Az Assassin’s Creed az a fajta játéksorozat, amelyik ugyan nekem már az első résztől bejön (bár az elsőt csak egyszer voltam képes végigjátszani, de akkor tetszett), sőt, a Black Flagig bezárólag minden epizód megvan, a mai napig csak a Brotherhoodig jutottam el. Egész pontosan, a napokban kezdtem el azzal játszani (hogy aztán félbehagyva rácuppanjak újból a Metro: Last Lightra… de most már azért is befejezem a Brotherhoodot). Szóval én ezen a szavazáson aligha vehetnék részt, bár eddig az említett Assassin’s Creed 2 folytatás tetszik a legjobban. Jók a karakterek, komplex a történet, változatos a játékmenet.
Na de elég az anekdotából, inkább nektek szegezem a kérdést: melyik Assassin’s Creed-játék tetszett a legjobban? Az alanti szavazófelületen leadhatjátok voksaitokat (az egyszerűség kedvéért csak azokat a játékokat soroltuk fel, amik önállóak és PC-re is megjelentek), kommentben pedig kifejthetitek, miért is arra az epizódra szavaztatok.
Jó sztori, érdekes karakterek.
Bár a Black Flag is nagyon jóvolt, nekem Ezio története a favorit.
És amit szerintem még nagyon fontos megjegyezni, hogy ebben a játékban sikerült a legemberibbként és leginkább elfogadhatóként ábrázolni MINDKÉT oldalt. Itt még nem jó és rossz harcolt egymással, hanem két merőben eltérő világszemlélet (szabadság vs. irányítás).
Az Asszaszinoknál is vannak megkérdőjelezhető motivációk, karakterek, módszerek, elképzelések. Maga a főhős is egy becsvágyó kalandor, aki saját beképzeltsége miatt hatalmasat bukik a történet elején és fokozatosan változik meg a játékban végigéltek hatására. Mellesleg a végére még a vezetőjükről is kiderül, hogy valójában saját hatalmának növelésére használja a szervezetet.
Ezzel szemben, a fő történeti vonal előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a Templomosoknak is vannak támogatható törekvései. Köztük is vannak, akik csak a befolyás és hatalom miatt csatlakoztak a szervezethez, azonban vannak, akik tényleg a nemesebb célért küzdenek. Kezdetben gonosznak bélyegzett intézkedéseikről sokszor kiderül, hogy a nép javát akarták vele szolgálni: Nem azért kobozták el az élelem egy részét, hogy a vagyonukat gyarapítsák, hanem azért, hogy a keményebb hónapokban egyenlően osszák el / Nem azért akarták megölni a királyt, hogy ők kerüljenek hatalomra, hanem hogy megállítsák az általa folyamatosan indított hadjáratokat. stb.
Tehát mindkét oldal valódi emberekből áll - azok hibáival együtt - és az emberiségért harcol, csak más az elképzelésük ennek mikéntjéről.
Ehhez képest a 2. rész hatalmas visszalépés volt. Még a legelvetemültebb asszaszin is szerethető, míg a Templomosok részéről nem lehet találkozni olyan figurával, aki ne lenne totál bunkó, hataloméhes, vagy egyszerűen phszihopata, esetleg mindezek egyszerre. Az első rész ideológiai harcát, a jók (felszabadítók) által a rosszak (elnyomók) ellen vívott küzdelemmé degradálták. Mindemellett a küldetések sem állnak össze annyira egésszé, mint az első rész esetében, bár a végére valóban sikerült összeilleszteni a dolgokat és remek zárást produkálniuk.
A harmadik részben láttam valamit felcsillanni az első rész "szürke" világszemléletéből, bár az első rész szintjét megütni már nem tudta.
Assassin's creed
Nekem rettentően tetszett a története,bár magát a játékot soha nem sikerült végig játszanom ezért inkább elolvastam könyvben.
Assassin's creed 2
Remek hangulat,dinamikus játékmenet és nagyon jó karakterek.
Assassin's creed brotherhood
Brutál jó bosszúsztori,még több karakter,tartalmas az egész(talán ha nem szeretném ennyire az első rész történetét ez lenne a kedvencem).
Assassin's creed revelations
Méltó zárása az ezio trilógiának bár szerintem voltak erőltetett dolgok(például ezek a "bombák",egyszer nem használtam őket).
Assassin's creed 3
Valamiért mindenki szidja de engem megvett kilóra a hangulatával és karaktereivel,megleszek kövezve de még a desmond szál is érdekelt.
Assassin's creed 4
Lehet én voltam a hülye de nálam nagyon sokszor monotonitásba fulladt a játék.Ettől független vitathatatlan hogy eszméletlen mennyiségű tartalmat ömlesztettek bele.
Az 1 számomra monoton volt, a 3-ban pedig Conor nem volt szimpatikus (túlságosan makacs, önző és lobbanékony).
A többivel nem játszottam.
a szavazásból úgy tűnik nem sokan játszottak a Freedom Cry-jal: az is élvezhető lett, minőségben közel áll az előbb említett kettőhöz, csak tartalomban érthető módon a negyedüket sem nyújtja - szerintem megérdemelt volna egy olyan mértékű spin-off-ot, mint a Rogue( főleg miután még a Revelations is elkészült, aminek a város kialakításon túl nincs sok érdeme)
az elsőt is kedveltem annak idején, bár ott tényleg nem a szórakoztató fakor miatt játszod végig -ha egyáltalán- hanem látni akarod mi lesz a renddel s Altair-ral.
a 3 borzalmas, mai napig az egyetlen AC(az összeset beleszámolva) amit nem vittem végig: majd talán az Ubi ingyenes kópiája újrapróbálásra sarkal.
a legnagyobb furcsaság, amit sosem értettem: a Brotherhood és a népszerűsége; a kettőhöz képest darab fákká váltak a szereplők, nincs érdekes párbeszédük, objektivákat meg expozíciót darálnak folyamatosan s kicsit sem aknázta ki a Borgia-ákban rejlő potenciált. azok a földalatti ügyességi feladatok tetszettek egyedül maradék nélkül.
a többi nagyon említésre sem méltó: porfogók.
A "Melyik a legjobb AC?" kérdésre viszont sajnos a 2-es a helyes válasz...
Szerintem elég lett volna csak az Ezio játékokat és a 3-4et listázni, a többi labdába sem rúg...
Nekem a 2 az örök favorit, meg még a brotherhood, mert ott picit jobb lett a játékmenet, de még ugyanúgy jó sztori, Itália és Ezio. Utána a 4 meg a Rogue, mivel mindkettő jó lett, csak a Rogue nagyrészt olyan mint a 4, de megvanank ezen felül azért a maga érdemei.
A kis játékokkal nem játszottam, csak a Liberationsel, de nem tudom megítélni a minőségét, mert élmény szinten semmit nem tudok belőle felidézni (pár képkockát és eseményt, de ennyi).
Az Revelationst sokan szídták, de szerintem jó lett, csak a Den-ek folyamatos megvédése nagyon idegesítő volt, viszont a keleti hangulat az annyira nem jött át. Meg voltak benne azért emlékezetes részek, mint az Underworld,
A 3 az pedig jó, tartalmas, csak a főszereplő egy elszánt tuskó. Összességében jó játék, jó a határvidéken való bóklászás, fáramászás, tengeri csaták, de a történet az annyira nem volt jó, mint a 2ben, csak egyre inkáb az derült ki, hogy Connor mennyire balga.
Az 1et pedig kínszenvedésvégigjátszani, annyira monoton. De összességében nem lehet rá azt mondani hogy rossz (csak inkább fárasztó mindig ugyanazt az 5 küldetést csinálni), mert mégiscsak valami újat hozott a nyílt világú játékok zsánerébe. És megágyazta az alapokat az AC 2nek, ami bár mint mondottam, játékmenetben még ez se kiforrott annyira, de már változatosak a küldetések benne, élvezetesebb a harc, a mászás, stb. és olyan a hangulata és a története, hogy az fantasztikus (ha valaki vevő az olasz reneszánszra és a konspirációkra).
A rendezés az nem teljesen minőség szerinti.
Ettől függetlenül ez volt a legjobb szerintem :) A Sindycate is nagyon tetszik, de azt még nem próbáltam.
Ezio-tól nekem már kicsit émelyeg a gyomrom. Értem, hogy miért szeretik sokan, de egy kicsit már túlontúl feddhetetlenül tökéletes jófiú. Connor egy iszonyatosan semmilyen karakter, Altaïr, meg AZ assassin. Edward meg egy kicsit karibi Han Solo, de hát Han Solot ki nem szereti :)
DE! Sztoriban szerintem kiemelkedő az első rész. Altair számomra mindig is szimpatikusabb volt bármelyik karakteres hősnél, mert ő tényleg egy antihős, egy profi orvgyilkos, a többieknél már belevittek személyes, érzelmi motivációt a dologba. Altair sztorija viszont a kőkemény összeesküvésről szólt, és az Animusos XXI. századi szálban is elég sokkoló volt a végső fordulat. S szerintem remekül bemutatja az érett középkor mocskát, a keresztény világ álszentségét, a keresztes hadjáratok mögötti politikai intrikákat. A legjobbak itt voltak az orvgyilkosságok is, itt kitüntetett szerepet kapott az adott személy, egy puzzledarab volt mindenki a nagy kirakós játékban. Az AC2-ben is megpróbálták ezt tovább vinni, de őszintén szólva ott annyira nem tudott felcsigázni a sok megjegyezhetetlen nevű olasz politikus, bár azért az AC2-ben is gyönyörűen összeértek a szálak a végére. az AC1 viszont sokkal sötétebb és meghökkentőbb volt, a DaVinci-kód sztoriknak is kb. ilyennek kellett volna lenniük.
1. AC 3: Nekem ez volt a sorozat csúcspontja, a játékmenet kb. annyit fejlődött mint az 1 és a 2 között. Volt itt minden, én órákat töltöttem el csak azzal, hogy elmentem vadászni, de a hajózás is megállta volna a helyét egy önálló játékban (meg is állta, lásd Black Flag). Jó volt a helyszín, a hangulat, volt még jelen szál és kihívás is volt, ebben értem el legnehezebben a 100 %-ot.
2. Brotherhood: Kb. a 2. rész továbbfejlesztése volt csak, de az jól sikerült. Ezio is felnőtt, nem volt már az a nagyképű suttyó és így egy egész jó főhős volt már a szememben is. Illetve itt került be a multi is, amit én valahogy jobban élveztem mint bármelyik másik tucat lövöldét a piacon.
3. AC 2, és Revelations így megosztva egy helyen. Az AC 2 hangulata illetve a sorozat új alapjainak lefektetése miatt, a Revelations meg a jóval fejlettebb játékmenet miatt.
4. Black Flag: Nálam sajnos ez már a lejtmenet kezdete volt, gyakorlatilag a kalózos téma vitte el a hátán, amúgy minden másban visszaesés a 3-hoz képest. Rágyúrtak a hajózásra, azt tovább csiszolták, de pl. a vadászatot jól megcsonkították, elég volt egy pisztollyal lepuffantani a szerencsétlent aztán viszont látás. Mondjuk a tengeri vadászat jópofa volt kb. az első 2-3 alkalommal. A jelen szálnak se eleje, se vége és így igazából annak sem volt értelme, hogy miért is ülünk be az Animusba. Mellék küldetés is alig volt sajnos (az, hogy több ládát nyithattam ki, az nem számít, meg a térkép "feloldása" sem). De amúgy jól szórakoztam, csak így utólag belegondolva nem volt a hangulaton kívül semmi benne.
5. AC1: a másik amelyikben csak a hangulat volt a jó, nagyon kiforratlan volt a játékmenet még.
6. Unity: Sem hangulatban sem játékmenetben nem remekelt túlzottan. Egyhangú küldetések, a lopakodás szinte teljes hiánya, bugok, jelen szál már annyi se volt, mint a Black Flagban, még értelmetlenebb volt így az egész helyzet.
7. Syndicate: Hát a játékmenet jobb lett mint a Unity-ben, meg a főküldetések is jobbak voltak, de hangulata még annyi se volt mint az elődjének. A karaktereknek kb. semmi mélységük. Még Evie úgy-ahogy, de Jacob kb. egy nagyra nőtt csecsemő karaktere. Nem éreztem azt, hogy most egy titkos rend tagja vagyok, konkrétan egy darab kisebbségi elvtárs szaladgált még ott körülöttem assassin gúnyában, de ennyi, ő volt egy személyben a "rend" mielőtt az ikrek oda nem értek. Mellék küldetések még gyatrábbak, volt kb. 5 különböző típus, amit 100 megcsináltunk felváltva (kis túlzás persze, de nem volt sokkal jobb a helyzet) A főellenség és a történet is teljesen érdektelen volt, így összességében ezért került utolsó helyre.
Amik kimaradtak: Rogue, még nem játszottam vele, Liberation és Chronicles: úgymond "kis játékok" nem nagyon tudnám összehasonlítani a sorozat többi tagjával. Freedom Cry: a Black Flag DLC-je tudom, hogy kiadták önállóan, de ettől függetlenül sem tekintem a sorozat önálló részének.