Az idei esztendő (de igazából már a tavalyi is) bebizonyította, hogy nem lehet mindent lenyomni a játékosok torkán (különös tekintettel az ilyen-olyan ideológiákra), elég csak a Dragon Age: The Veilguard, az Unknown 9 Awakening, a Concord, a Star Wars Outlaws és a Dustborn (emlékszik még egyáltalán valaki erre a programra?) bukására gondolni. Ez a tendencia vélhetően a jövőben is folytatódni fog, így aztán bajban vannak azok a stúdiók, ahol aktivisták állnak a porondon, a kvóták pipálgatása pedig előnyt élvez a játékélménnyel és a sztorival szemben – ha engem kérdeztek, szerintem a február 4-én érkező Kingdom Come: Deliverance 2 is megeszi majd reggelire a fantasy környezetbe névmásokat erőltető (a The Veilguard után szabadon, nemde?) Avowedot, valamint a fekete szamurájjal erősítő Assassin's Creed Shadowst.

Minden bizonnyal ennek az átalakulásnak tudható be, hogy a The Game Awards egyik legnagyobb meglepetése (persze csak a The Witcher 4 után), avagy a Naughty Dog új alkotásának, az Intergalactic: The Heretic Prophetnek a leleplező előzetese sem részesült olyan meleg fogadtatásban, ahogy azt a készítők remélték – bár bizonyára a cég is sejtette, hogy minimum megosztóak lesznek a képsorok, hiszen azon nyomban letiltotta a hozzászólási lehetőséget a videó alatt. Jómagam ugyan nem csatlakoztam ahhoz a táborhoz, melynek tagjai a főszereplő, Jordan A. Mun (akit amúgy egy ismert színésznő, Tati Gabrielle alakít) külseje miatt temetik a játékot (a haj leborotválásának például konkrét oka is lehet, ugyebár), sokkal inkább az zavart, hogy ezzel a „szürcsölgessük az üdítőnket, amíg a beszélgetőpartnerünk koptatja a száját” viselkedéssel percek alatt sikerült antipatikussá tenni a protagonistát. A többségnek mindenesetre nem igazán jöttek be a látottak, legalábbis erre enged következtetni a like-dislike arány, amit egészen biztosan nem fog kirakatban mutogatni a PlayStation család egyik legelismertebb csapata.

A hír írásának pillanatában ugyanis 88 000 like áll szemben 214 000 (!) dislike-kal a PlayStation hivatalos YouTube csatornájára feltöltött videó alatt, amivel még a Concord gameplay trailerét is sikerült alulmúlni, az ugyanis „csak” 84 000 dislike-ot kapott a feltöltése óta. Arányaiban nézve egyébként még így is az időközben feloszlatott Firewalk Studios kérészéletű hero shooterének játékmenet-videója áll rosszabbul, mivel csupán 8400 ember kedvelte az előzetest, ám a Naughty Dogot (valamint a Sonyt) vélhetően nem igazán vigasztalja a matek. Már csak azért sem, mert a látottak alapján az Intergalactic: The Heretic Prophet fejlesztése egy kisebb vagyont fog felemészteni a munkálatok befejezéséig, így aztán létfontosságú, hogy (kimagaslóan) jól teljesítsen a kasszáknál. Nos, jelen pillanatban eléggé úgy fest, hogy ezen a téren lehetnek problémák, ám a brigád eddigi munkásságából kiindulva még hosszú éveket kell várnunk a megjelenésig, addig pedig bőven megváltozhat a játékosok véleménye. Nektek bejött a trailer?

A borítóképek forrása: Naughty Dog, Radio Times