. Volt már ilyen próbálkozás az MS-től, hihetetlen olcsón lehetett jutni boxhoz, ha az ember előfizetett x évnyi Live-ra.
Ha a szolgáltatókkal összeállnak, nem kell mondanom, sokkal többet le lehet faragni az árból. Amerikában ez így működik., tökéletesen.

Bár szerintem a szolgáltatókkal összeálnak aztán előfizu után az ember után vágják 100-200 zöldhasúért is.