A Ubisoft bejelentette, hogy bezárja leamingtoni (Anglia) stúdióját. A francia mega-vállalat ezzel mintegy 185 munkahelyet szüntet meg, a leépítési hullám pedig többek között a stockholmi és düsseldorfi stúdiókat is érinti. Mindezt annak árnyékában teszik, hogy az Assassin's Creed Shadows márciusi megjelenése már itt van a sarkon, a Ubisoft pedig próbálja megnyugtatni a játékosokat (de még inkább a befektetőket), hogy minden rendben van.
Chris Dring elemző osztotta meg először, hogy a Ubisoft bezárja a leamingtoni stúdióját, ahol a csapat egy be nem jelentett projekten dolgozott korábban. 2017-ben vásárolták meg őket, a britek pedig korábban a DJ Hero-játékokon dolgoztak (akkor még az Activisionnek). A Ubisoft szerint az elbocsátásokkal próbálják minimalizálni a költségeket, bár egyes híresztelések szerint az elküldött kollégák havi keresete pont jól fog jönni az Assassin's Creed Shadows marketingjéhez. Ti mit gondoltok?
Borítókép forrása: Ubisoft
érdekesen próbálja megnyugtatni a vásárlóit azzal hogy mindenféle kritikát a játékól töröltet, ezzel próbálva megfélemlíteni a streamer-eket és youtub-ereket.
igazán földbe állhatna már ez a gané cég.