Már csak kettőt kell aludni, és elkezdődik a 2015-ös PC Guru Show. Ezúttal a MondoConnal közösen rendezett esemény még nagyobb és még tartalmasabb lesz, mint a tavalyi első; játékbemutatókkal, vetélkedőkkel, cosplay versennyel és retrókiállítással készülünk, valamint eSport versenyekkel, amelyeken League of Legends, Heroes of the Storm, HearthStone és StarCraft 2 játékosok mérhetik össze tudásukat, ráadásul akciós terméket is kínálunk majd. Mindez két napig tart majd a Hungexpo D épületében, ahova 3500 forintét válthatsz belépőt.

Jelen cikkünk, vagyis inkább tudástárunk célja, hogy minden fontos információt elmondjuk nektek a show-val kapcsolatba, hogy remélhetőleg egyetlen kérdőjeles téma se maradjon. Vágjunk is bele!

Mikor lesz a Mondo Games PC Guru Show?

A Mondo Games PC Guru Show 2015. október 17-18-án kerül megrendezésre, azaz most szombaton és vasárnap.

Hol lesz a rendezvény?

A rendezvényre a Hungexpo D épületében kerül sor.

Mennyibe kerül a jegy?

A Mondo Games PC Guru Show jegyára 3500 forint, ennek egy része azonban levásárolható a helyszínen. A legújabb, októberi számot féláron szerezheted be, megveheted az új Skylanders különszámunkat is, de a PC Gurus pólók között is válogathatsz!

Van hivatalos oldala a shownnak?

Van. Ide kattintva találod meg.

Hogy jutok el a show helyszínre?

Többféle módja is van annak, hogy megközelítsd a Mondo Games PC Guru Show helyszínét, a Hungexpo D épületét. Vegyük is végig mindet:

Megközelítés tömegközlekedéssel:

  • Az M2-es metróval (piros vonal) a Stadionok megállónál vagy a következő, Pillangó utcai megállónál leszállva, onnan kb. 10 perces gyaloglás a Vásárközpont bejáratáig.
  • Busszal az 75, 77, 80-as trolival vagy a 95, 130, 178-as buszjáratokról leszállva a Stadionok megállónál, majd gyalog sétálva az Expóig.
  • villamossal – ha Zuglóból, Árpád-hídtól vagy Népligetből indulsz – az 1-es járattal a Stadionoknál leszállva, majd kigyalogolva az Expóra.

Megközelítés vonattal érkezve:

  • Nyugati pályaudvarról: M3-mal (kék metró vonal) a Deák téri megállóig, átszállással M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal. Vagy leszállás M2 metróról a Stadionok megállónál és onnan gyalog az Expóig.
  • Keleti pályaudvarról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal. Vagy leszállás M2 metróról a Stadionok megállónál és onnan gyalog az Expóig.
  • Déli pályaudvarról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal. Vagy leszállás M2 metróról a Stadionok megállónál és onnan gyalog az Expóig.
  • Kőbánya-felső állomásról: aki a miskolci vagy az alföldi (Szolnok felől) vonalakról utazik be, Kőbánya-felső állomáson leszállva (minden személyvonat megáll ott) gyalog kb. bő 10 perc alatt, megközelíthető a helyszín. Kövesd az Expo kerítését, a Keleti pályaudvar irányába ( = ha szembenállsz az Expo területével, bal irányba indulj el a kerítés mellett)

Megközelítés távolsági autóbusszal érkezve:

  • Árpád híd autóbusz-állomásról: 32-es autóbusszal az Örs vezér téri végállomásig, onnan a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal
  • Etele tér autóbusz-állomásról: 173E jelzésű busszal a Blaha L. térig, átszállással M2-vel (piros metró vonal) a Stadionok vagy Pillangó utcai megállóig, onnan gyalog az Expóig.
  • Népliget autóbusz-állomásról: 1-es villamossal a Stadionok megállóig, onnan gyalog az Expóig.
  • Stadion autóbusz-pályaudvarról: gyaloglással az Expóig.
  • Széna tér autóbusz-állomásról: M2-vel (piros metró vonal) a Stadionok vagy Pillangó utcai megállóig, onnan gyalog az Expóig.

Milyen programok lesznek?

Egész nap, délelőttől délután színpadi játékbemutatókat tartunk az esztendő legjobb játékainak főszereplésével. Ezek 20 perces prezentációk lesznek, amit kvízjátékkal, illetve az eSport versenyek döntőivel szakítunk félbe. Íme mind a két nap részletes programja:

pc-guru-show-programok-elso-nap.jpg

 

pc-guru-show-programok-masodik-nap.jpg

Milyen eSport versenyek lesznek?

A Mondo Games PC Guru Show során League of Legends, StarCraft II, Heroes of the Storm és Hearthstone döntőket izgulhattok végig. A League of Legends rajongóinak jó hír, hogy külön színpadot állítottunk fel csak ennek.

Milyen kiállítók lesznek jelen?

A Digiprime, a PlayON, a Mondo Games, a Cenega, TouchDown, a Magnew, a Chip Magazin, a Gamer Events, a League of Legends Hungary, a StarCraft 2 Hungary, a Heroes of the Storm Magyarország, valamint a Magyar Társasjátékok Egyesületének klubbja, a D21-es Bázis is jelen lesz a kiállítók sorában.

Lesz bolt, ahol vásárolhatok?

Naná, hogy lesz! Azon túl, hogy a rendezvény területén akciósan, 1000 forintért vásárolhatod meg az októberi számunkat (ennek tartalmáról részletesebb itt olvashattok), illetve a belépő felmutatásával a show hivatalos pólója is 3000 helyett csak 2000 forint, egy rakás akciós játékkal is készültünk: Íme a teljes lista:

  • Assassin's Creed - Xbox 360, PS3 - 3990 Ft.
  • Assassin's Creed Brotherhood - Xbox 360, PS3 - 3990 Ft.
  • Assassin's Creed II GOTY - Xbox 360, PS3 - 3990 Ft.
  • Assassin's Creed IV Black Flag - Xbox 360, PS3 - 3990 Ft.
  • Assassin's Creed Unity - PC - 5990 Ft.
  • Assassin's Creed Unity - Xbox One, PS4 - 8990 Ft.
  • Assassin's Creed  III - Xbox 360, PS3 - 3990 Ft.
  • Assassin's Creed  Revelations - Xbox 360, PS3 - 3990 Ft.
  • Diablo 3 - PC - 4999 Ft.
  • Far Cry 3 - Xbox 360, PS3 - 3990 Ft.
  • Far Cry 4 - PC - 5990 Ft.
  • Far Cry 4 - Xbox One, PS4 - 8990 Ft.
  • FIFA 14 - PC - 4999 Ft.
  • FIFA 16 - PC - 12999 Ft.
  • Goat Simulator - PC - 999 Ft.
  • Heroes of the Storm Starter Pack - PC - 4999 Ft.
  • I am Bread - PC - 999 Ft.
  • Mortal Kombat X - PC - 8499 Ft.
  • Mortal Kombat: Komplete Edition - PC - 1999 Ft.
  • Mortal Kombat: Komplete Edition - Xbox 360 - 5999 Ft.
  • Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 3 Full Burst - Xbox 360 - 5999 Ft.
  • PES 2015 - PC - 4490 Ft.
  • PSN NETWORK PLUS 90 napos kártya - 4499 Ft.
  • Rayman Legends - PC - 2990 Ft.
  • Rayman Legends - Xbox 360, PS3 - 3990 Ft.
  • Skylanders SuperChargers - Xbox 360 - 17999 Ft.
  • Skylanders Trap Team Starter Pack - Xbox 360 - 11499 Ft.
  • StarCraft II: Heart of the Swarm - PC - 4899 Ft.
  • StarCraft II: Wings of Liberty - PC - 4899 Ft.
  • Tekken 6 - Xbox 360 - 5999 Ft.
  • The Crew - PC - 5990 Ft.
  • The Sims 4 - PC - 11999 Ft.
  • Trials Fusion - PC - 4490 Ft.
  • War for the Overworld - PC - 6990 Ft.
  • World of Warcraft Prepaid Card - PC - 8499 Ft.
  • World of Warcraft: Warlords of Draenor - PC - 10999 Ft.
  • WRC 5 - PC - 7999 Ft.

Mit és hol találok a rendezvényen?

Pontosan erre a kérdésre készítettünk egy térképet, ami segítséget nyújt az eligazodásban.

pc-guru-show-floorplan-2015jav.jpg