• Több mint 130 millió dollárnyi felajánlást érkezett 2015-ben a Kickstarteren
  • Főleg táblajátékokra ment a pénz
  • 2014-hez képest 75%-kal több pénz és 14%-kalt több sikeres gyűjtés
  • A táblajátékok négyszer sikeresebben voltak, mint a videojátékok
  • Kétszer több pénz érkezett be táblajátékokra, mint videojátékokra 

A Kickstarter rövid idő alatt a kedvelt platformja lett a kisebb csapatoknak arra, hogy álmaikat megvalósítsák, 2015-ben pedig nagy összegeket kaptak az érdeklődőktől. A Kickstarter által leközölt adatok szerint

AZ ELMÚLT ESZTENDŐBEN 133,6 MILLIÓ DOLLÁRT AJÁNLOTTAK FEL A FELHASZNÁLÓK, AMIBŐL 2.259 GYŰJTÉS ÉRT RÉVBE.

Ez 75,5%-os növekedés a 2014-ben felajánlott összeghez képest, és 14,1 százalékkal több sikeres gyűjtés is volt. A Kickstarter ezt azzal magyarázza, hogy idén több nagy projekt került elő, különösen a táblajátékok terén. Az Exploding Kittens például 8,87 milliót gyűjtött, a Kickstarter táblajáték szegmense pedig összesen 84,6 milliót kalapozott és 1.396 sikeres gyűjtést könyvelt el.

A TÁBLAJÁTÉKOK KÉTSZERANNYI PÉNZT KAPTAK ÉS NÉGYSZER SIKERESEBBEK VOLTAK, MINT A VIDEOJÁTÉKOK.

A videojátékok terén viszonylag csendes volt 2015: 41,5 millió dollár folyt be, és 374 sikeres projekt volt. Kiemelkedő címek a Bloodstained: Ritual of the Night a maga 5,5 milliójával, illetve a rekorddöntő Shenmue 3, ami 6,3 millió dollárral zárta a Kickstarter kampányát.

kickstarter-logo-alt2.jpg