2022-ben a Predator, idén pedig az Alien franchise támadt fel, és habár a rajongók nem voltak maximálisan elégedettek, az elvitathatatlan, hogy rég ragyogott ennyire fényesen a két sorozat csillaga. A pozitív kritikák, illetve a combos anyagi siker után természetesen jönnek a további filmek: a Romulusról nemrég derült ki, hogy folytatást kap, valamint a készülő Predator-filmet (ami egyébként nem a Préda folytatása lesz) 2025 őszén mutatják be a mozikban, emellett készül még egy alkotás a rasztahajú, csáprágós ragadozókról, amit egyelőre jótékony homály fed.

predator-searching-for-dutch.jpg

A remek híreket a 20th Century Studios fejese, Steve Asbell osztotta meg a The Hollywood Reporter interjújában:

Miután a Préda sikert aratott, Dan visszajött hozzánk, és azt mondta, hogy nem, nem akar Préda 2-t rendezni. Mi viszont megkérdeztük tőle, hogy akkor mégis mit szeretne? Fel is vázol számunkra néhány ötletet, amelyek elég őrültek, ugyanakkor elég menők is voltak. Ezek közül kettőt meg is valósítunk. Mindkettő a következő évben debütál. Az egyikről még nem beszélgetek, a másik viszont az élőszereplős Predator, amelynek a forgatásával nemsokára végez is Elle Fanning Új-Zélandon. Ez kerül a mozikba valamikor a következő esztendőben.

Az interjúban említett film, amely Elle Fanning főszereplésével készül, a Badlands, ami Asbell szerint észbontó sci-fi, de nem lesz egy megszokott Predator-film. „Ez csodás. Észbontó. De Danben vakon megbízunk” – nyilatkozta a stúdióvezető, továbbá elárulta, hogy ezt a második Ragadozó-produkciót is Dan Trachtenberg fogja rendezni, aki a Prédát és a Badlandset is tető alá hozta. Az úriember még elárulta, hogy a másik film a Badlands előtt érkezik, és nem a nagyvásznon debütál majd, hanem valószínűleg streamingen. Az is benne van a pakliban, hogy nem élőszereplős, hanem animációs alkotás lesz, mivel a Badlandsre élőszereplős sztoriként hivatkozott az interjúban. Sőt, Asbell egy új Alien vs. Predatorra is egy „talánnal” válaszolt, szóval még ez sincs kizárva!

A képek forrása: Disney