Chris Lewis, a Microsoft Xboxszal foglalkozó európai részlegének feje szerint a 99 dolláros Xbox 360 csomag hatalmas siker lesz az USA-ban, és ha a jóslata beigazolódik, nem látja akadályát egy esetleges európai premiernek sem.
"Először figyeljük a reakciókat, majd azok alapján döntünk róla, hogy van-e értelme a globális terjesztésnek. Kíváncsiak vagyunk, hogy mi sül ki ebből. Mi odafigyelünk a vásárlói igényekre, és igyekszünk a hozzájuk legjobban alkalmazkodó konstrukciókkal előrukkolni. Egy csomó olyan dolog volt az évek során, amik Európába is eljutottak, és lehet, hogy ez a tervünk is globálissá válik. Szerintem nagyon népszerű lesz." -- mondta Lewis a VG247-nek.
Akik esetleg lemaradtak volna róla, az USA-ban néhány üzletlánc forgalmazni kezdett egy 99 dolláros, 4 GB-os Xbox 360-at Kinecttel és két éves Live előfizetéssel, mely havi 14,95 dollár kiadást jelent. Az így kicsengetett összeg mindössze 20 dollárral van a teljes pakk egyben történő megvásárlása felett, ami azért nem rossz üzlet. Michael Pachter szerint az új Xbox is így működik majd.

Persze ott is van előfizetési lehetőség, Plus néven, de azért 45 (!!!) eredeti játékot kapsz évente, béta tesztekbe biztos bekerülsz, és sokkal olcsóbban hozzá juthatsz játékokhoz. Valahogy a Sony üzletpolitikája sokkal barátságosabb, nem értem miért játszik ennyi ember Xbox 360-on.
Egyébként ja szomorú, hogy ilyenből az "öreg kontinenst" mindig kihagyják.