Elvesztünk a Blizzcon forgatagában, felidéztük a World of Warcraft múltját papíron és a játékban is, bejártuk Párizst, Draenort és Thedast, aztán elkapott minket az ünnepi hangulat, és extrákkal pakoltuk meg a 2014/12-es számot!
AMERIKÁBÓL JÖTTEM...
Az őszi dömping súlyát még decemberben is nyögtük, bár ha lehetne, akkor azt kívánnánk, bárcsak minden év, bárcsak minden hónap ilyen mozgalmas lenne, hiszen nem hetek, és nem is napok, csupán órák kellettek ahhoz, hogy dugig tömjük az év utolsó Guruját tartalommal.
Az esztendő értékelésére kereken 10 oldalt szántunk: Best of 2014 összeállításunkban temérdek sok kategóriában díjaztuk az év legjobban sikerült játékait PC-n és konzolon egyaránt, így ha esetleg kimaradt 1-2 nagy cím az életedből, vagy az év végi leárazásra gyúrsz, akkor ez tökéletes vásárlási útmutatóként is szolgálhat.
Ezúttal szerencsére jutott hely a hagyományosabb előzeteseknek is. A legtöbb helyet idén is a Blizzcon vitte el: a Blizzard hazai forgalmazójának, a Magnew-nak hála ismét kiutazhattunk Los Angelesbe, hogy személyesen próbálhassuk ki a legendás stúdió készülőfélben lévő cuccait. Megnéztük, milyen a StarCraft 2: Legacy of the Void és az Overwatch, és persze a helyszínen ünnepeltük a Warlords of Draenor startját a fejlesztőkkel és a rajongókkal. Itthon sem lógattuk a lábunkat, bétáztunk az Evolve-val, kipróbáltuk a Resident Evil: Revelations 2-t, és még a Euro Truck Simulator-széria fejlesztőivel is elbeszélgettünk egy kicsit.
MEGKÉSETT HÁZI
A decemberi lappal persze még mindig "kapj el, ha tudsz"-ot játszottunk, vagyis próbáltunk minden olyan játékot letesztelni, ami idő vagy helyhiány, esetleg a kései megjelenés miatt kimaradt a novemberi számból.
Így végre lehetőségünk nyílt részletesen is bemutatni az ősz legnagyobb játékait: elvesztünk az Assassin's Creed Unityben, az Assassin's Creed: Rogue-ban és a Far Cry 4-ben, heteken át a Dragon Age: Inquisition Thedasában éltük a mindennapjainkat, míg Christ a World of Warcraft: Warlords of Draenor ejtette túszul. Kisebb halak is a horgunkra akadtak: a Valkyria Chronicles, a Football Manager 2015, a This War of Mine és a Farming Simulator 2015 is remek órákat adott. Konzolos fronton ezúttal a két legnagyobbal foglalkoztunk: a PS4-es kínálatot a LittleBigplanet 3, míg az Xbox One-osat a Halo: The Master Chief Collection képviseli.
A rovatoknak sajnos ezúttal se nagyon jutott hely, viszont több kárpótlással is készültünk: az első egy monumentális, nyolc oldalas Ünnepi hardverajánló, amely tökéletes útmutató az ajándékvásárláshoz, hiszen megtudhatod belőle, melyik processzor, videokártya, RAM, monitor vagy épp konzol a legjobb választás a számodra. És ez még mindig nem minden: két nagy meglepetéssel készültünk decemberre!
A TELJES JÁTÉK
Amikor tavaly nyáron dobozos formában csomagoltuk a zseniális Alan Wake-et a magazin mellé, még mi sem gondoltuk, hogy mekkora sikert fog aratni. Korábban is volt már hasonlóra példa -- a Mass Effect első része a PC Gurut erősítette, de még így is megdöbbentő volt látni azt a hatalmas érdeklődést, ami az AW-s lapszámot végigkísérte. Úgyhogy osztottunk, szoroztunk, ötleteltünk, és arra jutottunk, hogy ha már úgyis december van (pont most volt itt a Mikulás), jönnek az ünnepek, hát miért ne lepnénk meg titeket több dologgal is. Így hát örömmel jelenthetjük be, hogy a decemberi PC Guru teljes játéka is dobozos -- egy NAGY csavarral.
A csavar az, hogy nem egyféle teljes játékot csomagoltunk a lap mellé... hanem 17 különbözőt! Igen, jól olvastátok, nem elgépelés, tényleg 17 különböző dobozos teljes játék közül jár egy a decemberi PC Guru mellé -- de mielőtt valaki azt hinné, hogy minden egyes példány mellé ennyit csomagoltunk, nem, természetesen nem erről van szó. Egy magazin mellé egy dobozos teljes játék jár; a vásárlás előtt láthatjátok, hogy éppen melyik, hiszen a fólia ezt nem takarja el. És hogy mire számíthattok? Ezekre:
- Fallout 3
- Fallout: New Vegas (Steam)
- King Arthur II (Steam)
- Test Drive Unlimited 2
- Super Street Fighter IV: Arcade Edition (Steam)
- Dungeon Siege III (Steam)
- Brink (Steam)
- Hunted: The Demon's Forge
- Race Injection (Steam)
- Stronghold 2 Deluxe Edition
- Mafia 2 (Steam)
- Grand Theft Auto: Vice City
- Max Payne Antológia
- Batman: Arkham City
- F.E.A.R. 3 (Steam)
- Warhammer 40,000: Dawn of War
- King's Bounty: Armored Princess
A sorrend nem véletlen: a teljes játékokat véletlenszerűen csomagoltunk az újsághoz a készlet végessége miatt (például a Fallout 3-ból sokkal többet raktunk be, mint mondjuk a lista alján található King's Bountyból). Mivel a készlet rettentő véges, ezért befolyásolni nem tudtuk az elosztást, és emiatt sajnos cserelehetőséget sem biztosíthatunk (ilyen ügyben kérjük, ne is írjatok). A fair play jegyében azonban úgy gondoltuk, nem titkolózunk, inkább felsoroljuk az összes lehetőséget. Ha esetleg nem vagy megelégedve, felkerekedhetsz keresni egy másik újságot, egy másik hipermarketet, hátha ott megleled azt a PC Gurut, amiben pont az a játék lapul, amire a legjobban vágysz a listáról -- és még így is jobban jársz, mintha a játékot simán, a decemberi PC Guru nélkül vásárolnád meg! Az előfizetők esetében is ugyanez a helyzet, cserelehetőséget ott sem tudunk nyújtani, a játékok ott is véletlenszerűen lettek becsomagolva, ugyanis kizárólag úgy oldhattuk volna meg, ha mindenkit egyenként megkeresünk, ez azonban beláthatatlanul sokáig tartott volna, és addig a magazint se jelentethettük volna meg: egyszerűen logisztikailag megoldhatatlan feladatnak bizonyult, így kérjük az előfizetőink megértését.
A legtöbb játék aktiválásához online kapcsolat szükséges, ez azonban nem jelenti azt, hogy mind steames lenne: akad olyan, amely az adott kiadó saját hálózatát használja, így mindenképp olvassátok el a tokokban lévő kézikönyvet az aktiválás mikéntjéről. Az se meglepő, ha a dobozon Games for Windows Live felirat szerepel, mégis aktiválható a Steamen: néhány kiadó utólag, a játék kiadását követően váltott rendszert, így például a Batman: Arkham City kulcsa is aktiválható a Steamen. Pontos listát a Steamre átállított játékokról nem tudunk nyújtani.
Problémák esetén segítséget a CENEGA Magyarország nyújt a support@cnghungary.hu e-mail címen.
A Fallout 3 telepítésével kapcsolatos problémák esetében érdemes átolvasni a telepítési útmutatót!
MÉG EGY DOLOG...
Ez azonban nem az egyetlen meglepetés decemberre: mivel minden hónapban folyamatosan ostromoltok minket, hogy legyen poszter a magazin mellé -- amire sajnos csak akkor van lehetőség, ha egy partnerünk megtámogatja --, ezért addig rágtuk a CENEGA fülét, míg bele nem mentek abba, hogy csináljunk valami extrát. Ez pedig egy duplaoldalas The Witcher 3 naptármelléklet lett, ami egyúttal poszterként is funkcionál, jó előre megmutatva, hogy 2015-ben mely napokon érkezik a PC Guru aktuális száma. Ráadásul a naptáron elrejtettünk egy kis meglepetést is, amit hivatalosan csak januárban mutatunk be... ;) (Ezen a nézőképen direkt nem is látszik.)
A DECEMBERI PC GURUT DECEMBER 11-TŐL KERESD AZ ÚJSÁGOSOKNÁL!
És azt mondtuk már, hogy van egy hátsó borítónk is...? :)
Kelenföldön lent az újságosnál (a régi aluljáróban) egy Stronghold árválkodott.
A Dózsa György úti metró megállóban Fallout, a kirakatban Street Fighter 4, a kupac alján Dungeon Siege.
A Déliben lent már nem láttam Gurut kirakva, fent a jegypénztárak mellett Street Fighter és King Arthur.
Sajnos Kelenföldön elfelejtettem megnézni a nagy rohanásban a fenti MÁV jegypénztár melletti Relay boltot.
Dél körül átvándorlok Pozandr javaslatára a Köki Tescoba megnézni mi maradt.
Tenap és ma bejártam a belváros (kb) összes újságosát és SEHOL sem volt batman-es csak Fallout 3 és TDU2 jah meg találtam egy Brinket is :)
Tenap és ma bejártam a belváros (kb) összes újságosát és SEHOL sem volt batman-es csak Fallout 3 és TDU2 jah meg találtam egy Brinket is :)
1.Fallout 3 magyar 1.1 patch LINK
2.Átlehet alakítani külföldi verzióra de abban már benne van a GFWL .
Ezt tömörítsétek ki a mappájába mindent felülírva és tegyétek fel a hivatalos 1.7-es tapaszt(UK vagy US nem tudom melyik kell)
GFWL kliens
Miért van az hogy megvásároltam az újságárusnál az újságotokat és a benne lévő King Artur 2 CD kulcsot a Steam azt írja hogy már foglalt a termék kulcs segíteni tudtok nekem vagy valami más CD kulcsot kérhetnék? Ha kell leírom a Steames nevemet is privátba ha bizonyítanom kell hogy tényleg nem használtam fel.