Peter Moore egyre feljebb lép az EA ranglétráján, nemrég még azt is megszellőztették, hogy ő lesz az új elnök-vezérigazgató. Bár ez azóta sem történt meg, a hatalma nőttön nő, és egyre több dologról fejti ki véleményét a sajtóban. Most épp a Eurogamernek adott interjút, melyben elmagyarázta, hogy a kiadó nagyon büszke a BioWare munkáira, és hogy az elmúlt másfél év igenis pazar eredményeket hozott.
"Ha azt mondod, értékeljem a BioWare elmúlt 12-18 hónapját, akkor én a Star Wars: The Old Republicra, a sokszor kibővített Mass Effect 3-ra, és kicsit visszább nyúlva a Dragon Age 2-re gondolok, és azt mondom, hogy a BioWare mindent remekül csinált."
Moore persze a Mass Effect 3 botrányra is kitért, ám szerinte nem volt az olyan rossz dolog, sőt, épp ellenkezőleg, segítette a játékosok és a fejlesztőcégek közötti kommunikáció fejlődését.
"Az egész befejezés-dolog nagyon érdekes volt. Lenyűgöző vitatéma. Több hatalom jut a játékosoknak. Most már ők diktálnak. Mindig mondom, hogy az emberek szenvedélyt táplálnak a filmek iránt, szeretik a zenét és kedvelik a tévésorozatokat. De senkik sem voltak olyan elkötelezettek és hangosak a szórakoztatóipar eddigi történelmében, mint a játékosok. Sokan mondták, hogy szerintük nem sikerült jól a Mass Effect 3 vége. Erre a BioWare azt felelte, hogy oké, akkor a csapat készít egy DLC-t ingyenesen, és elmagyarázza, mi merre hány méter."
Peter egy kicsit szebben emlékszik vissza a Mass Effect 3 ügyére, mint a legtöbb játékos, de végül is igaza van, a BioWare megtette, amit tudott. Ennek ellenére azonban tény, hogy a The Old Republic gyenge szereplése és a Dragon Age 2-t ért rengeteg kritika ugyanúgy a csapat számlájára írható, mint a viszonylag jól összerakott Extended Cut DLC a Mass Effect 3-hoz. De ezt persze Moore sosem fogja az orrunk alá dörgölni.
![](/uploads/archive/img/az-ea-szerint-kozel-van-a-digitalis-jovo-528600e2456585.jpg)

''You did good son...you did good...i'm...proud of you...
hagy kérdezzem már meg, szerinted kivel játszottuk 2 részen s immár 3 részen keresztül, és kiről szól a mese? Csak mert a semmitmondó valami 4. befejezés, ami az ég világon semmiről nem szól, és ami nekd tetszik az a jó, de ezzel még semmi baj nem lenne, csak még őt hülyézed le, mert ő ugyanolyan, mint a többiek.
De, a játék Shepardól szól, ő menti meg a világot, és az is lett volna a legjobb, ha ezt átgondolva, normális lezárással véghez is viszi, ami sajnos tudjuk, nem következett be. (Mondjuk de, a destroy még simán reális, és jó, nem élhet mindenki örökké, és győzelem van).
És egyébként pont az amit Andolini is kihangsúlyozott, ez nem azért szar, mert önmagában az, amire plusz még a bef is rádob, hanem bele lett hazudva az arcodva, hogy te mennyire fontos vagy, a döntések.... na persze. Az is igaz, nem lehet mindenkinek megfelelni, mert nem, de semeddig nem tartott volna ezt normálisan lezárni, csak hát a casey vezette banda nagyon elrugaszkodott, túl nagy médiát kaptak, hatalmas érdeklődést meg hírnevet, amit nem tudtak egyszerűen kezelni sajnos.
Öö... Az Old Republic bődületes bukás, a Mass Effect 3 kapcsán őrületes botrány robbant ki, a Dragon Age 2 pedig a legjobb esetben sem méltó folytatása az első résznek... igen, szerintem is mindent remekül csinált a BioWare! Legyen vezérigazgató ebből az emberből, hiszen a földön jár és helyén van az esze.
ME 3 kapcsán tett szavaira pedig reagálni is csak a következőket tudok. Az általa említett, rajongók által kért, mindent remekül elmagyarázó DLC-ben van egy negyedik befejezés. Egy új. Ahol Shepard megtagadja, hogy a felkínált lehetőségek közül válasszon. Így az emberiség, meg mindenki más kipusztul.
Tegye fel a kezét aki érez ezen befejezés és a valóság között némi kapcsolatot! "Nem tetszik a három lehetőség? Jó! Harcot akartatok a végére? Jó! Mindenki meghalt! Boldogok vagytok? Legközelebb száj alapállásba és válasszatok a három közül!"
Arról már ne is beszéljünk, hogy a BioWare és feltételezem az EA is, végig úgy reklámozta a játékot, hogy a harmadik rész a döntéseink alapján zárul majd le. A három játék alatti összdöntéseink alapján. Így történt? Nem. Tökmindegy hogyan játsszuk a játékot, három befejezés van. A különbség egyénenként csupán annyi, hogy más karakterek vannak a szánalmas vége képeken.
A BioWare nálam elásta magát a ME 3-mal. Leginkább a negyedik befejezés miatt, ami, ahogy fent írtam, szerintem egyértelmű jelzés, hogy beka*hatjuk.