Ma van a nagy nap, este ugyanis kiderül, hogy mit hoz a jövő a PlayStation-brand számára. A Sony minden valószínűség szerint a következő generációs asztali konzolját fogja bemutatni, amiről hétfőn már írtunk egy majdnem minden részletre kiterjedő pletykaösszesítést -- de csak majdnem volt teljes, azóta ugyanis jött pár új információ.
A Kotaku állítólag megbízható forrásai szerint a PlayStation 4 -- a korábbi pletykáknak megfelelően -- valóban idén a boltokba kerül, mégpedig nem sokkal az ünnepi szezon előtt, novemberben. Állítólag első körben két kiszerelés lesz, s ezek ára 430, illetve 530 dollár lesz, de az árcédulákat ma még nem fogják bejelenteni, csak valamikor később, várhatóan az E3-on. A hét elején egyébként volt olyan pletyka is, miszerint nagyjából 300 fontba (~460 dollár) fog kerülni a konzol.
A másik érdekes információ, hogy az új PlayStation online lehetőségeinek nagy részéért már fizetni kell. Az új rendszert PlayStation Worldnek hívják, s noha azt a füles nem árulta el, pontosan milyen szolgáltatásokért kell majd fizetni a havidíjat, szinte biztos, hogy a multiplayer ezek közé tartozik. Ehhez kapcsolódóan érdemes megemlíteni azt is, hogy a Gaikai a napokban lefoglalt pár PlayStationnel kapcsolatos doménnevet, ami táptalajt ad annak az elképzelésnek, miszerint a konzol streamelni is tud majd játékokat, talán pont így oldva meg a visszafele kompatibilitás problémáját.
Végezetül érkezett egy újabb kép az új kontrollerről, amelyről kiderült, hogy nem az egyetlen módja a konzol irányításának. Ha minden igaz, a konzolhoz mellékelnek egy PlayStation Eye kamerát, amivel chatelhetünk, automatikusan bejelentkezhetünk, s megnézhetjük, hogy a barátaink éppen mivel játszanak, illetve a konzolt a Vita mellett bizonyos okoskészülékekkel is irányíthatjuk.
Az Evolution of PlayStation negyedik része, benne a játékokkal.
Nem tudom emlékszel-e a PS3 bejelentése és a piacra dobása közti időre??
A leleplezés a 2005-ös E3-on volt...
Nálunk 2007 márciusában dobták piacra...
Most miért lenne ez másképp??
Mert azóta sokat javult a Sony helyzete?
//HA// idén tényleg bejelentésre kerül mindkét konzol, szinte 100% hogy még idén a boltokban lesznek, főleg így Karácsony előtt lesz a legjobb mivel ekkor megy majd az ajándékozás javában, és mi más is lehetne egy jó ajándék mint egy next-gen konzol amit nem mellesleg akkor még valószínűleg hatalmas érdeklődés vesz körül.
Hülyék lennének ha bejelentés után 1-1,5 évet várnának a piacra dobással.
Ez a fizetés dolog nem tetszik, én is a PS3-om felé kacsingattam mert nem kell havidíjat fizetni azért, hogy használjam egy megvásárolt játék funkcióját...Aztán a Gears of War győzött meg a konkurenciáról, PS exkluzívok nem tetszettek, se a többi Xbox exkluzív.(csak, hogy nehogy megkövezzetek
Egyébként PS-t választottam volna...
Az viszont , hogy a multiért külön fizessek , ha megveszek egy méregdrága játékot az rablás .
Na ne röhögtessetek srácok!