Évről évre kapjuk a jobbnál jobb NFS-részeket, s ugyan sokan vannak, akik egyszerűen rókabőrnek vélik a dolgot, ám lássuk be: valamit igencsak jól csinálhatnak ott az Electronic Arts részlegénél, hiszen eladási statisztikában tartják - sőt, növelik - azt a bizonyos mércét. A Need for Speed: Pro Street elsősorban a drift teljes megújulásával, a járgányok szétzúzásával - magyarán fogalmazva érkezik a rég óta várt törésmodell - és az arcade stílus némileg felhagyásával kecsegtet minket. Ezúttal részletesebb autófejlesztési technikát kapunk majd, viszont fel kell hagynunk az eszeveszett üldözésekkel, hiszen picit máshogy folytatódik a "történet". Szóval lesz itt sok finomság, csak győzzük kivárni.
S jöjjön most akkor a lényeges része a dolognak: az EA a mai nap folyamán közzétette, hogy míg Észak-Amerikában október 31-én, addig Európában november 1-én jelenik meg az összes előre bejelentette platformra játékuk - így természetesen PC-re is. Addig meg csak kihúzzuk valahogy, elvégre két hónap az már nem is olyan vészesen hosszú idő.