Fura egy világ ez. Kismillió film, sorozat, videojáték örökítette már meg azt az évszázados harcot, amely a kitörésről, a hagyományoktól való elszakadásról szól – a szegény családba született fiatal mindent megtesz azért, hogy elsősorban neki és persze a családjának is jobb sors jusson, elhagyva szülőfaluját vagy a családi bizniszt, szerencsét próbálva a nagyvilágban, ami általában mindig a nagyvárost jelenti. A forgatókönyvet láttuk már fordítva is, ahol a város zajától besokalló sikeres üzletember/üzletasszony hagy ott csapot-papot, hogy egy egyszerűbb közegben találja meg boldogságát. A való életben a gyökeres váltás persze nem ennyire egyszerű, sokaknak örök álom marad, vagy éppen illúzió, ami lehet akár interaktív is. Hiszen az 1996-os Harvest Moon létrehozott egy olyan műfajt, amely épp a második reneszánszát éli, köszönhetően az ott látott ötleteket továbbgondoló Minecraftnek, az abból készült kismilliárd klónnak, és a mezőnyből toronymagasan kiemelkedő, egyemberes, a HM-et is lepipáló Stardew Valley-nek. Utóbbi igazi, modern klasszikusként repít el minden vállalkozó szellemű fiút és lányt a mezőgazdaság és a szerepjátékos kincsvadászat övezte képzeletbeli életbe, állattartással, növénytermesztéssel és a mindennapok nyűgjeivel. Valami hasonló vár a My Time at Portia játékosaira és lakosaira is, csak épp egy posztapokaliptikus világban – csakhogy mutánsok, kétfejű tehenek, ghoulok és egy rozsdás szögért is ölni képes banditák helyett itt maximum csak a monotonitás kerget a sírba, és nem egy jól irányzott golyó, vagy egy szögekkel kivert baseballütő.
EGY ÚJ VILÁG
Az, hogy a My Time at Portia egy, a világot majdnem elpusztító katasztrófa után játszódik, igazából teljesen lényegtelen: a több száz évvel ezelőtti katasztrófának csak ősi, többnyire föld alatti romok, illetve a távoli horizontot betöltő egykori épületek állítanak emléket, de ennek igazán nagy szerepe nincs, sőt tulajdonképpen teljesen felesleges is, hiszen az itteni élet nem erről szól. Még egy olyan újonc számára sem, mint te, aki Portia városának friss lakosaként kezdi a kalandját, egy, a szentlélek által egyben tartott, az elemekkel harcoló faház büszke tulajdonosaként, amit apád hagyott rád, azzal a címszóval, hogy ha itt kezded újra az életed, akkor minden rendben lesz.
A kedves papa azt persze már nem mondta el a végrendeletében, hogy Portiában azért nincs kolbászból a kerítés, mindenkinek meg kell dolgoznia a betevő falatért. Te ezt nagybetűs Építőként teszed – az Építők azok az emberek, akik szinte bármit össze tudnak rakni, feltéve, ha ismerik hozzá a receptet, és összeszedik ahhoz a szükséges alapanyagot. Portiában ez nem csupán az épületeket, illetve a nyersanyagfeldolgozó egységeket jelenti, de igazából mindent. Horgászbotot, ásót, csákányt, hidat és akár járművet is kénytelen leszel összepattintani. Egyrészt, mert ezekre neked magadnak is szükséged lesz, másrészt mert folyamatosan érkeznek azok a megbízások, amik busás haszonnal kecsegtetnek.
Bár Portia egyáltalán nem nevezhető nagyvárosnak – sokkal inkább egy modernebb falu –, épületből és az azokat belakó és üzemeltető lakosból meglehetősen sok van. Kávézó, bútorgyáros, boltos, orvos, tudós, bürokrata egyaránt megtalálható, hasznos, nélkülözhetetlen szolgáltatásokat nyújtva. Az ezen emberekkel való kapcsolattartás kötelező, a velük lezajló párbeszéd, illetve a kéréseik teljesítése ugyanis nemcsak a reputációt növeli, de bizonyos fokú interakció után a továbbjutást segítő kedvezmények is megnyílnak: alacsonyabbak lesznek az árak, gyorsul az építkezés, a nyersanyagtermelés. Ez pedig egyáltalán nem elhanyagolható, hiszen a My Time at Portiában egy dolgot kell állandóan tenni, ez pedig a gyűjtögetés.
SZABADON A VADONBAN
Alapanyagból legalább két tucat van, bár ez a megfogalmazás nem teljesen pontos, hiszen a komplexebb receptek komplex összetevőket kívánnak, melyeket elő kell állítani. Alapjáraton fából és kőből/ércből kell a legtöbbet összeszedni. Ezt többféleképpen is meg lehet tenni, de mindenhez célszerszám kell. A fához balta, a kőhöz csákány, fából, kőből vagy fémből. Értelemszerűen minél strapabíróbb a célszerszám, annál gyorsabban lehet értékes matériához jutni, de már egy egyszerű horgászbothoz is több mindenre van szükség: fára a nyélhez, textilre a damilhoz, fémre az orsóhoz. Utóbbi előállításához viszont már kell egy kohó, ami üzemanyagot fogyaszt... és igazából ez a mókuskerék az, amire az egész játékmenet épül. Nem elég összeszedni mindent, kellenek a megfelelő gépek is, amikkel fel lehet dolgozni a tárgylista tartalmát, és kell egy olyan műhelyasztal, ahol mindezt össze lehet pattintani.
Erre egy adott nap csak korlátozott idő áll rendelkezésre, hiszen az óramutató percei könyörtelenül telnek, de elsősorban nem az idő az, ami behatárol, hanem az energia. Minden mozdulat – legyen az egy csákányütés, vagy egy fa kivágása – staminát fogyaszt, amit elsősorban az alvás tölt vissza. Ha elfogy a stamina, nem tudunk semmit csinálni, így minden nap jól meg kell gondolni, hogy mivel érdemes elütni az időt. Már csak azért is, mert az egyes megbízások időkorláttal rendelkeznek, azaz adott nap alatt muszáj elvégezni az elvállalt feladatot. És ezek még csak a missziók – Portia ennél azért többet is tartogat a felszín alatt.
KATA-KLIZMA
Mármint szó szerint, a városban van ugyanis két barlangrendszer, amibe 80 játékbeli pénzért lehet belépőt váltani, a jegy mellé pedig légzőkészülék és jetpack is jár. Ezekre egyrészt azért van szükség, mert a levegő mérgező, másrészt az egyes termek meglehetősen nagyok tudnak lenni, és jetpackkel sokkal könnyebb a közlekedés. A kazamata mélyén ősi kincsek lapulnak, amik az egykori civilizáció történetét hivatottak elmesélni, de ennél talán sokkal értékesebb az a töméntelen mennyiségű érc, amit ki lehet emelni. Percek alatt annyit lehet így összeszedni, mint a vadonban több hétnyi megfeszített munkával, így nem is kérdéses, megéri-e lemerészkedni a felszín alá, hiszen az érc (illetve az abból kiolvasztott fém) az, ami a legtöbb építmény alapanyagát képezi.
Építményreceptből egyelőre azért nincs túl sok, ellentétben a kisebb tárgyakkal és a felszereléssel, aminél azért néha a bőség zavarával is meg kell küzdeni. Közös jellemzőjük, hogy nagyon sok kulimunkát követelnek meg – sokkal több időt kell mászkálással, keresgéléssel tölteni, mint bármi mással, így aki nem tűri jól a monotonitást, elég gyorsan el fogja veszíteni az érdeklődését. Ez mondjuk, hiba lenne, a My Time at Portia fokozatosan, lépésről lépésre tárja fel magát, és nyit meg új funkciókat. Idővel például sokkal többet enged, mint építeni – a farmot körülvevő terület felvásárlásával olyan földterület szerezhető meg, ahol beindulhat a búza, a kukorica és számos más növény termesztése, de akár állatok is tenyészthetők, így szerencsére bőven akad tennivaló, van hová fejlődni. Szó szerint, hiszen még egy kisebb RPG-rendszer is vár, szintlépéssel, illetve azután járó képességpontokkal, amiket három képességfán lehet elszórni olyan extrákért, mint a megnövelt stamina és életerő, a gyorsabb XP-szerzés, az erősebb védekező- és támadó tulajdonságok, vagy a szociális kapcsolatok megerősítése.
Mindehhez pedig pazar tálalás társul: a kínai Pathea Games a szomszédos japánból, a Ghibli-stúdió műveiből inspirálódott, ami meg is látszik a tarka tájon, a furcsa, de szerethető lényeken, a rajzfilmes helyieken, az álomszép tengeri látképeken, amit egy letisztult, könnyen átlátható kezelőfelület koronáz meg. És ez még csak a béta – a 20 eurós (nagyjából 6200 forintos) My Time at Portia azonban már a jelenlegi állapotban is konyhakész, és a korai hozzáférésből hátralevő kevesebb, mint egy év inkább csak a finomhangolásról és a tartalomgyártásról fog szólni.
