Az Assassin's Creed: Last Descendants – a New York-i felkelés Matthew J. Kirby trilógiájának nyitó kötete. A regényben főhősünk Owen nyomába szegődünk, aki a börtönre ítélt, majd fogságban elhunyt apja nevét tisztázandó, a játékokból már jól ismert Animus segítségével tér vissza felmenői múltjába. Ekkor még nem is sejti, hogy mekkora kalamajkába keveredett, de amikor az Édenszigonyra lel, óhatatlanul belekeveredik az Orgyilkosok és a templomosok között dúló viszályba, melynek hátteréül ezúttal az 1863-as New York-i felkelés szolgál.

És ez még nem minden, november végén-december elején érkezik a játékok jeleneteit, szereplőit megelevenítő, hivatalos Assassin's Creed színező kötet, nem sokkal a film megjelenése után pár nappal pedig az Assassin's Creed hivatalos filmregénye is megvásárolható lesz. Jövő év elején az Assassin's Creed: Eretnekség debütál, ezúttal Jeanne d'Arc és a százéves háború korszakába nyerhetünk betekintést, ezt követően februárban folytatódik a Last Descendants - A kán sírja című fejezettel, melyben Dzsingisz kán és a háború sújtotta Mongólia kerül a középpontba. Mozgalmas szezonnak néz tehát elébe minden olvasni szerető Assassin's Creed rajongó, még ha a következő játékra várni is kell még egy kicsit.

assassins-creed-last-descendants-new-york-i-felkeles.jpg