A Sony Pókember nélküli Pókember-univerzumának máig legsikeresebb darabja a Venom-franchise, ami Tom Hardy főszereplésével még a szuperhősműfaj aranykorában futott be, majd a folytatás a pandémia ellenére is szépen termelt a mozikasszáknál. Nemsokára jön a trilógia zárórésze, Az utolsó menet, amelyben Hardy elvileg befejezi a pályafutását Eddie Brockként, és az előzmények fényében már régóta megy a találgatás, hogy Venom esetleg összefut majd a filmben Pókemberrel, akivel a képregények lapjain már nemegyszer akasztották össze a bajszukat (vagy épp szövetkeztek egy nagyobb és fenyegetőbb gonosz legyőzése érdekében).

Arra, hogy ez kiderüljön, október 24-ig várnunk kell, mindenesetre múlt hétvégén zajlott le a New York-i Comic Con, amelynek keretében volt egy Marvel-panel is, ezen pedig Hardy és a Venom 3 író-rendezője, Kelly Marcel is részt vett. Ennek kapcsán merült fel, hogy ha ez lesz a színész számára az utolsó Venom-film, akkor mi a helyzet Pókemberrel? Hardy így válaszolt: „Nagyon szeretnék megküzdeni Pókemberrel. Legszívesebben már most összecsapnék vele. Abszolút boldog lennék, ha már ma harcolhatnék Pókemberrel. Soha nem mondanám, hogy soha.

A színész és a direktor kihangsúlyozta, hogy Az utolsó menet lezárja majd a karakter trilógiáját, arról azonban nem volt szó, hogy Eddie Brock visszatérhet-e más formában, hogy esetleg megküzdjön a falmászóval. Knull-lal azonban hosszútávra terveznek a Sonynál, a stúdió mindenképp egy következő Thanost szeretne faragni a figurából. „Ez csak Knull felvezetése. Ő egy nagyon, nagyon nagy karakter, szóval soha nem lehet úgy kezelni, hogy lerendezzük őt egy sztoriban. Ez csak egy kis ízelítő Knullból. Még fogunk találkozni vele. Ki tudja, mit tartogat számára a jövő? Eddie és Venom számára itt véget ér a sztori. De mint azt tudjátok, rengeteg szimbióta történetet foglal magában ez a kánon. Rengeteg irányba haladhatunk tovább, talán még rá is bukkanhattok pár utalásra a filmben, amelyek új kalandok felé mutatnak.”

Hardy egyébként egy másik rajongói rendezvényen is pedzegette Venom és Pókember találkozását, bár akkor annak kapcsán, hogy feltűnik-e Tom Holland hálószövője Az utolsó menetben. A színész akkor sejtelmes választ adott, és nyilván hiába ér véget Eddie története a Venom 3-mal, nyilván meglesz a lehetőség Hardy visszatérésére, valamint az sem mellékes, hogy az MCU-ban már ott van az ikonikus szimbióta egy kis darabkája. Szóval lehetséges, hogy mind a fekete pókruha, mind pedig Venom felbukkan majd a Pókember 4-ben, aminek forgatókönyvét már Tom Holland és Zendaya is elolvasta.

A borítókép forrása: Marvel