Volt egy kiváló tervem. A barlangomat az ágyak felé eső jobb oldalon tovább már nem tudtam kibővíteni: 1 cellával a plafon felett úgy 400 liternyi bűzös, fertőzött, gusztustalanul kinéző víz pihent, csak arra várva, hogy egy hirtelen támadt résen beszivárogva elmosson mindent, amit csak el tud érni. Lejjebb... lejjebb azonban nem volt semmi. Leszámítva persze azt a nagy felhőnyi szénmonoxidot, amely – mivel nehezebb a levegőnél – fantasztikusan le tudott ülepedni abban a kis vájatban, amit a természet és a procedurális generálás istenei helyeztek el ezen a furcsa térképen. Ismertem a vájatot, fél órával korábban ugyanis én magam tártam fel a közelében levő területet, azt tervezve, hogy oda rakom majd azt az orvosi ágyat, amely meggyógyította volna a telepeseim sérüléseit. Erre különösen Devonnak lett volna szüksége, aki pár perccel a startot követően összeszedett pár harapást egy közeli ellenféltől, miután a csata közben egész egyszerűen elaludt. Persze tudhattam volna, hogy baj lesz, elvégre mikor kiszállt a teleportkapun keresztül, látható volt, hogy narkolepsziás, de azért reméltem, hogy egy két fogsorral rendelkező, páncélos bogár azért egy olyan dolog, ami el tudja űzni az álmokat. Nem így lett, ellenben a barátságtalan lény nemcsak Devonból rágott ki egy nagyobb darabot, de az elektromos vezeték egy jelentős részét is magába tömte, hogy aztán egy lyukon át távozzon a színről. Szóval az az ágy a frissen kiásott föld helyére került volna, csak azzal nem számoltam, hogy a szén-monoxid bár leülepszik, de szeret vegyülni is – és a közelben ezt két dologgal tudta megtenni. 1. Azzal az oxigénnel, ami az egész telepet életben tartotta. 2. Devonnal, aki az ásás és az építkezés terheit vette a vállára. Miközben a településem szépen, lassan, de magabiztosan masírozott a pusztulás felé, azért eszembe jutott valami – legalább Devon sérülései miatt nem kell majd aggódnom, elvégre pár percen belül úgyis mindenki meg fog halni!

MEG.FOGSZ.HALNI

És ez csak egyetlen település rövid, de emlékezetes históriája volt – az Oxygen Not Included (ONI) ugyanis legalább annyira szól a túlélőkről, mint az újrapróbálkozásokról. Nem is csoda, alapjáraton ugyanis egy túlélős játék, de nem a sablonos fajtából: a Klei lényegében fogta az önálló személyiséggel rendelkező MI-ről és az ultrakomplexitásáról ismert Dwarf Fortress formuláját (építs fel a semmiből egy működő gazdasággal rendelkező kis települést), a cég számára a hírnevet meghozó Don't Starve egyszerű tanulhatóságát és grafikus stílusát, és az egészet megfejelte a Rimworld-féle közérthető komplexitással. Voilá, meg is született a 2D-s, oldalnézetes Oxygen Not Included.

Alapjáraton véve nagyon egyszerű a helyzet: egy aszteroida föld alatti területére csöppen három túlélő, akiknek a közelükben megtalálható nyersanyagokból gazdálkodva kell felhúzniuk egy biztos, teljes egészében önellátó menedéket. Maguk a karakterek közvetlenül nem irányíthatók, csak a feladatok jelölhetők ki nekik. Ilyen az ásás, a betakarítás, az építés, az összeszedés és a feltakarítás. Ebből a felsorolásból a legelső a legfontosabb, az aszteroida ugyanis egymásba fonódó rétegekből áll: minden blokknak van egy adott típusa. Ez lehet fém, kő, nyersanyag, gáz vagy akár folyadék is. Értelemszerűen ezeket megszerezve lehet felhúzni a túléléshez szükséges gépeket.

FELFEDEZŐK

Ez alapján úgy tűnhet, hogy ez pontosan ugyanolyan, mint a műfaj bármelyik másik játéka, csakhogy van egy kis csavar: a Klei az egész mögé egy, ha nem is százszázalékosan, de ultra élethűen kidolgozott részecske szimulációt kapott, amely elsősorban a gázok és a folyadékok viselkedését, és az egymással való kölcsönhatásukat hivatott illusztrálni. Ennek megfelelően az idő nagyobbik része elsősorban nem azzal telik, hogy kitaláljuk, mit egyenek a szerencsétlenek, hol aludjanak, vagy hogyan viselkedjenek egymással, inkább az kerül előtérbe, miként lehet túlélni egy újabb napot anélkül, hogy betörne a víz, túl sok lenne a mérges gáz, vagy hogy egyáltalán legyen oxigén.

Ugyanis nem véletlenül szerepel a címben az, hogy Oxigén nem jár a játék mellé – az indításkor véletlenszerűen generált térkép, illetve a kezdőhelyszín természetesen tartalmaz egy elfogadható mennyiséget, amit az első pár éjszaka fel tud dúsítani a plafonon található oxigén-szikla, de ez nagyon gyorsan elfogy, azt követően pedig mindenképp muszáj valamilyen megoldást találni az O2 pótlására. Főleg, mert itt emberekről kell gondoskodni, akik nem csak be-, de ki is lélegeznek, csak akkor már egészségtelen széndioxidot, ami ha túlsúlyba kerül, felborul a rendszer, és megkezdődik a biztos menetelés a haláltusa irányába.

Oxigént szerencsére sokféleképpen elő lehet állítani – kezdésnek ott van az alga alapú deoxidáló, amely alga és energia felhasználásával tud lélegezhető gázt előállítani, de mivel az alga véges alapanyag, ez csak kezdetben hasznos. Ennél sokkal hatásosabb egy elektrolízer, amely egyenesen a vízből veszi ki az oxigént, cserébe viszont hidrogént is kilövell magából, ami sajnos nem lélegezhető be – és ezen a ponton jön képbe először az, hogy az ONI-ben tényleg minden összefügg egymással, a hidrogén ugyanis pompásan használható azzal a hidrogén generátorral, amely nagymennyiségű áramot képes termelni.

A-ON

Az oxigén, és persze az élet mellett ugyanis tényleg az energia a hosszú távú élet harmadik alappillére, amit szintén több módon is meg lehet kaparintani. Egy ma született bárány – egész pontosan duplikáns, így hívják hivatalosan a túlélőket – a leggyorsabban fizikai erővel, szó szerint egy mókuskerékbe pattanva termelhet annyit, amely már fel tudja támasztani az olyan alapvető gépeket, mint az ételgyár vagy mondjuk a kutatóállomás. Utóbbi fontosabb, mint azt gondolnád, mivel minden magasabb szintű gépezetet, illetve ahhoz kapcsolódó kiegészítőt fel kell találni.

Kiegészítőből, felhúzható objektumból pedig már most is rengeteg van, de az újabb és újabb frissítések is folyamatosan hoznak újabbakat, ezekre pedig szükség is lesz, ahogy nő a település és a benne lakók száma (egy méter feltöltődését követően újabb duplikánsokat – tulajdonságaik megválasztásával – lehet kiszedni egy a startkor megkapott gépezetből) úgy nőnek az igényeik, és úgy kell egyre több mindenre figyelni. Például arra, hogy a gázok folyamatosan mozognak, teremről teremre, így nem árt néhol zsilipeket, esetleg légáteresztő járatokat felhúzni (amire éppen szükség van). A folyadékok is hasonlóan viselkednek, sőt a komplexebb masinákhoz bizony már nemcsak víz, de szennyvízelvezetés is kell, a csöveket pedig neked magadnak kell leraknod és az egész hálózatot is neked kell megtervezned; idővel aztán képbe lép a hőmérséklet, mint tényező, megjelenik a fagypont (ami azonnal szét tudja bomlasztani a vezetékrendszert), a túlmelegedés, és az ezzel járó nyűgök.

Mindezekből leszűrhető, hogy az ONI cseppet sem nevezhető egyszerűnek, komplexitása ellenére mégsem követel meg annyira durva tanulóidőszakot, mint mondjuk elrettentően nehéz atyja, a Dwarf Fortress. Ez többek között tökéletes, sallangmentes kezelőfelületének, a Klei-re jellemző művészeti stílusnak, és persze az öntanulásnak tudható be. Minden egyes elbukott település, minden halott duplikáns ugyanis felfogható egy leckének, amiből tanulni kell. Ez egyben a 23 eurós (nagyjából 7000 forintos) ONI legnagyobb erőssége és gyengesége is. Erőssége, mert nem rág mindent szájba, hanem szórakoztató módon vesz rá a rendszerek megismerésére és a közöttük levő összefüggések felfogására. Gyengeség is, mert közel sem annyira kötetlen, mint amilyennek elsőre látszik: tulajdonképpen csak egy lehetséges rendszert fogad el igazán hatékonynak, attól eltérni igazából nem lehet, hiszen a szabályok kötöttek, csak az odavezető út változik mindig. Az azonban annyira lebilincselően szórakoztató, humoros és persze könyörtelen, hogy ez legyen a legnagyobb baj – na meg az oxigén hiánya, ugye, az ugyanis nem jár alapból!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!